A ZeneHajót Hajós András kormányozza, az első tiszt Fekete-Kovács Kornél, a legénység pedig a 18 fős Modern Art Orchestra. „A hajón utazó” gyerekek bő egy órára zeneszerzővé, dalszövegíróvá, vagy előadóvá válhatnak, ha kedvet éreznek hozzá. A hétvégi zenés délelőttökön úgy ismerkedhetnek meg egy komplett jazz big band hangszerparkjával, a hozzájuk tartozó muzsikusokkal és a zeneszerzés kulisszatitkaival, hogy közben semmiben sem kötelező, de sok érdekes dologban részt lehet venni.
A gyermekközönség aktív közreműködésével születik meg az egyszerű, de szerkezetileg komplett és hiteles dzsessz dal, amelyből pontos, és szakmailag megalapozott információkkal, segítő moderálás mellett, a zenekarvezető Fekete-Kovács Kornél a koncert-előadás alkalmával a helyszínen, a gyermekekkel közösen kitalált dalszöveg formálódásának menetéhez alkalmazkodva, azzal párhuzamosan, élőben készít hangszerelést. Az így megszülető teljes, egész zenekari kompozíciót a gyerekekkel közösen adják elő a koncert záróakkordjaként.
A Modern Art Orchestra a főszereplője az „Önök kérték” sorozatnak is, amelyet a Tomsits Rudolf bérlet keretében szeptembertől-decemberig hallhat a közönség. A helyszín ugyanaz, ez a sorozat is most vasárnap indul este fél nyolckor. A Modern Art Orchestra dzsessz nagyzenekar szerzői estekből, kortárs szerzeményekből, és ősbemutatókból álló sorozatát újítja meg. Tomsits Rudolf trombitás a magyar nagyzenekari dzsessz-élet egyik meghatározó alakja volt. Munkássága nagy hatással volt a mai magyar dzsessz-trombitás generációra.
A Millennáris Fogadóban hallható koncertsorozat nem csak abban újdonság, hogy a műfajban szokatlan módon teljes sorozatra szóló bérletet vásárolhatnak az érdeklődők, hanem abban is, hogy az „Önök kérték” koncerteken előzetes szavazással a közönség válogathatja össze az átdolgozásra kerülő, az esteken később elhangzó darabokat. A legtöbb szavazatot elnyert kompozíciót az együttes kreatív zeneszerzői saját egyéniségüknek és a zenekar egyedi hangzásvilágának megfelelően, a Modern Art Orchestraban játszó szólisták számára dolgozzák át.
A vasárnapi első koncerten a közönség előzetes szavazatai alapján filmzenék átdolgozásai csendülnek majd fel. Október 20-án Ávéd János fiatal szaxofonos szerzői estje, szerzeményeinek ősbemutatója lesz. November 17-én opera slágerek hallhatók a Modern Art Orchestrától. December 8-án a Modern Art Orchestra karácsonyi koncertjét hallhatja a közönség karácsony örökzöld dalok feldolgozásaiból. Akkor mutatják be Hegyi György és Fekete-Kovács Kornél: Karácsonyi napló című darabját is. Az Önök kérték minden koncertje fél nyolckor kezdődik.

