Internetezés közben számos olyan veszély fenyegeti a számítógépet, amely ellen a védelem elsősorban a böngészők feladata – kiegészítve ezzel a vírusirtó programok által nyújtott védelmet. Bruce Hughes, az AVG Technologies szakértője szerint „a számítógép-használók négyszer nagyobb eséllyel lesznek megtévesztésre építő, mint biztonsági résen alapuló támadás áldozatai.” Ezekben az esetekben jön jól az IE9, amelyet úgy terveztek, hogy ellenálljon ezeknek a fenyegetéseknek.
Az NSS Labs aktuális jelentése szerint az Internet Explorer 9 tovább erősítette pozícióját a rosszindulatú kártevők ellen nyújtott védelemben. Az NSS globális felmérése szerint az IE9 károkozók 96%-át észleli és hatástalanítja a SmartScreen URL, a maradék 3,2%-ot pedig az Application Reputation segítségével. Az alábbi grafikonon jól látszik, hogy összehasonlítva a többi böngészővel az Internet Explorer ötször több kártevőt szűr ki, mint versenytársai:
Ráadásul nemcsak a hatékonyság kiemelkedő, hanem a gyorsaság is nőtt – a 2010. októberi NSS Labs jelentés óta a SmartScreen 28%-kal gyorsabban blokkolja a vírusokat, az Application Reputation figyelmeztető jelzése pedig 85%-kal rövidebb idő alatt jelenik meg. |