A 360 centimétermagas és 250 kilogrammsúlyú ülő Buddha szobor, mely alapzatával együtt csaknem hat méterre magasodik, ezzel mintegy összekötve a Buddha-Bar Budapest étterem alsó szintjét a felső lounge- és bárrésszel, három darabban érkezett Budapestre. Indonéziából indult, majd a fél világot átutazta, hogy rövidesen a Buddha-Bar Budapest étterembe betérő vendégeket lenyűgözhesse nagyságával, színeivel és a belőle sugárzó fenséges nyugalommal. A műalkotás a Mambo Art munkáját dicséri, melynek vezetői Belgiumból jöttek el, hogy segédkezzenek a szobor felállításában.
Mielőtt a szobor végleg elfoglalta helyét az alapzaton, a vöröses-arany szín eléréséhez először sötétszürke, majd burgundi vörös, végül aranyszínű borítást kapott. A világon számos nagyvárosban található már Buddha-Bar étterem, mindegyik más-más színű szoborral büszkélkedhet. A budapesti Buddha vöröses-arany színét a mellette található két, két emelet magas tükör, az étterem vöröses fényei és a falak aranyozott festése még inkább kiemeli.
A Buddha-Bar Hotel Budapest Klotild Palace a Buddha Bar Hotels & Resorts második koncepció-szállodájaként ezen a tavaszon nyílik meg. A szállodaépület hat vendéglátó egysége és a spa különleges utazásra invitálja az érzékeket. Az egyedülálló koncepciót a George V Eatertainment csoport alkotta meg, mely a világon számos ismert és sikeresen működő Buddha-Bar éttermet üzemeltet, a többi között Párizsban, Dubajban, Bejrutban, Kairóban, Kijevben. Az eredeti belsőépítészeti kialakítást Raimond Visan és a DWA Architects csapata álmodta meg, A budapesti szállodát és a vendéglátó egységeket a Sameer Hamdan és Zuhair Awad tulajdonában lévő Mellow Mood Hotels üzemelteti.

