Mindez csupán néhány adat a BSA, a Business Software Alliance, a világ legnagyobb forgalmú szoftvergyártóit tömörítő szervezet legfrissebb felméréséből, amely a világ csaknem valamennyi országában élő tizenötezer számítógép-használó bevonásával készült. A felmérés a többi között megállapítja:

 

  • a kalózszoftverek aránya 42 százalékra tehető
  • a kalózszoftverek kereskedelmi értéke (ha ugyanezeket a programokat hivatalosan vásárolták volna meg) a 2010-i 58,8 milliárd dollárról tavaly 63,4 milliárd dollárra rúgott, ez az eddigi rekord. Az ok: a pc-használat lendületes terjedése a fejlődő gazdaságokban; ott a legmagasabb a kalózkodás aránya.
  • Az illegális szoftverhasználatot tekintve a fejlődő és fejlett gazdaságok között tapasztalható olló továbbra is tágul. Kínában egy-egy pc-re szoftvereire negyed annyit költenek, mint Oroszországban, Indiában, vagy éppen Brazíliában.
  • Azok, akik a felméréskor bevallották, hogy a legtöbb szoftverük illegális, jellemzően fiatal férfiak, Ők egyébként több programot telepítenek számítógépükre, mint más használók.
  • Az üzleti döntéshozók is kijelentették: gyakrabban alkalmaznak kalózszoftvereket, mint mások.
  • A közvélemény szerint továbbra is fontos a szellemi tulajdon védelme: tízből hét használó nem vitatja, hogy a programfejlesztők kemény munkáját meg kell fizetni, a szellemi munkának is ára van.

Hogyan csökkenthető a szoftverkalózkodás?

Számos országban fokozatosan csökken a kalózszoftverek aránya. Ez azt bizonyítja, hogy a kalózkodás elleni következetes küzdelemnek, a felvilágosításnak, meggyőzésnek van eredménye. A kormányzatok, a hatóságok képesek hatékonyan tenni a szoftverkalózkodás vellen. Néhány példa:

  • A köz figyelmének felhívása a szoftverkalózkodásra és a szellemi tulajdonjogokra az iparággal és a hatóságokkal együttműködésben.
  • A szoftverek és más szellemi termékek védelmének korszerűsítése (felhő alapú számítástechnika, hálózatba kapcsolt mobileszközök).
  • A szellemi tulajdonjogot védő törvényekhez kapcsolódó hatósági tevékenységek erősítése, beleértve a többi között a bírósági alkalmazottak továbbképzését, a határokon átnyúló együttműködést és a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló egyezmény (TRIPS) teljesítését.
  • Példamutatás kizárólag legális szoftverek használatával, software asset management (SAM), azaz a szoftvereszköz-gazdálkodást segítő programok bevezetése, a legális szoftverek használatának népszerűsítése az állami vállalatok, beszállítóik és partnereik körében.

Bővebben itt.