A XX. század közmédiája alapvetően tartalomszolgáltató volt. Híreket mondott, híradót készített, kulturális és oktató műsorokat gyártott, sporteseményekről közvetített. A legitimációja az volt: „Mi olyan műsorokat készítünk, amelyeket a piac nem készítene el.” Ez a modell ma már gyengül. Streaming van. Podcastok vannak. YouTube van. Információözön van. A közmédia nem tud többé a tartalom mennyiségében versenyezni.
Az új modell: a bizalom infrastruktúrája
A Reuters Institute, az Ofcom, a BBC és az északi országok reformvitái mögött egyre inkább ez jelenik meg: a közmédia értéke nem a tartalomtömegben van, hanem abban, hogy képes-e olyan helyet létrehozni, amelyben az állampolgár bízhat, vagyis a közmédia nem egyszerűen műsorokat gyárt, hanem hitelesít, ellenőriz, archivál, kontextust ad, összekapcsol. Válságban tájékozódási pontot jelent. Ez valódi infrastruktúra-funkció!
Ami a hazai viszonyokat illeti, az 1989-90-es rendszerváltozás idején a kutatások szerint a legmegbízhatóbb intézmény a Magyar Rádió volt. A mostani rendszerváltozáskor az utolsó helyek egyikén szerepelt. A magyar médiarendszer problémája tehát nem technikai. Nem az a kérdés, hogy hány csatorna van, hanem az, hogy a társadalom jelentős része nem ugyanazokból a tényekből indul ki. Egy demokratikus társadalom azonban nem működhet minimális, közös ténybázis nélkül. Ezért a magyar közmédia reformjának célját nem úgy kellene megfogalmazni, hogy: „független televíziót vagy rádiót akarunk létrehozni”, inkább úgy, hogy: „nemzeti bizalmi infrastruktúrát akarunk létrehozni”. Ha ezt a logikát követjük, akkor a közmédia feladatai is másképp rendeződnek.

Első helyre kerülne a hitelesítés A közmédia egyik fő feladata a hírgyártás mellett, a tények ellenőrzése lenne. Valahogy úgy, hogy „Ha valami fontos történt Magyarországon, itt lehet megnézni, hogy mi az, amit biztosan tudunk.” A BBC Verify vagy a francia és skandináv fact-checking modellek ebbe az irányba mutatnak.

Másodszor: nem csatornákban, hanem közszolgáltatásokban kellene gondolkodni.
A bizalmi infrastruktúra logikája:
• nemzeti hírszolgálat,
• nyilvános adatbázisok,
• választási információs rendszer,
• közérdekű tudástár,
• digitális archívum,
• tényellenőrző központ.

Ha a bizalom maga a termék, akkor minden működési adatnak nyilvánosnak kell lennie.Kell a szerkesztési elvek, a költségek nyilvánossága, akárcsak a panaszok, helyreigazítások, a politikai kiegyensúlyozottsági jelentések nyilvánossága. A BBC vagy az ARD sokszor éppen azért hiteles, mert látható, hogyan működik.

A közmédia nemcsak műsort gyártana, hanem azt is vizsgálná, hogyan működnek a platformok, hogyan terjednek az álhírek, hogyan manipulálnak az algoritmusok. A digitális korszakban a médiaértés részben már infrastruktúra-feladat.

Az eddigi reformelképzelések elsősorban az intézményi és jogi oldalról közelítenek, az új jogszabályi környezet, a függetlenség, a szervezeti átalakítás, az MTVA lebontása, az új irányítás bevezetése került szóba. Ez mind szükséges feltétel, de még nem válaszol arra a kérdésre, mi legyen a közmédia küldetése a digitális korban?

Erre a „bizalom infrastruktúrája” korszerű felelet. Nem a múltat akarja helyreállítani. Nem a régi televíziós korszakot akarja visszahozni. Azt mondja: a közmédia nem azért létezik, hogy csatornákat üzemeltessen. Azért létezik, hogy fenntartsa azt a minimális bizalmi környezetet, amely nélkül sem a demokrácia, sem a digitális gazdaság, sem a közélet nem tud működni.

Ha ebből egy mondatban kellene a reformprogramot összefoglalni, az így hangzana:„A magyar közmédia újjáépítésének célja nem egy új állami televízió és rádió létrehozása, hanem egy olyan nemzeti bizalmi infrastruktúra megteremtése, amely a digitális korban garantálja a hiteles információhoz való egyenlő hozzáférést.”Ez olyan elv, amelyre intézményt, finanszírozást és szerkesztőségi kultúrát is lehet építeni.

A A közmédia, mint bizalmi infrastruktúra bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Több mint 100 év telt el azóta, hogy rádióadók kezdték sugározni adásukat Európában, és a politika nagyon hamar felismerte, hogy a rádió, majd a televízió hatalmi eszköz, ezért a rádió és tv állomások állami kézben, állami felügyelet alatt maradtak. Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a helyzet változzon, az állami monopólium csökkenjen, majd megszűnjön, és az államok által ellenőrzött adók ún. közszolgálati státuszt kapjanak.

A technika és technológia átalakulása, az internet világa azonban az elmúlt évtizedekben igen gyorsan átalakította a hallgatók és nézők médiafogyasztási szokásait, a streaming nagyrészt elvette a közönséget a hagyományos médiától, így a közmédiától is, a print média mellett az analóg-lineáris adások is sokat vesztettek.

Nyugat-Európában ugyanakkor nem az látszik, hogy megszűnne a közmédia, hanem inkább az eddigi modellek újratárgyalása, átalakítása folyik. A lineáris televízió súlya csökken, a rádió és a podcast a digitális térbe költözik, a finanszírozás körül politikai viták éleződnek, miközben az Európai Unió jogi garanciákat is követel a közszolgálati média függetlenségére.

Magyarországon a mostani rendszerváltás után ki kell szabadítani a közmédiát a politikai fogságból, de ha ez sikerül,  nem az következik, hogy egyszerűen másolni kell valamelyik ország rendszerét, – mint ahogy az a kilencvenes években nagyrészt történt -, hanem az, hogy a közmédiát újra valódi közintézménnyé kellene tenni: független irányítással, többéves, átlátható finanszírozással, szerkesztőségi autonómiával és valódi társadalmi elszámoltathatósággal.

A nyugat-európai közmédia jövőjéről ma már nem lehet úgy beszélni, mintha a kérdés csak a televíziós csatornákról és rádiófrekvenciákról szólna. A közszolgálati média egyszerre küzd közönségvesztéssel, politikai támadásokkal, technológiai átalakulással és finanszírozási bizonytalansággal.

Mégis: a legtöbb nyugat-európai vita nem arról szól, hogy szükség van-e közmédiára, hanem arról, hogyan lehet azt a streamingplatformok, a közösségi média, a mesterséges intelligencia és a politikai polarizáció korában újra legitim, látható és független intézménnyé tenni.

Az egyik legfontosabb változás az Európai Médiaszabadság Rendelet, az EMFA alkalmazása. A szabályozás fő rendelkezései 2025. augusztus 8-án léptek alkalmazásba. Az Európai Bizottság szerint a tagállamoknak biztosítaniuk kell a média szerkesztői függetlenségét, a közszolgálati média stabil és megfelelő finanszírozását, valamint az irányító testületek átlátható kinevezési és felmentési eljárásait. Ez a közmédia jövőjét már nem pusztán nemzeti belpolitikai kérdésként kezeli, hanem az európai demokratikus infrastruktúra részeként.

