Az Európai Bizottság ma javaslatot tett arra, hogy az Európai Tanács – brexittel foglalkozó ülésén – hagyja jóvá az Egyesült Királyságnak az Európai Unióból kilépéséről a tárgyaló küldöttségek szintjén megszületett megállapodás szövegét, ideértve az Írországról/Észak-Írországról szóló felülvizsgált jegyzőkönyvet is, és fogadjon el módosított politikai nyilatkozatot az Európai Unió és az Egyesült Királyság közötti jövőbeli viszonyrendszer kereteinek meghatározásáról.
A Bizottság
azt is szorgalmazza, hogy az Európai Parlament adja hozzájárulását a
megállapodáshoz. A mai fejlemények előzményeként az elmúlt napokban intenzív
tárgyalások folytak az Európai Bizottság és az Egyesült Királyság
tárgyalóküldöttsége között.
A módosított jegyzőkönyv jogilag működőképes megoldást biztosít, mely nem vezet
be határellenőrzést az Ír-szigeten, egyúttal pedig szavatolja, hogy ne sérüljön
sem a sziget gazdasági egysége, sem a nagypénteki megállapodás, sem pedig az
egységes piac. Ez a megoldás számol az Ír-szigeten kialakult helyzet
sajátosságaival, és arra irányul, hogy megőrizze a békét és a stabilitást.
A kilépésről rendelkező megállapodás összes többi eleme lényegében változatlan
marad, összhangban a 2018. november 14-i megállapodással. A kilépésről
rendelkező megállapodás jogbiztonságot teremt a brexit kapcsán felvetődő és
bizonytalanságot okozó kérdések – köztük a polgárokat megillető jogok, a
pénzügyi elszámolás vagy a legalább 2020-ig tartó átmeneti időszak –
tekintetében.
Az (Egyesült Királyság nélkül ülésező) Európai Tanács fogja eldönteni, hogy jóváhagyja-e a módosított kilépési megállapodást, valamint a jövőbeli viszonyrendszer kereteiről szóló módosított politikai nyilatkozatot. A kilépési megállapodást ezt követően az EU-nak és az Egyesült Királyságnak még meg is kell erősítenie. Ez azt jelenti, hogy az Európai Unió Tanácsa felhatalmazást ad a kilépési megállapodás aláírására, majd pedig jóváhagyás céljából megküldi a szöveget az Európai Parlamentnek. Az Egyesült Királyságnak saját alkotmányos eljárásaival összhangban kell megerősítenie a megállapodást.
Kérdések és válaszok a mai megállapodásról
A brexit-tárgyalásokról szóló bizottsági webhely
Jean-Claude Juncker elnök Donald Tusknak, az Európai Tanács elnökének írt mai levele
Az Írországra és Észak-Írországra vonatkozó jegyzőkönyv módosított változata
A politikai nyilakozat módosított változata
Jean-Claude Juncker és Boris Johnson közös sajtótájékoztatója itt, tessék kattintani!

