Az év végén lesz öt esztendeje a Budapest Bár zenekar megalakulásának. Farkas Róbert és csapata szeretné több szempontból is emlékezetessé tenni ezt az évfordulót, ezért az őszi-téli időszakban sok különleges zenei programmal és egyéb, a zenekarhoz kapcsolódó eseménnyel találkozhatnak majd a rajongók.

A teljes Budapest Bár Ruthe Zuntz felvételén.

A születésnaphoz kapcsolódó eseménysorozat első programja a kétnapos, maratoni koncert a New Orleans Klubban. Ez az esemény örömet jelent majd a zenekar régi és újabb híveinek. Az előbbieknek azért, mert ismét előkerülnek azok a Budapest Bár dalok, amelyekkel kezdődött a zenekar története, és amelyeken keresztül megszerették őket, utóbbiaknak azért, mert ezeket a dalokat talán még sosem hallották élőben. 

Egyetlen dal sem marad ki a repertoárból, ezt ígéri a zenekar. Ezért a két estén a Lovag utcai klub színpadára „hivatalos” az összes jelenlegi Budapest Bár-tag. A második koncerten ráadásul egy alkalomra vendégként visszatér Szalóki Ági, aki egy éven át volt a zenekar tagja, és szerepelt a zenekar első, Volume 1 című lemezén.

A koncertek mindkét napon este nyolckor kezdődnek. A New Orleans Klub már hat órakor nyit. Az első este szeptember 18-án fellép Behumi Dóri, Németh Juci, Rutkai Bori, Frenk, Ferenczi György, Keleti András, Lovasi András és természetesen az ”alapzenekar”: Farkas Róbert (hegedű, gitár), Farkas Mihály (cimbalom), Ökrös Károly (harmonika, zongora), Farkas Richárd (bőgő) és Kisvári Ferenc (dob). A második este csatlakozik az előző napi csapathoz Szalóki Ági, Kollár-Klemencz László, Kiss Tibor és Szűcs Krisztián.

A zenekarhoz kapcsolódik az a hír, hogy szeptember 25-én utoljára játsszák Budapesten a Hoppá! című koncertszínházi előadást a MOM Kulturális központban. Erre az alkalomra jelenik meg az előadás alapján készült dvd. A zenekar eddig megjelent lemezei: Volume-1 (2007), Volume 2: Tánc (2009) – dupla, Volume 3: Zene (2010) – dupla és Volume 4: Hoppá! (2011). Tavaly adták kia Tánc – Koncertszínház című dvd-t.

A New Orleans koncertjeire kétnapos ülő- vagy állóhelyes bérlet váltható, és persze egy-egy napra is vásárolható belépő. Bővebb információ: www.budapestbar.hu
Kovács Miklós