A trendek közül az első a lineáris televízió visszaszorulása. A közmédia történetileg abból indult ki, hogy a társadalom jelentős része ugyanazokat a rádió- és tévécsatornákat követi. Ez az alaphelyzet mára megszűnt. A brit Ofcom 2025-ös közszolgálati médiaanyagában azt emeli ki, hogy a BBC, ITV, Channel 4, Channel 5 és S4C továbbra is fontos közszolgálati szereplők, de a közönség elérése sokkal bonyolultabb lett, mert a nézők jelentős része streamingplatformokon és videómegosztókon fogyaszt tartalmat.

A brit adatok szerint 2024-ben az otthoni videónézésben a YouTube és a Netflix már igen jelentős arányt képviselt, és ez csökkenti annak esélyét, hogy a nézők rendszeresen találkozzanak közszolgálati tartalommal.

A második trend a finanszírozási modell átalakulása. A klasszikus készülékhez kötött televíziós licencdíj egyre nehezebben tartható fenn ott, ahol az emberek laptopon, telefonon, tableten vagy platformokon keresztül fogyasztanak hírt, filmet, sportot és rádiót. Az Egyesült Királyságban a BBC finanszírozása a 2025–2027-es Charter Review egyik központi kérdése.

A brit kormány 2025 decemberében indította el a felülvizsgálatot, amely a BBC küldetését, irányítását és finanszírozását vizsgálja; a kormányzati anyag kifejezetten felveti, hogy a nézői szokások változása miatt újra meg kell kérdezni, alkalmas-e még a licencdíj a BBC fenntartására.

Németország más úton jár. Az ARD, a ZDF és a Deutschlandradio finanszírozása továbbra is háztartásonként fizetett közszolgálati hozzájáruláson alapul. A ZDF tájékoztatása szerint a díj 2021 óta havi 18,36 euró, és a finanszírozási szükségletet független szakértői bizottság, a KEF vizsgálja. A német alkotmányos logika lényege, hogy a finanszírozást ne lehessen egyszerű politikai nyomásgyakorlásként használni.

Ugyanakkor Németországban is erős a reformkényszer: a 2025. december 1-jén hatályba lépett Reformstaatsvertrag célja, hogy az ARD, a ZDF és a Deutschlandradio digitálisabb, karcsúbb és modernebb szerkezetben működjön, több együttműködéssel és kevesebb párhuzamossággal.

Franciaország példája azt mutatja, hogy a licencdíj megszüntetése önmagában nem oldja meg a közmédia politikai és pénzügyi dilemmáit. A francia televíziós hozzájárulást 2022-ben törölték el, azóta a közszolgálati audiovizuális intézmények finanszírozása főként az áfa egy részének hozzárendeléséből származik.

A France Télévisions szerint a 2024-ben elfogadott organikus törvény tartósabb, elkülönített forrást teremtett, és a társaság árbevételének 86 százaléka közpénzből származik. Ezzel párhuzamosan politikai vita zajlik a France Télévisions, a Radio France és más közintézmények szorosabb integrációjáról vagy összevonásáról.

Az északi országokban a közmédia finanszírozása sok helyen már adójellegű rendszerbe került. Svédországban a közszolgálati díjat az adórendszeren keresztül szedik be; a svéd adóhatóság tájékoztatása szerint a díj az SR, az SVT és az UR finanszírozását szolgálja. A svéd kormány 2025 decemberében döntött a 2026–2033 közötti új közszolgálati megbízás részletes feltételeiről, amelynek egyik iránya a technológiasemlegesség: ugyanazok az elvek vonatkozzanak a közszolgálati tartalomra, függetlenül attól, hogy rádióban, televízióban vagy digitális platformon jut el a közönséghez.

Svájcban a közmédia körüli vita közvetlen népszavazási kérdéssé vált. 2026. március 8-án a választók elutasították azt a kezdeményezést, amely a háztartási médiahozzájárulást 335 svájci frankról 200 frankra csökkentette volna, és a vállalatokat mentesítette volna a díjfizetés alól. A döntés nem jelenti azt, hogy minden változatlan marad: a díj kormányzati döntés alapján 2029-ig így is 300 frankra csökken. A svájci példa jól mutatja, hogy a közmédia finanszírozása nemcsak költségvetési, hanem nyelvi, regionális és társadalmi kohéziós kérdés is.

A harmadik trend a közmédia küldetésének szűkítése vagy újrafogalmazása. Sok országban erősödik az az igény, hogy a közmédia ne versenyezzen mindenben a kereskedelmi médiával, hanem világosan indokolja, miért van szükség közpénzből finanszírozott tartalomra. Hír, oknyomozás, választási tájékoztatás, regionális és helyi jelenlét, kisebbségi nyelvek, gyerektartalom, oktatás, kultúra, tudomány, archívum, veszélyhelyzeti tájékoztatás: ezek azok a területek, amelyekben a közmédia társadalmi értéke a legkönnyebben megvédhető. A pusztán nézettségvezérelt szórakoztatás viszont egyre nehezebben igazolható, ha közben a közszolgálati hír- és ismeretterjesztő funkciók gyengülnek.

A negyedik trend a digitális láthatóság szabályozása. A közmédia jövője nemcsak azon múlik, készít-e jó tartalmat, hanem azon is, megtalálja-e azt a közönség. A brit Ofcom ezért a közszolgálati tartalmak kiemelt láthatóságát javasolja a YouTube-on és esetleg más harmadik fél platformjain. Ez a következő évek egyik nagy európai vitája lesz: hogyan lehet úgy biztosítani a közérdekű, szerkesztett, ellenőrzött tartalmak hozzáférhetőségét, hogy közben ne az állam döntse el, mit kell előnyben részesítenie a platformoknak.

Az ötödik trend a bizalom kérdése. A Reuters Institute 2025-ös Digital News Reportja szerint a felhasználók világszerte erősen aggódnak amiatt, mi igaz és mi hamis az online hírek között; Európában ez az aggodalom alacsonyabb, mint több más régióban, de így is jelentős.

A jelentés azt is rögzíti, hogy sok országban a megbízható hírmárkák, köztük közszolgálati hírmárkák azok közé tartoznak, amelyekhez az emberek fordulnak, ha ellenőrizni akarják, igaz-e valami. Ez a közmédia egyik legerősebb jövőbeli szerepe: nem egyszerűen tartalomgyártóként, hanem hitelesítési pontként működhet az információs zűrzavarban.

A közmédia ugyanakkor sehol sem sérthetetlen. A Riporterek Határok Nélkül 2025-ös jelentése szerint az EU-tagállamok több mint felében érzékelhető nyomás a közszolgálati médián, és a válaszadók több mint fele politikai természetűnek tartotta ezt a nyomást. A szervezet szerint a finanszírozási viták a politikai befolyás eszközévé válhatnak.

Ez különösen fontos tanulság: a közmédia „karcsúsítása” lehet szakmai reform, de lehet politikai fegyver is. A különbséget az dönti el, van-e független igényfelmérés, többéves finanszírozás, nyilvános hatásvizsgálat és szerkesztőségi garancia.

Magyarország helyzete ebben a mezőben különösen érzékeny. Az Európai Bizottság 2026 januárjában kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben az EMFA és az audiovizuális médiaszolgáltatási irányelv több rendelkezésének megsértése miatt. A Bizottság közlése szerint Magyarország nem felel meg többek között a közszolgálati médiára, a médiatulajdon átláthatóságára, a médiapiaci koncentráció vizsgálatára és az állami reklámok elosztására vonatkozó követelményeknek.

