Ma tartották a beharangozó sajtóértekezletet a budapesti Déli pályaudvaron, az egyik vasúti szerelvényen. A vasúttársaság bejelentette: a pálya felújítása után a vonatok az eddiginél gyorsabban közlekedhetnek, Budapestről 19 perc alatt el lehet jutni a magyar népdal napja helyszínére. Martonvásár–Budapest Déli pályaudvar és Martonvásár–Székesfehérvár között két pár FLIRT-motorvonat közlekedtet.

Az esemény ötletgazdája egyébként Kunos Tamás, a Csík Zenekar brácsása. Mindenképpen szeretett volna egy olyan, évről évre ismétlődő, egyedi hangulatú rendezvényt szervezni, amely Martonvásárt berajzolja a magyarországi fesztiválok térképére. Ezt az elképzelését támogatta a magyar dal napja műsorfolyamot megálmodó Presser Gábor is.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a magyar népdal napján zenevonatok közlekednek majd az utastérben muzsikáló alkalmi népzenekarok közreműködésével.

Szabó Tibor, a vendéglátó Martonvásár polgármestere elmondta: a koncerteket két színpadon bonyolítják le a városban: az Emlékezés terén felavatandó rendezvényközpont új színpadán, valamint az ország egyik legszebb angolparkjában felállítandó pódiumon. Hangsúlyozta: örömmel fogadják be a rendezvényt, hiszen Martonvásár és környékének lakosai fontosnak tartják a népi hagyományok, a népzene, a néptánc ápolását.

A magyar népdal napján fellép a többi között a Buda Folk Band, a népdal-feldolgozásokat előadó – egyébként más zenét játszó – Punnany Massif, Kacsó Hanga Borbála (a Fölszállott a páva egyik nyertese, aki szintén jelen volt és énekelt is az újságírók gyönyörűségére), valamint  Dresch Mihály.

A Fölszállott a páva műsorsorozat ötletgazdája, Balogh Júlia elmondta: a gálaműsorban nemcsak az idei verseny győztesei, hanem néhány döntőse is fellép.  

A martonvásári rendezvényközpont színpadának az avatásán Horgas Eszter Carmen produkciójával lép a színpadra. Szabó Edit, a Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. ügyvezetője arról beszélt, hogy a  magyar dal fővárosa az idén Hévíz lesz, s még néhány más város is várja majd a művészeket és közönséget. Budapesten ismét járnak majd a dallamos villamosok.

A magyar dal napját ezúttal hetedik alkalommal rendezik meg az országban. Presser Gábor és munkatársai egyébként eddig sem hanyagolták el az az autentikus népzenét játszó, vagy népzenei hagyományokat felhasználó előadó-művészeket, az ilyen zenét kereső közönséget. Az újdonság ezúttal az önálló helyszín lesz.