Budapest–Zágráb: zölden, flixen

Áprilistól akár napi nyolc, júniustól napi tizenkét távolsági busz járhat Budapest és Zágráb között. Napközben általában óránként utazhatnak majd busszal a magyarok a horvát fővárosba. A távolsági busz a leggyorsabb menetrend szerinti közösségi közlekedési lehetőség a két város között.

Látványosan javul-bővül az év első felében a Budapest és Zágráb közötti közösségi közlekedési kapcsolat. A múlt évihez képest FlixBus európai mobilitási szolgáltató megkétszerezi a menetrend szerinti összeköttetések számát a két város között, így a nyaralóidényben naponta tizenkét indulási lehetőség közül választhatnak a horvát fővárosba utazó magyarok. 

Arany László regionális ügyvezető igazgató tudósítónknak elmondta, hogy tavaly Bécs irányába bővítette a német gyökerű közlekedési vállalat a járatszámot, bizonyítván: ha gyors és könnyen elérhető közlekedési alternatívát kínál, azzal gyorsan és hosszú távon növelhető az utasszám. Horvátország a múlt nyáron a második legnépszerűbb célország volt a Magyarországról induló FlixBus-utasok körében. A szolgáltató idei kínálata a tavalyinál is rugalmasabb, mert arra számít, hogy még többen választják a saját gépkocsi helyett az utazást távolsági autóbusszal.

Napjainkban a FlixBus kínálja a leggyorsabb, közvetlen, menetrend szerinti, közösségi közlekedési lehetőséget a horvát fővárosba. A bővítés első szakasza április 11-én kezdődik: akkortól a forgalmas napokon nyolc járat indul, június 10-től pedig további négy utazási lehetőséggel bővül a kínálat. Ezt követően egész nyáron naponta tizenkétszer, napközben általában óránként gurulnak majd ki buszok a budapesti megállókból Zágráb felé.

A FlixBus 2016 első felében terjesztette ki távolsági buszhálózatát Magyarországra. Zágrábba eleinte napi egy járat közlekedett, 2017-ben háromra, 2018-ban már hatra növelte a napi összeköttetések maximális számát a vállalat, tehát a kezdetek óta évről évre folyamatosan nőtt a kapacitás. Újdonság az előző évekhez képest, hogy az idén áprilistól éjszakai busz is közlekedik majd a két város között, így még több időt és akár szállásköltséget is megtakaríthatnak a környezet iránt elkötelezett zöldbusz-társaságot választók.

A járatbővítést a Horvát Idegenforgalmi Közösség is üdvözli. Ivana Herceg budapesti irodaigazgatótól tudható, hogy tavaly 1,3 millió vendég jó 2,5 millió vendégéjszakát töltött a horvát fővárosban, mintegy tizedével többet, mint esztendővel azelőtt. Zágráb különösen vonzó úti cél Európában: árai megfizethető, programjainak választéka óriási. A város gazdag múzeumokban, színházakban, galériákban; piacok, meglepően pezsgő éjszakai élet, ínyencségek széles köre és szállások nagy választéka várja a turistákat, akik könnyen továbbutazhatnak Horvátország kedvelt tengerpartjára is.