A legutóbbi választási kampány azt erősítette meg, amit az előző években is tapasztalni lehetett: a közmédia hírszolgáltatása a kormányzat kézi vezérletével működött, és pártpolitikai propaganda-kampányokat bonyolított, illetve az MTVA a kormányzati érdekeknek megfelelően egyfajta kifizető hellyé vált.

Polyák Gábor professzor, az ELTE Kommunikációs tanszékének vezetője szerint a magyar közmédia jelenlegi formájában nem reformálható pusztán személycserékkel vagy belső szabályzatokkal. Szerinte az MTVA és a Médiatanács mai konstrukciója maga a probléma: elrejti a felelősséget, átláthatatlanná teszi a közpénzek felhasználását, és nem biztosít valódi közszolgálati működést.

Ebből az következik, hogy egy demokratikus átalakításnak nem a meglévő rendszer finomhangolásából, hanem új médiatörvényből, új felügyeleti modellből, szakmailag kiválasztott menedzsmentből és társadalmi kontrollból kell kiindulnia.

A magyar reform kiindulópontja tehát nem az, hogy „legyen-e közmédia”. Egy demokratikus országban szükség van közszolgálati médiára. A kérdés az, hogyan lehet a jelenlegi állami/propaganda médiarendszerből olyan közintézményt létrehozni, amelyet nem a mindenkori kormány kommunikációs logikája, hanem törvényben rögzített közszolgálati feladat, szakmai autonómia és nyilvános elszámoltathatóság vezérel.

Amennyiben azt vesszük alapul, hogy teljesen új szabályozás kell, akkor milyen elvek, és az elvek érvényesítéséhez milyen lépések szükségesek?

Az első javaslat: a közmédia irányítását ki kell venni a kormányzati és pártpolitikai függésből. Ehhez új, széles társadalmi és szakmai legitimitású kuratóriumi rendszert kellene létrehozni. A testület tagjait nem egyszerű parlamenti többséggel, hanem minősített többséggel, nyílt pályázattal, előzetes szakmai meghallgatással és összeférhetetlenségi szabályokkal kellene kiválasztani. A tagok között helyet kellene kapniuk médiaszakmai, tudományos, kulturális, kisebbségi, fogyatékosságügyi, oktatási és civil szempontokat képviselő személyeknek, de nem delegált pártkatonáknak.

A második javaslat: a finanszírozást több éves, automatikus és ellenőrizhető rendszerbe kell helyezni. A közmédia éves költségvetése ne függjön közvetlenül a mindenkori költségvetési alkutól. Lehetséges modell a német típusú független finanszírozási bizottság, amely meghatározott közszolgálati feladatok alapján számolja ki a szükséges forrást. A forrás származhat költségvetési hozzájárulásból, elkülönített adójellegű bevételből vagy vegyes modellből, de a lényeg az, hogy ne lehessen év közben politikai büntetésként csökkenteni, és minden tétel legyen nyilvános.

A harmadik javaslat: a hírszolgáltatást, az MTVA, a Duna Médiaszolgáltató és az MTI viszonyát újra kell szabályozni, illetve egy új struktúrában úgy átalakítani, hogy a hírszolgáltatásnak szerkesztőségileg elkülönült, jogilag és szakmailag védett intézményi formája legyen. Az MTI közpénzből fenntartott hírügynökségi szerepe csak akkor indokolható, ha szolgáltatása pártatlan, forrásai átláthatók, helyreigazítási gyakorlata ellenőrizhető, és hozzáférése nem torzítja a médiapiacot.

A negyedik javaslat: nyilvános szerkesztőségi chartát kell elfogadni. Ebben rögzíteni kell a pártatlanság, a forrásellenőrzés, a választási kiegyensúlyozottság, a helyreigazítás, az összeférhetetlenség, a politikai nyomás dokumentálása és a közérdekű panaszkezelés szabályait. A charta megsértését ne belső fegyelmi ügyként, hanem nyilvános elszámoltathatósági kérdésként kezeljék.

Az ötödik javaslat: a közmédia feladatát szűkebben, de erősebben kell meghatározni. Magyarországon a közpénzből fenntartott rendszer elsődleges feladata a hiteles hírszolgáltatás, a választási és közéleti tájékoztatás, a regionális és helyi nyilvánosság erősítése, a nemzetiségi és határon túli magyar közösségek megszólítása, az oktatás, a kultúra, a tudomány, a gyerek- és ifjúsági tartalom, az archívum és a veszélyhelyzeti kommunikáció legyen.

A kereskedelmi logikájú szórakoztató tartalmakat csak akkor érdemes közpénzből finanszírozni, ha világos közszolgálati indokuk van, a túlfizetett labdarúgó közvetítések ezek közé tartoznak.

A hatodik javaslat: digitális közmédia-stratégiát kell készíteni. Nem elegendő a televíziós adásokat feltölteni az internetre. Külön formátum kell fiataloknak, mobilra, podcastre, rövid videóra, adatújságírásra, magyarázó tartalmakra és akadálymentes elérésre. A közmédia digitális felületeinek algoritmikus ajánlórendszereit, adatkezelését és moderálási szabályait is nyilvánossá kell tenni.

A hetedik javaslat: a közmédia teljesítményét függetlenül kell mérni. Nem elég nézettségi adatokat közölni. Évente vizsgálni kell a politikai kiegyensúlyozottságot, a források sokszínűségét, a társadalmi csoportok megjelenését, a tényellenőrzési hibákat, a panaszok kezelését, a regionális lefedettséget és a közbizalmat. Az eredményeket nyilvános, kereshető formában kell közzétenni.

A nyolcadik javaslat: az állami reklámköltést teljesen el kell választani a közmédia reformjától, de ugyanabban a médiaszabadsági csomagban kell szabályozni.

Az EMFA egyik fontos iránya éppen az állami hirdetések átlátható és diszkriminációmentes elosztása. Magyarországon a közmédia hitelességét önmagában nem lehet helyreállítani, ha közben az állami reklámpiac politikai jutalmazási és büntetési rendszerként működik.

A kilencedik javaslat: fokozatos, nem kampányszerű átalakításra van szükség. A nyugat-európai példák azt mutatják, hogy a közmédia reformja akkor működik, ha több évre tervezik, nyilvános vitával, hatásvizsgálattal és szakmai garanciákkal. Magyarországon is legalább háromlépcsős folyamat kellene: először függetlenségi és átláthatósági törvénycsomag, majd intézményi és finanszírozási átalakítás, végül digitális és tartalmi stratégia.

A tizedik javaslat: a közmédiát vissza kell adni a közönségnek. Ez nem szlogen, hanem intézményi feladat. Közönségtanácsokra, nyilvános éves meghallgatásokra, regionális fórumokra, szerkesztőségi ombudsmanra és könnyen követhető panaszmechanizmusra van szükség. A közmédia nem attól közszolgálati, hogy közpénzből működik, hanem attól, hogy a közönség ellenőrizheti, vitathatja és számonkérheti.

A nyugat-európai közmédia jövője tehát nem egységes modell felé tart. A BBC a licencdíj jövőjét vitatja, Németország a csatornastruktúrát és együttműködést reformálja, Franciaország az eltörölt licencdíj után keresi a stabil finanszírozási és intézményi formát, Svédország technológiasemleges, hosszú ciklusú megbízásban gondolkodik, Svájc pedig népszavazáson erősítette meg, hogy a közmédia finanszírozása társadalmi döntés is.

A közös nevező mégis világos: a közmédia akkor maradhat életképes, ha függetlenebb, átláthatóbb, digitálisabb és egyértelműen közérdekű lesz, és újra hitelesítési pontként szolgál az információs zajban és az álhír áradatban.

