(Tamás Ervin / ujnepszabadsag.com) A főnök szeret elővágni. Főleg pozitív hírek esetében. A rosszat hagyja másra. Most is így tett. Mire a kormányinfón Gulyás Gergely bejelentette volna, hogy novemberen mindenki körülbelül félhavi nyugdíj-kiegészítést kap, addigra Orbán Viktor már lecsapta a labdát. Csakhogy a számítások szerint átlagosan nem a felét. Csak kábé a harmadát, de kicsire nem adunk. (Nyitó kép: Halász Géza)

Makacsul ragaszkodik a kormány ahhoz, hogy nincs tanárhiány. Ehhez persze a számakrobatikán kívül az a szakmaiatlan vakság is kell, ami nem vesz tudomást az aránytalan területi elosztás anomáliáiról, valamint a megfelelő képesítések hiányáról, különösképp a természettudományi tárgyak esetében. Ez is jócskán hozzájárul az oktatás színvonalának romlásához, bár ehhez tesz még a Nemzeti Alaptanterv napjaink hatalompolitikai céljaihoz való rugalmas alkalmazkodása is. Mindenesetre ne csodálkozzunk azon, ha több lesz az osztályfőnöki óra, vagy a honvédelmi nevelés…esetleg énektanár tanít fizikát. Kiderült: az sem baj, hogy 119 konténertanterem működik már, hiszen az államtitkár szerint az modern, jól felszerelt, ápolt és egységes környezetet biztosít. És nem szakad le az ég, meg az alma mater.

Most egyébként éppen a PDSZ volt elnöke jelentette be, hogy otthagyván gimnáziumi állását, buszsofőrként helyezkedett el és nettó 5-600 ezres fizetése több, mint amennyit tanár korában kézhez kapott. Érdemes idézni a Civil Oktatási Fórum levelét:

„Meggyőződésünk, hogy az oktatásért felelős Belügyminisztériumnak és Önnek, mint e minisztérium oktatási ügyekben is nyilatkozó államtitkárának nem a tanárhiány bagatellizálása, hanem a probléma mértékének és hátterének a feltárása lenne a feladata. Ehhez minden adat rendelkezésre áll az immár minden oktatási intézmény számára kötelező, de a kutatók számára nem hozzáférhető Kréta-rendszerben. Ha már az oktatáskutatás állami intézményeit megszüntették, nem hitelteleníteni kellene a nem kormányzati szereplők és a mögöttük álló szakértők adatait, hanem meg kellene ismerni, elfogadni vagy tételesen cáfolni számításaikat” – zárul a levél.

Karácsony Gergely a közgyűlést kikerülve köt üzletet a NER-milliárdos plakátcégével – ami felvillanyozza az embert, hiszen úgy tűnik föl, hogy az árkokon túl létezhet hídépítés. Majd elgondolkodik az olvasó – kivel is köthetne, ha lassacskán nincs más a piacon. A bősz ellenzéki is megfogadja: bojkottálni fogja a NER-beütésű boltokat, holmikat, hoteleket, majd észreveszi, hogy már rég beszívta őt a birodalom. A vállalkozói betagozódásról már nem is beszélve. Persze, ez is jelzi, hogy a gyökerek mélyre ereszkedtek, szegény főpolgármesternek is meg kell hajolnia a jókora bevételt hozó üzlet kedvéért, holott májusban még politikai szövetségei sem mind támogatták abban Karácsony Gergelyt, hogy a főváros Garancsi István cégével szerződjék mintegy 44 ezer fővárosi plakáthely ügyében.

Ezért – mint megtudtuk – a főpolgármester a nyáron saját hatáskörben hozott döntést erről. Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester csalódott, Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint viszont a főváros két okból is jól jár.

A Meseország mindenkié című könyvet a pedofíliához, a Labrisz Leszbikus Egyesületet pedig egy pedofil szervezethez hasonlóan kell megítélnünk. Mert végül is erről van szó – állította a Magyar Nemzet publicisztikája, amit az egyesület kikért magának és jogorvoslást kért, és első sokon meg is kapott, majd másodfokon és a Kúrián elvesztett. Az indítványozó álláspontja szerint a másodfokú bíróság és a Kúria ítéletei alaptörvény-ellenesen tágítják ki a közügyek megvitatása érdekében védett szólás jogszerűségének határait, mivel a minden alap nélkül használt megbélyegző minősítés tűrésére még közszereplő civil szervezetként sem köteles – ezzel került az Alkotmánybíróság elé az ügy, amelyik tudta a dolgát, s elutasította a beadványt. Szerinte ugyanis az alapügyben kifogásolt döntés elsődlegesen a könyv megítélésére vonatkozott, azt hasonlította a szerző pedofil tartalomhoz, és függetlenül a közlés értékétől, stílusától, attól, hogy ez az álláspont a többségi elgondolással találkozik-e, a közlés a véleménynyilvánítás szabadságának a védelmét élvezi. Aha…Így minden érthető. Csak a szövegértéssel vannak gondok, a jogi csűrés-csavarás bravúros.

Ez a kulisszaépítészet minden ízében hamis. Tisztázatlan funkciójú épületeket emelnek, méltatlan „mintha” anyagokból – a Budai Várban immár látható mindaz, amitől a nullára írt örökségvédelem szakemberei óvtak már 2014-ben. Rögtön akkor, amikor L. Simon László vezetésével elkezdődött a Nemzeti Hauszmann Terv, azaz a Budai Vár átépítése. Ami a birodalmi érzet, a fontosságtudat és a hatalmi gőg szimbólumává vált, hosszú évtizedekre meghatározva Budapest turisták által leglátogatottabb egyik helyszínét. És ha a XIX. századi formák megvalósítása XXI. századi anyagokból nem lenne elég talmi, az épületek funkciói is vagy értelmetlenek, vagy tisztázatlanok. N. Kósa Judit ragyogó írása telitalálat – a Vár tönkretétele több lépcsőben történt, de ez a mostani betetőzése mindannak, ami manapság műemlékvédelem ügyében történik. A hatalom elterpeszkedésének méltó emlékműve a darukkal szabdalt negyed. A tekintélyelvűségnek – érdekes – nem csupán a despotizmus gyakorlatában kell megnyilvánulnia: lépésről-lépésre veszi birtokba tereinket, amit eleinte alig veszünk észre. Később pedig, amikor az előszobában az ernyőjének keres helyet, későn – ahogy napjainkban is.

A monumentalitás berendezkedése az erőkultusz megnyilvánulása, a gátlástalan átalakítás pedig az önkényt szimbolizálja, így együtt mutatkozik meg mindig a grandiózus törpeség.