Engedtessék meg e sorok írójának, hogy ez alkalommal egy kicsit személyeskedjék is. Az ok egyszerű: akinek a munkájáról beszámolandó vagyok, az évtizedek óta kiváló kollégám és kedves barátom is. Egyik alapvető jellemzője: nem lehet kihozni a sodrából, a másik ennél sokkal fontosabb: kiváló újságíró, nagyszerű fotós és könyveivel is bizonyítja, hogy remek riporter. Emellett, úgy „mellékesen”, elmélyült elemző és esztéta.
Kitalálta, kedves olvasó, hogy kiről van szó? Persze, Bokor Pálról! (a jobb oldali képen) Arról a mindenekelőtt újságíróról, aki – sokunkkal együtt – mindenesként kezdte a pályafutását, és bár elsősorban külpolitikusként, az MTI „kéttengelyes” tudósítójaként (Moszkva, Washington/New York) dolgozott keményen, le nem maradva egyetlen fontos eseményről sem, arra is futotta erejéből, hogy a napi robot mellett riportkötetekben, regényekben, elemzésekben, tanulmányokban és más műfajú alkotásokban szolgálja-kényeztesse az olvasót, írjon publicisztikákat, vezessen-szervezzen napilaprovatot, vitatkozzék az időnként vaskalapos szerkesztőkkel és – ha úgy hozta a sors – kiálljon munkatársai védelmében.
A képen: Little Italy
És el ne feledkezzünk Bokor Pali egyéb, nem egyszer kedvtelésből, erőpróba gyanánt végzett munkáiról se: műfordítóként, filmesként, forgatókönyvíróként, esztétaként és kiadóvállalat-vezetőként is megmérette magát, miközben még magánembernek is sikerült megmaradnia négy gyerek apjaként, egy idő óta pedig nagyapaként…
Mindezeket előre bocsátva szeretném még ide írni, hogy egy szerző munkáit a 15. kötetének a megjelenése után már nem érdemes számolgatni, mert az X-edik esetén akár tévedhetünk is a számolásban… Sokkal célszerűbb azt méltatni, amelyik a legutóbbi. Mint például a most megjelent „New York – Nagyvárosi séták” című, gyönyörű kiállítású (a kiváló minőséget a magyar KvadrátPrint nyomdaipari vállalkozás szavatolta), atlasz alakú, sok-sok képpel gazdagított úti könyve.
Itt jegyzendő meg: a szerző nagyszerű riportképei kétségkívül és természetesen csak ebben a méretben érvényesülnek.
New York a Liberty Island-ről
Ekkora könyvet azonban aligha fog magával vinni a New Yorkba látogató magyar. Megfontolandó lenne a mű digitalizált kiadása is lényegre mutató fotókkal, ám teljes szövegterjedelemmel – okostelefon képernyőjére hangolva. Bizony, mondom, nagy keletje lenne. És ha már ötletelünk: szeretném remélni, hogy Bokor Pál, aki üzletembernek legalább olyan jó, mint újságírónak, ezt a New York-i albumot fölkínálja az amerikai magyarság könyvesboltjainak is, és bizonnyal nem lenne ráfizetés, ha „amerikaira” fordítva a helybéliek is élvezhetnék. Fogadni mernék igen nagy tétben, hogy New Yorkban milliók vannak, akik egyáltalán nem ismerik a városukat, sokszor még azt a városrészt sem eléggé, ahol születésük óta élnek…
Aki (képekkel együtt!) 80 oldalon képes bemutatni/megszerettetni New Yorkot, az arra is képes lenne, hogy öt mondatban összefoglalja Tolsztoj Háború és béke című regényfolyamát. Bokor Pali úgy sétáltatja meg az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb, legnépesebb városában időző turistát, hogy akár tíz nap alatt megismerhesse, meg is szerethesse ezt sosem pihenő metropoliszt, amelyet helybéliek és nem ott élők egyaránt szívesen „Big Apple”-nek, „nagy almának” becéznek.
A Ground Zero.
Túl hosszúra nyúlnék ez a könyvajánló, ha a krónikás belemélyednék a részletekbe, a „New York – nagyvárosi séták” szerzője nyomán kóstolót adna a nevezetességekből. Bokor kolléga ezzel a művével is lebilincseli az olvasót, mert írásának íze van, képes olyannyira sűríteni az információkat, mintha egy jól megírt hírügynökségi hír lenne. Semmi sallang, semmi mellébeszélés, célra irányuló, olvastatja magát, és sugallja: egyszer el kellene jutni New Yorkba.
Elvégre annyi honfitársunk igyekezett az emberhez méltó megélhetést („…s kitántorgott Amerikába / másfél millió emberünk”), gazdagságot, érvényesülést, világhírt ígérő nagyvárosba. Bevallom, szerénységem a kilencedik sétaként ajánlott fejezettel – A Szabadság-szobor és Ellis Island – kezdte a kedvcsináló kötet tanulmányozását. Már csak hagyománytiszteletből is, mert családunkból is volt nem egy, aki ott, Ellis szigetén lépett az „ígéret földjére”, és olvadt bele abba az emberkohóba, amelyet ma röviden és a magyarok számára egyértelműen Amerikának nevezünk.