Magyarország számára ez a tanulság különösen fontos. A közmédia átalakítása nem technikai-médiapolitikai ügy, hanem demokratikus intézményépítés. Nem elég új logó, új műsorrend vagy új online felület. A bizalomhoz először garanciák kellenek: független irányítás, védett szerkesztőségek, átlátható pénz, mérhető pártatlanság és valódi nyilvános kontroll.

Források: European Board for Media Services, Reuters Institute Digital News Report 2025, Ofcom Public Service Media Review, Ofcom: Transmission Critical, GOV.UK BBC Charter Review, BBC Charter Review Green Paper, RSF public media report, European Commission, Hungary EMFA infringement, ZDF finances, Rundfunkkommission Reformstaatsvertrag, France Télévisions governance and funding, Service-public.fr, Skatteverket public service fee, Swedish Government, public service 2026–2033, SWI swissinfo.ch,

A Újratervezés, avagy közszolgálat a streaming korszakban bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

KI A MAGYAR?

Újabb és újabb kutatások kezdődnek, meghatározások születnek arra nézve, ki és mi tekintendő magyarnak. Összefoglalónkkal megkönnyítjük a jövendő nemzedékek dolgát, és segédeszköz gyanánt közkinccsé tesszük az alábbi, csak részben tudományos vizsgálati eredményeket:

Magyarnak tekinthető az avarmagyar, a besenyőmagyar, a csángómagyar, a sumérmagyar, a díszmagyar, a gyászmagyar, a jászmagyar, a szászmagyar, a vészmagyar, a boldogmagyar és a boldogtalanmagyar.

A gazdagmagyar és a szegénymagyar, beleértve a nagyon szegényt is. A székelymagyar, a rácmagyar, a kunmagyar és a palócmagyar, a jó és a kevésbé jó palóc. A keltamagyar, a hunmagyar, a hunnemmagyar, a tótmagyar, a csehmagyar, a dákmagyar, a horvátmagyar, a polákmagyar.

A böszörménymagyar, a hajdúmagyar. A katarmagyar, másképpen bogumil. A galiciaimagyar, a szefárdmagyar, az askenázimagyar. A belgamagyar és a magyarbelga. A morvamagyar. A jugómagyar. A bánsági, a vajdasági, az alföldi és a felvidéki. Tengeren inneni és tengerentúli. Az Üveghegyen túli is. Az Ob der Enns-en túli is.

A szigetközi, a csallóközi, a muraközi. A somlai és a tokaji. Az amerikaimagyar, az amerikás magyar és a magyarab. A törökmagyar, a fehérmagyar, a vörösmagyar és a kékmagyar. A svábmagyar és a zsidómagyar. A szorbmagyar, azaz vendmagyar.

A huculmagyar. A svájcimagyar, a franciamagyar. Az izraelimagyar és Kishont Ferenc. Az angolmagyar és Mikes György. A házimagyar, az egyházimagyar. A kismagyar, a nagymagyar, a kovácsmagyar. A cigánymagyar, németmagyar, az oroszmagyar, az ukránmagyar, az olaszmagyar, valamint Madagaszkár királya.

A hegyimagyar, a síkmagyar. A síkhülye is. Az alföldimagyar, a felföldimagyar, a dunaimagyar, a tiszaimagyar, a balatonimagyar. Az érett magyar, az érő magyar, a rengeteg éretlen magyar. A tengerimagyar és a tavimagyar. Az ausztrálmagyar, a zélandimagyar, a kanadaimagyar, – a quebeci is-, a svédmagyar és a finnmagyar, továbbá a manysik, a hantik és a vogézek. A brazilmagyar meg a magyarbrazil. Az ősmagyar és az újmagyar. Az Urálon túli és inneni magyar. A sarki és a piréz magyar. A norvég magyar, a dánmagyar. Shakespeare és Hamlet.

A felvettmagyar és a bevett magyar. A hivő, a hívatlan, hites és hitetlen. A külmagyar, a belmagyar, a bélmagyar. A státuszmagyar, a státusztalanmagyar, a kivándoroltmagyar és a bevándorlómagyar, a maradómagyar és a kimaradtmagyar. Az igazoltmagyar és az igazolatlanmagyar. A hiányzómagyar. A jegyzettmagyar, a jegyzetlenmagyar, a nyilvánosmagyar, a titkosmagyar. A tudómagyar, a tudatlanmagyar, a töriamagyar. A menekültmagyar és a honfoglalómagyar, a röhögamagyar, továbbá Karinthy Frigyes.

A velenceimagyar, a mailandimagyar, a párizsimagyar, a rómaimagyar, a pestimagyar, a budaimagyar, a pölöskei magyar, a kalózmagyar, a bécsi szelet, a matrózhús és Esterházy Péter. Neumann, Teller, Szilárd. Gábor, Szent-Györgyi, Bíró. Hevesy. Ganz és Zwack. Csezmiczei és Petrovics. Zrinski és Frankopan. Kocsis, Puskás, Czibor. Budai, Hidegkúti. Bozsik, Grosics, Buzánszky, Lóránt és Lantos. Zakariás. Sándor, Göröcs, Albert, Tichy, Fenyvesi. Bartók és Kodály. Soros meg Rubik. Fatusi Babatünde. Kertész és Konrád. Krasznahorkai. Antall, Horn, Orbán. Gyurcsány, Bajnai. És persze Magyar…

A vallómagyar, a valómagyar, a színmagyar, a húsmagyar, a vérmagyar. A rögmagyar. Az észmagyar. Az eszetlenmagyar. A nemesmagyar és a magyarnemes. A nemtelenmagyar. A súgómagyar, a besúgómagyar és a besúgott. A neutrálismagyar. A szépmagyar, a csúfmagyar. A szerelmesmagyar.

A szómagyar, a tettmagyar, a tettetettmagyar. A debreceni lunátikus. A gótmagyar, a vandálmagyar, a vizigótmagyar, a kínaimagyar. A bosnyákmagyar, az albánmagyar, az osztrákmagyar, a magyar –osztrák, valamint Habsburg Ottó. Anjou és Jagelló. Hunyadi és Luxemburg. Árpád. A kitértmagyar, a hitmagyar, a betértmagyar a megtértmagyar, az áttértmagyar. A jómagyar, a rosszmagyar. A nagyon rossz is, továbbá Örkény István. A szájmagyar, a gyomormagyar. A soványmagyar. A kövérmagyar, a nagyon kövér is, beleértve az ifjú Schobert Norbertet.

Az élőmagyar, a halottmagyar, a pokolimagyar, a mennyeimagyar, a purgáltmagyar, a feltámadtmagyar. A balmagyar, a jobbmagyar, a jobbikmagyar, Baló és Morvai. A pirézmagyar és Zazrivecz. Az ég, a föld, a vizek, a tüzek, a csillagok.

Végül magyarnak tekintendő minden magyar. Státuszunkat megőrizve, az értekezést, a felsorolást, valamint a kirekesztést ezennel berekesztjük, ha valaki véletlenül kimaradt, listánk bármikor bővítendő.Mindenkinek jó egészséget és kellemes ünnepet, hiszen magyarni jó!

Az iromány hiteléül: Fátum, Aláírás

(A 2001-ben írott szöveg továbbfejlesztett változata)

A Az összetartozás napján – egy évfordulós kiáltvány bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A törekvés nem új, az első bioautomatákat, az úgynevezett Regioautomat gépeket már az 1970-es évek végén elkezdték telepíteni Németországban. A technológia akkor még kezdetleges volt, mégis jelentős innovációnak számított, hiszen lehetővé tette, hogy a gazdák közvetlen vásárlói kapcsolattartás nélkül, helyben értékesítsék termékeiket.

