Az első helyezettnek járó díjat Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke, a másodikat Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament korábbi elnöke, a harmadik helyezést pedig Marcel Philip, Aachen polgármestere adta át. Az Európai Ifjúsági Károly-díj azokat a fiatalokat célozza meg, akik olyan európai szintű munkákban vesznek részt, és segítik egymás kölcsönös megértését Európában.
Az Európai Parlament elnöke, Martin Schulz a ma déli díjátadón kijelentette: „Nekem az tetszik az Europe on the Ground cmű munkában, hogy Európa kulturális sokszínűségét kézzelfoghatóvá teszi, segíti a többnyelvűséget és ösztönzi az európai közösség kialakulását. Több európai témájú vitára van szükségünk, ha meg akarjuk erősíteni az európai demokráciát… Egyre inkább tudatában vagyunk azzal, hogy mennyire egymásra vagyunk utalva… Az Ifjúsági Károly-díj görög nyertesea mostaninál európaibb közösség kialakítását segíti.”
A „Europe on the Ground” olyan eredeti ifjúsági médiaalkotás, amely minden évben újságírókból és amatőr fotósokból álló 50 személyes csapat számára teszi lehetővé, hogy 10 európai fővárosba ellátogasson, és ott a fiatalok négy nap alatt az európai kultúrával és társadalommal foglalkozó cikkeket írnak, fotókat készítenek. Az elkészült anyagokat ezután hivatásos újságírók szerkesztik, és hat nyelven közzéteszik a www.cafebabel.com online magazinban. A kezdeményezés célul tűzte ki az Európa népei közötti közös megértés javítását, úgy, hogy a fiatalok számára kézzel foghatóbbá teszi Európát az innovatív európai újságírás révén.
A második helyezettről, a prágai „Europe meets school” alkotásról Hans-Gert Pöttering német EP-képviselő nyilatkozott: „A Belfasttól Nicosiáig, Tallinntól Lisszabonig több, mint 500 millió embert képviselő Európai Parlament volt elnökeként semmi sem tölt el nagyobb örömmel, mint a jelen generációjának elkötelezettsége a változatos és kultúrákban gazdag Európa iránt, amely segíti az egymás iránti toleranciát és az európai integráció előmozdítsásának és megszilárdításának folyamatát.”
A „Europe meets school” program 2008 óta létezik. Lényege, hogy Erasmus-hallgatók számára mutatja be a cseh oktatási rendszert cseh diákokkal találkozók alkalmával, rövid, önkéntes tanítási programon által, hogy a hallgatók bemutathassák saját hazájukat.
A „Cycle me home” elnevezésű magyar pályázat nyerte el a harmadik helyezést. A ötlet egy Madridban tanuló egyetemistáé, aki a múlt nyáron, tanulmányai befejeztével úgy döntött, hogy biciklivel tér haza Budapestre, és Európán keresztül vezető útját videón is megörökíti. Útközben jó néhányan csatlakoztak hozzá, az átélt kalandokból útifilm született. A szervezők interaktív weboldalt szeretnének létrehozni, hogy minden érdeklődő bekapcsolódhasson a programba. Remélik, hogy a film ötlete ifjúsági mozgalommá terebélyesedik. A harmadik díjat átadva Aachen polgármestere, Marcel Philipp kiemelte, hogy az akotást a „nemzetközi megértés gondolata vezérelte” és hozzátette: „Ennek a szép és nem szokványos munkájnak a legfontosabb üzenete az, hogy közelebb hozza egymáshoz az embereket”.
A három nyertes pályázatot 5000, 3000, valamint 2000 eurós díjjal jutalmazzák. A győzteseket meghívták látogatásra az Európai Parlamentbe. A 26 nemzeti pályázat képviselői meghívást kaptak a mai, aacheni díjátadó ünnepségre, valamint diplomával és emlékéremmel itüntették ki őket.