Már akkor is komoly előnyt jelentett, hogy a szállításra fordított idő és pénz a gazdálkodóknál maradhatott, miközben több figyelmet fordíthattak a növények és az állatok gondozására. Ez az előny napjainkban változatlanul érvényes.

A hagyomány és az innováció találkozása

A koncepció alapja és a hagyományos biogazdálkodási szemlélet az évtizedek során lényegében nem változott. A gazdaságok továbbra is vegyszermentes termesztésre törekednek, szigorúan betartva a higiéniai előírásokat.

A nap 24 órájában elérhető automaták révén a vásárlók bármikor friss termékekhez juthatnak, így a távolabb élők számára is megnyílik a lehetőség a helyi gazdaságok kínálatának elérésére.

Az automaták nemcsak az egészségesebb táplálkozást segítik elő, hanem közelebb hozzák egymáshoz az embert és a természetet. A gyermekek egészségtudatos szemléletének kialakulása már fiatal korban elkezdődhet. Természetesen azok számára is adott a kapcsolatfelvétel lehetősége, akik nagyobb mennyiségű terméket szeretnének rendelni közvetlenül a termelőktől.

Forrás: https://boxenscout.de/automaten/wagners-automat-opfingen/

A jó példa legyen minta

Az automatizált alternatív kereskedelmi forma révén a vásárlók friss tojáshoz, tejhez, zöldségekhez, gyümölcsökhöz, aznap készített gyümölcslevekhez, magvakhoz vagy akár húsfélékhez is hozzájuthatnak. Ez különösen azok számára jelent nagy segítséget, akik nem rendelkeznek saját kerttel.

A rendszer azonban az elmúlt években ennél is többet jelentett. A világjárvány időszakában látványosan fellendült a bioautomaták piaca, hiszen sok esetben ez jelentette az egyetlen lehetőséget arra, hogy a korábban megszokott mennyiségű és minőségű élelmiszer eljusson a háztartásokba.

Nem volt szükség oltási igazolásra, nem igényelt személyes érintkezést, és a gyakori elérési pontoknak köszönhetően szinte minden alapvető élelmiszer beszerezhető maradt. Az érdeklődés a Covid-járvány lezárulta után sem csökkent, sőt, ez a vásárlási forma egyre népszerűbbé vált.

A becsületkassza kultúrája

A bioautomaták mellett más megoldásokkal is találkozhatnak a háztáji termékek kedvelői. Számos gazda automata nélkül is értékesíti terményeit, gyakran becsületkasszás rendszerben.

Ebben a formában jellemzően szezonális zöldségek, gyümölcsök és hűtést nem igénylő élelmiszerek vásárolhatók. Burgonya, tök, kukorica, tojás, lekvárok, fűszerek, méz, valamint virágok és más helyi termékek is gyakran megtalálhatók a kínálatban.

A magyar szem számára különösen figyelemreméltó, hogy sok helyen kedves üzenetek, igényesen kialakított dekorációk és játékos figurák díszítik a kihelyezett kasszákat, kosarakat és dobozokat. Előfordul például, hogy a tojások mellé húsvéti rajzokat vagy akár csokitojásokat helyeznek, máskor pedig színes játékokkal teszik vonzóbbá a kínálatot a gyermekek számára.

Környezettudatosság és társadalmi felelősség

A csomagolt és hűtést igénylő termékek esetében külön figyelmet fordítanak arra, hogy a felhasznált csomagolóanyag mennyisége minimális legyen, és lehetőség szerint környezetbarát megoldásokat alkalmazzanak. Még a legkisebb gazdaságokban is gyakran használnak biológiailag lebomló, festékmentes csomagolóanyagokat.

Németországban hangsúlyos a társadalmi felelősségvállalás és az a szemlélet, hogy a lakóhely egyben élőhely is. Emiatt a környezetvédelem kiemelt értéket képvisel, amely megjelenik a mindennapi életben, az egészségmegőrzésben és a tudatos fogyasztói magatartásban egyaránt.

A bioautomaták a mesterséges intelligencia terjedésének, a klímaváltozás kihívásainak és a modern világ folyamatos zajának közepette is kézzelfogható értéket képviselnek. Ugyanakkor az is igaz, hogy a hűtéshez szükséges áramellátás, a bankkártyás fizetéshez szükséges internetkapcsolat, valamint a gépek rendszeres karbantartása többletkiadást jelent a gazdaságok számára.

Ennek ellenére a helyi gazdák általában gyorsan és hatékonyan alkalmazkodnak a gazdasági, társadalmi vagy technológiai változásokhoz annak érdekében, hogy az értékesítés minél gördülékenyebben működjön.

Mindenki nyerhet

Az automatizált kereskedelem talán legfontosabb üzenete, hogy a modern technológia segítségével egyszerre valósulhat meg az egészség megőrzése és a természet védelme.

A gazdálkodóknak több idejük marad az állatok és a termőföld gondozására, miközben az értékesítésből származó haszon nagyobb része náluk maradhat. A vásárlók pedig időkorlát nélkül juthatnak hozzá egészséges élelmiszerekhez és minőségi alapanyagokhoz.

A németországi gyakorlat követendő példa lehet más országok számára is. A kereskedelmi szemlélet ilyen irányú változása hosszabb távon kisebb környezeti terhelést és kedvezőbb klímavédelmi hatásokat eredményezhet.

Fige-Murányi Edina

Mentor: Csaba Beatrix

https://share.google/zIg4pL9dZyaVWcvpP

A Fénysebességgel terjed a németeknél az automatizált őstermelés bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

„Óriási öröm, hogy egy nappal a nemzeti összetartozás napja előtt jelenthetem be, hogy az ukrán kormány vállalta, hogy a kitárgyalt intézkedéseket a közeli jövőben átülteti a jogrendjébe, és ezzel a kárpátaljai honfitársaink az eddigieknél sokkal szélesebb oktatási, kulturális, nyelvhasználati és politikai jogokkal fognak rendelkezni” – közölte.

Hozzátette: az ukrán vállalások megjelennek majd Ukrajnának az Európai Unió felé vállalt cselekvési tervében is. Amennyiben ez megtörténik, a magyar kormány hozzájárul ahhoz, hogy megnyissák az első csatlakozási klasztert Ukrajna vonatkozásában.
„Magyarország továbbra sem támogatja a gyorsított uniós csatlakozási tárgyalásokat” – emelte ki.

Amennyiben Ukrajnának 10 vagy 15 éven belül sikerül lezárnia mind a 33 csatlakozási fejezetet, úgy hazánk jogi kötőerővel bíró ügydöntő népszavazást tart a kérdésben – írta Magyar Péter, aki egy videót is csatolt a bejelentéshez.

A videóban hangsúlyozta, hogy három hét alatt sikerült elérnünk, amit az Orbán-kormánynak hosszú éveken át nem: áttörést értek el az ukrán tárgyalópartnerekkel a kárpátaljai magyar honfitársaink nyelvhasználati, oktatási és kulturális jogai terén.

„Ahogy azt a magyar kormány és személyesen én is többször egyértelművé tettük, abban az esetben tudunk új fejezetet nyitni a magyar-ukrán kapcsolatokban, ha Ukrajna kötelezettséget vállal a Kárpátalján élő százezres magyar kisebbség oktatási, nyelvhasználati, kulturális és politikai jogainak teljes körű rendezésére” – jelentette ki Magyar Péter.

Hangsúlyozta: a magyar kisebbséget megillető jogok biztosításának tükröződnie kell az Ukrajnával szemben támasztott európai uniós elvárásokban is. Az elmúlt hetekben magyar és ukrán szakértők között, valamint a kárpátaljai magyar szervezetek bevonásával „nagyon intenzív szakmai egyeztetés folyt a magyar kisebbség helyzetének rendezéséről”. A tárgyalások lezárásaként Ukrajna széleskörű és átfogó kötelezettségvállalást tett a magyar kisebbségek helyzetének javítása érdekében.

A részletekről elmondta: az ukrán fél vállalta, hogy visszaállítja a nemzeti kisebbségi iskolák rendszerét. Nemcsak az oktatási folyamatban, hanem az iskolai kommunikáció minden területén szabadon használható lesz a magyar nyelv. A nemzetiségi iskolák tanulói szabadon használhatják a magyar szimbólumokat is a jövőben. Ünnepségeiken elénekelhetik a Himnuszt, szerepeltethetik a nemzeti lobogót és magyar nyelvű feliratokat helyezhetnek el az iskolákban, az adminisztrációt magyar nyelven is biztosíthatják, a bizonyítványokat magyar nyelven is kiállíthatják.

A magyar fiatalok az érettségi és felvételi vizsgájukat magyar nyelven is letehetik a jövőben, emellett magyar nyelv és irodalomból is érettségi vizsgát tehetnek. A nemzetiségi iskolákban az ukránul oktatott kötelező tantárgyak köre csak a szülők előzetes beleegyezése alapján bővíthető. Az ukrán fél garanciát vállalt arra, hogy alacsonyabb létszám esetén is fenntartja a nemzetiségi iskolákat – sorolta.

Magyar Péter elmondta: az ukrán fél vállalásai a nyelvi jogok területére is kiterjednek. Azokon a településeken, ahol a magyar lakosság aránya 10 százalék felett van, a jövőben lehetőség lesz a magyar nemzeti szimbólumok szabad használatára. A magyar nyelv szabadon használható lesz az egészségügyi ellátásban, sportrendezvényeken és a tudományos konferenciákon is.

A politikai tevékenység nyelve is lehet magyar ezeken a településeken, a szavazólapok, a hirdetmények, valamint az információs anyagok magyar nyelven is elérhetők lesznek. A jövőben a magyar kisebbséghez tartozóknak joguk lesz szabadon ápolni nemzeti hagyományaikat, szokásaikat, joguk lesz nemzeti ünnepeikhez, a történelem, a nemzeti kultúra és a vallás köréhez kapcsolódó események magyar nyelvű megünnepléséhez. Joguk lesz nemzeti, kulturális és oktatási intézmények létrehozásához – tette hozzá.

Magyar Péter hangsúlyozta: a tárgyalásokban részt vevő kárpátaljai magyarság képviselői tudják leginkább, hogy mekkora előrelépést jelentenek a fenti vállalások.

„Százezer magyar ember kapja vissza alapvető jogait és a reményt arra, hogy gyermeke számára átadhatja azt a kultúrát és azt az identitást, amit a szüleitől és a nagyszüleitől kapott” – mondta a kormányfő, aki kiemelte: Ukrajna garanciát vállalt arra, hogy a fent említett széleskörű kisebbségi jogokat a következő időszakban törvényi erőre emeli. Ezzel párhuzamosan az Európai Unió – tekintettel arra, hogy a kisebbségek védelme integráns részét képezi az uniós értékeknek – a magyar kérésnek megfelelően rögzítette az Ukrajnának küldendő uniós levélben, hogy Ukrajnának összhangba kell hoznia a cselekvési tervét a magyar-ukrán tárgyalások eredményeivel, továbbá, hogy a csatlakozási folyamat keretében az Európai Unió folyamatosan ellenőrizni fogja ezen cselekvési terv végrehajtását.

„Az átfogó megállapodásra tekintettel a magyar kormány felkéri Ukrajnát, hogy módosítsa a kisebbségi cselekvési tervét a megállapodottak szerint. Amennyiben ez megtörténik, úgy a magyar kormány hozzájárul, hogy az unió megnyissa az első csatlakozási tárgyalási klasztert” – mondta a miniszterelnök. Hozzátette: ezzel tudják biztosítani, hogy a bővítési folyamat keretében Ukrajna maradéktalanul végrehajtsa a magyar kisebbség jogai kapcsán tett minden vállalását.

Magyar Péter kijelentette: a magyar kormány álláspontja egyértelmű Ukrajna csatlakozási folyamata kapcsán. „Nem lehet sem Ukrajna, sem más ország számára gyorsított csatlakozási eljárást alkalmazni. Az egyenlő bánásmód elvének megfelelően a Nyugat-Balkán országai ugyanazon elvek mentén kell, hogy előre haladjanak, mint Ukrajna. Hogy hány év alatt tudják teljesíteni az országok a 33 uniós csatlakozási fejezet lezárását, az az általuk elvégzett munkán múlik. Ahogyan korábban is világossá tettük, amennyiben Ukrajna 10 vagy 15 év múlva képes lezárni az uniós csatlakozási tárgyalásokat, akkor Magyarország jogi kötőerővel bíró ügydöntő népszavazást rendez a kérdésben” – mondta a videóban Magyar Péter.

A kép illusztráció

A Megállapodás Ukrajnával a magyar kisebbség jogairól bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A kabinet hivatalosan május 12-én állt fel: a Magyar Közlönyben megjelent köztársasági elnöki határozat szerint Sulyok Tamás 2026. május 13-ai hatállyal nevezte ki a Magyar Péter vezette kormány 16 miniszterét. A névsorban szerepel többek között Orbán Anita külügyminiszter, Kármán András pénzügyminiszter, Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter, Pósfai Gábor belügyminiszter, Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, valamint Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter. A kormányfő helyettesének később Orbán Anitát jelölték ki, és miniszterelnök-helyettes lett Ruff Bálint is.

Az első konkrét felmentés már a kormány megalakulásának napján megjelent: dr. Bordás Gábort, a Miniszterelnöki Kormányiroda közigazgatási államtitkárát május 12-ei hatállyal mentették fel. Helyére előbb dr. Ducsay Zsuzsanna Ágnest nevezték ki a Miniszterelnöki Kormányiroda közigazgatási államtitkárává, majd később a Magyar Közlöny azt is rögzítette, hogy május 19-től ő a Miniszterelnökség közigazgatási államtitkára.

Május 15-én újabb, már nagyobb „csomag” következett: 13 korábbi közigazgatási államtitkárt mentettek fel. A közlönyben név szerint szerepelt dr. Andréka Tamás, dr. Borsos-Papp Natália, dr. Felkai László, dr. Gyarmati Eszter, dr. Horvát Szilárd, dr. Janó Márk Ádám, dr. Juhász Tünde, dr. Pátkai Nándor, dr. Pilz Tamás, dr. Rédey Krisztina, dr. Túri Anikó, dr. Ujsághy György és dr. Vidoven Árpád. Ez volt az első olyan hivatalos döntés, amely már nem egyetlen tisztségviselőt, hanem a minisztériumi igazgatás felső rétegét érintette.

Május 18-án az új közigazgatási államtitkárok kinevezése is megjelent. A döntés 14 minisztérium élére nevezett ki új hivatali vezetőt, köztük dr. Gárdos-Orosz Fruzsinát az Igazságügyi Minisztériumba, dr. Pettkó-Szandtner Juditot a Pénzügyminisztériumba, dr. Retteghy András Tibort a Belügyminisztériumba, dr. Sirály Katalint a Közlekedési és Beruházási Minisztériumba, valamint dr. Zimmer Mátyást a Gazdasági és Energetikai Minisztériumba. Ezek a posztok nem politikai látványtisztségek: a közigazgatási államtitkárok vezetik a minisztériumok hivatali apparátusát, ezért kinevezésük az új kormány működőképessége szempontjából kulcskérdés.

A leglátványosabb személyi ügy Havasi Bertalanhoz kötődik. Orbán Viktor korábbi sajtófőnökét, a Miniszterelnöki Kabinetiroda helyettes államtitkárát Magyar Péter május 16-án azonnali hatállyal felmentette. Az ügy politikai vitává is vált, mert ellenzéki és volt kormánypárti szereplők vitatták a határozat jogi megfogalmazását, miközben a kormányoldal szerint a Kabinetiroda június 15-i megszűnéséig Ruff Bálint gyakorolta a korábbi miniszteri hatásköröket. A felmentés ténye azonban hivatalosan megjelent a Magyar Közlönyben.

A kormány nemcsak személyi döntésekkel, hanem ellenőrzési és jóváhagyási jogosítványok átrendezésével is megkezdte az előző ciklusból örökölt állami működés felülvizsgálatát. A május 14-i kormányhatározat szerint a 250 millió forintot meghaladó új kötelezettségvállalásokhoz és a 100 millió forint feletti eszközbeszerzésekhez pénzügyminiszteri előzetes egyetértés kell. Ugyanez a határozat több nagy állami társaságnál – köztük a MÁV-nál, a Magyar Postánál, az MVM-nél, az MFB-nél, az Eximbanknál, az N7 Holdingnál, a NISZ-nél, a Magyar Turisztikai Ügynökségnél és a Magyar Közútnál – a pénzügyi vagy gazdasági felsővezetők kinevezését és felmentését is pénzügyminiszteri jóváhagyáshoz köti. Ez nem jelent automatikus vezetőcserét, de előkészíti és központosítja az állami cégek feletti kontrollt.

A második kormányülés után több átvilágítás is elindult. A Magyar Közlönyben megjelent határozatok alapján felülvizsgálják a 2026-os költségvetés tényleges helyzetét, az MTVA működését, a harmadik országbeli munkavállalók foglalkoztatásának szabályait, egyes beruházási szerződéseket, a Paksi Atomerőmű és a Paks II. működésével kapcsolatos kérdéseket, a diplomata-útleveleket, a kormányzati ingatlanhasználatot és a kormányzati célokra használt honvédségi repülőeszközöket. Ezek egy része később személyi következményekkel járhat, de jelenleg többnyire vizsgálati vagy jogalkotás-előkészítési szakaszról van szó.

A közjogi méltóságok és autonóm intézményi vezetők ügye a következő hetek egyik fő konfliktusa lehet. Magyar Péter már áprilisban május 31-ig adott határidőt több, általa a NER-hez kötött vezető távozására; a felsorolásban szerepelt a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság és a Kúria elnöke, később Péterfalvi Attila NAIH-elnök is.

Ezeknél a tisztségeknél azonban nem egyszerű kormányzati leváltásról van szó. A köztársasági elnök, a legfőbb ügyész, az alkotmánybírók, a Kúria vezetése vagy más független intézményi szereplők eltávolítása jogilag kötöttebb, mint egy minisztériumi vezető felmentése. Az Index jogi összefoglalója is arra mutatott rá, hogy például a legfőbb ügyész és az alkotmánybírák megbízatása csak meghatározott törvényi okok alapján szűnhet meg: lemondással, mandátum lejártával, összeférhetetlenséggel, felmentéssel, kizárással vagy hivatalvesztéssel.

A jelenlegi állás szerint tehát a Tisza-kormány eddig a saját közvetlen kormányzati apparátusát cserélte le, illetve több területen átvilágítást és pénzügyi kontrollt rendelt el. A minisztériumi felsővezetésben a váltás már megtörtént; az állami cégek, a közmédia, a végrehajtói és közjegyzői rendszer, a nagyberuházások és a közjogi tisztségviselők ügye viszont még nyitott. A következő szakasz várhatóan már nem pusztán személyzeti kérdés lesz, hanem jogi, intézményi és politikai erőpróba.

A Nincs tömeges tisztogatás, fokozatos a hatalomátvétel, avagy a Tisza-kormány első hetei bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Egy rendkívüli légköri jelenség gyakorlatilag megkerülte a tavaszt, és május utolsó napjaiban egyenesen a nyár közepének körülményei közé taszította Európát. Az Észak-Afrikából észak felé áramló forró levegőt befogva egy hatalmas magasnyomású rendszer – amelyet gyakran egy forró fazék fedeléhez hasonlítanak – hatalmas hőkupolát hozott létre Nyugat- és Közép-Európa felett.

Az eredmények történelmi jelentőségűek voltak. Az Egyesült Királyságban a londoni Kew Gardensben mérték a valaha volt legkorábbi 35 °C-os hőmérsékletet, míg Wales és Írország is megdöntötte havi rekordjait. A Csatornán túl Franciaország több mint 1350 hőmérsékleti rekordot döntött meg, Portugália pedig az első európai ország lett, amely idén átlépte a megterhelő 40 °C-os határt.

Ami ezt a szélsőséges időjárási eseményt a tudósok számára annyira riasztóvá teszi, az nem csupán a magas hőmérséklet, hanem annak példátlan időzítése is. Ezek az intenzitási szintek, amelyek általában július vagy augusztus csúcsára jellemzőek, május végén példátlanok.

A klimatológusok arra figyelmeztetnek, hogy ez egyértelműen jelzi bolygónk változását, mivel Európa továbbra is a globális átlag kétszeresével melegszik. Mivel az infrastruktúra és az ökoszisztémák kénytelenek már az év elején megbirkózni a nyári hőhullámokkal, a normális szezonális időjárás határai gyorsan átalakulnak.

A Az abnormális hőkupola bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Tehát Sir Michael Palinról van szó. Arról az emberről, aki nyolcvanhárom évesen is örökmozgó világvándorként él. Utazik, útifilmeket készít, könyveket ír, újabb és újabb országokat fedez fel. Miért nem áll meg pihenni? Talán azért, mert tudja: néha jobb menni, mint megállni. És adott egy magyar nő, jómagam, aki mindig is felnézett erre a férfira. Talán nem úgy, mint a hívő az oltárképre, de mindenképpen példaképként. Olyan emberként, aki eljutott azokra a helyekre, ahová én soha, és beszélt azokkal az emberekkel, akikkel én nem találkozhattam. Egészen mostanáig.

Egy világhírű angol utazó és egy Magyarországról Angliába sodródott író. Első pillantásra ez a két ember aligha tartozik egy történetbe. Amikor azonban leültünk beszélgetni, hamar kiderült, hogy több a közös bennünk, mint gondoltam. Például mindketten kíváncsiak vagyunk. Mindketten szeretünk útra kelni. Mindketten feszegetjük a saját határainkat. És mindketten ugyanazt tesszük, amit a legjobban szeretünk: utazunk, majd történeteket írunk az utazásainkról, hogy azok számára is kinyissunk egy ablakot a világra, akik otthon maradtak.

Michael Palin azon az estén éppen a Nigériáról szóló új könyvéről beszélt Guildford közönségének. Az előadás előtt azonban időt szakított arra, hogy válaszoljon a kérdéseimre. A menedzsere meglehetősen szűkmarkú volt az idejével: tíz percet ígért. Sir Michael bőkezűbbnek bizonyult.

Tünde T. Guildford: – Hol is kezdjük? Többször is mondta – elolvastam néhány interjút, miközben erre a beszélgetésre készültem –, hogy esze ágában sincs abbahagyni. Mi viszi előre?

Sir Michael Palin: – Nos, azt hiszem, a szellemi és fizikai túlélésemhez szükségem van arra, hogy mozgásban legyek. Nagyon szerencsés vagyok. Középkorú voltam már, amikor felkértek arra, hogy kezdjek el utazni. Ez a Nyolcvan nap alatt a Föld körül című sorozattal kezdődött, amely hozzáférést adott nekem a világ legkülönbözőbb részeihez, és azokhoz az emberekhez, akik ezekben az országokban élnek. Ez olyan kiváltság, amelyről nem szeretnék lemondani. Ma már fizikailag meglehetősen nehéznek találom az utazást. De amikor megérkezem egy helyre, a kíváncsiságom átsegít a nehézségeken, és lenyűgöz az, ahogyan az emberek élnek. Nem is kell messzire mennem. Még ebben az országban, itt, Angliában is találhat az ember különböző helyeket és különböző embereket. Nem függőség ez, de azt hiszem, az utazás olyan dolog, amely abszolút szükséglet az életemben.

Tünde T. Guildford: – Számomra ez a túlélés egyik módjának tűnik. Az értelmes élet egyik formájának.

Michael Palin: – Igen, tulajdonképpen egy módja annak, hogy megtöltsük az életünket tartalommal. Mindenfélét egyesít: az emberekről szerzett tudást, az olvasmányokat, a politikát, bármit. Mindez része annak az utazásnak, amit végzünk. És ha van egy jó csapatom – márpedig jelenleg van –, akkor nagyon jó emberekkel utazhatok együtt, ami rendkívül fontos.

Tünde T. Guildford: – És amikor úton van, tulajdonképpen mit keres? És mit talál? Embereket keres? Történelmet? Hagyományokat?

Michael Palin: – Tulajdonképpen szinte mindent keres az ember. Csak bizonyos számú nap áll rendelkezésére. Ha ilyen rövidebb utakat csinálok – például Nigériába, a Fülöp-szigetekre vagy Észak-Koreába –, akkor rövid idő áll rendelkezésre, mondjuk három hét. Ilyenkor az ember megpróbál egyfajta keresztmetszetet adni az országról, hogy ebben az időben a lehető legteljesebb, legváltozatosabb és legsokszínűbb képet adhassa róla. Bizonyos dolgok előre meg vannak szervezve. Olyan helyekre megyünk, ahol számítanak ránk. Előre megszerveztünk találkozásokat bizonyos helyzetek vagy történetek miatt. De útközben előfordulhat, hogy teljesen spontán módon kezdünk beszélgetni emberekkel. Ez nincs megtervezve. És ezek gyakran a legjobb pillanatok: amikor egyszerűen csak találkozunk emberekkel. Mindig igyekszem meggyőződni arról, hogy van valami, amit ők szeretnének elmondani nekem és a világ többi részének. Nem arról van szó, hogy én mondom meg nekik, mit szeretnék hallani. Azt szeretném, hogy ők mondják el nekem.

Tünde T. Guildford: – Tehát jó hallgató.

Michael Palin: – Igen, jó hallgató vagyok. Annak kell lennem. Bár a családom valószínűleg azt mondaná, hogy jó beszélő is vagyok. Ezért a kettő között meg kell találnom a megfelelő egyensúlyt.

Tünde T. Guildford: – És hogyan birkózik meg az öregedés kihívásaival? Nekem közeleg a hetvenedik születésnapom. Lassan rájövök, hogy az öregedés nem az én műfajom. Ön már nyolcvan fölött van. Könnyebb egy férfinak megbirkózni az öregedéssel?

Michael Palin: – Sajnos a feleségem körülbelül három éve meghalt, így már nincs állandó társam, akivel körbeutazhatnám a világot. De azt tapasztalom, hogy amíg az ember agya működik, amíg a kíváncsiság megmarad, addig ez viszi előre. Amit néha nehéznek találok – különösen most, hogy nemrég jártam a Fülöp-szigeteken –, az maga az utazás. Fejben azt hiszi az ember, hogy még mindig huszonhét éves. De nem az. Nyolcvanhárom éves. És vannak korlátai. Minden egy kicsit több időt vesz igénybe. De lekopogom, a testem jelenleg nagyjából működik. Tudom, hogy sok embernél az én koromban a dolgok kezdenek szétesni, és bizonyos részek felmondják a szolgálatot. Én csak remélem, hogy addig dolgozhatok tovább, amíg az én alkatrészeim is el nem kezdenek szétesni.

Tünde T. Guildford: – Úgy tűnik számomra, hogy semmi sem lassítja le. Csak az elmúlt években – 2024-ben, 2025-ben és 2026-ban – folyamatosan úton volt: Venezuela, Nigéria, a Fülöp-szigetek. Még mindig belevág a kalandokba?

Michael Palin: – Igen, feltétlenül. Elmegyek mindenhová, nem félek a kalandoktól. Venezuelában például volt egy hatalmas, dübörgő vízesés. Azt mondták: „Michael, be lehet menni mögé”. Valóban be lehetett menni mögé, de csak csúszós köveken keresztül, és hasonlók. Nem éppen olyan hely, ahová egy nyolcvan év feletti embernek ajánlatos lenne bemenni. De én bementem mögé. És teljesen rendben volt. Csodálatos volt. Az embernek nem szabad abba a lelkiállapotba kerülnie, hogy: „Ehhez már túl öreg vagyok.” Ez a szerencsém. Még mindig képes vagyok rá. Soha ne mondja magának az ember ezt, mert ezzel aláássa a saját képességeit, és szerintem mások felé is rossz üzenetet küld. Ha nem vigyázunk, az emberek idősebb korban nagyon elkezdenek vigyázni ránk, ez rendben is van. És természetesen bátorítanak arra, hogy bizonyos dolgokat ne csináljunk. De én mozgok, viszonylag egészségesen étkezem, mindig van valamilyen projektem. A dolgokat talán már nem fogom fel olyan gyorsan, mint korábban. Fizikailag egy kicsit lassabb vagyok. Óvatosabbnak kell lennem.

Tünde T. Guildford: – Tehát vannak korlátai.

Michael Palin: – Igen, vannak.

Tünde T. Guildford: – Ahogy valamennyiünknek, de talán váltsunk témát. Tudom, hogy az európai útjai során Magyarországon is járt. Figyelemmel kíséri azokat az országokat, ahol korábban megfordult?

Michael Palin: – Néha. Néha egyszerűen idő kérdése. Amikor elkészítettük az európai sorozatot – emlékszik rá? –, az 2006-ban volt. Nagyon sok országban jártunk nagyon rövid idő alatt. Nehéz mindegyiket nyomon követni. De a legtöbb országban vannak barátaim. Hallok felőlük. És amikor a rendezővel találkozom, vagy azokkal, akik velem utaztak, gyakran felidézzük ezeket az élményeket.

Tünde T. Guildford: – Hallott a Magyarországon éppen most zajló alapvető változásokról? Látott felvételeket róla?

Michael Palin: – Igen, láttam felvételeket, és rendkívül érdekes volt. Sőt, nagyon örömteli is.

Tünde T. Guildford: – Mire gondolt, amikor nézte?

Michael Palin: – Arra gondoltam: „Ez nagyszerű.” Nagyon-nagyon biztató egy olyan korban, amikor annyi rossz és nyomasztó hír vesz körül bennünket. Nem ismerem pontosan a politikai részleteket, de vannak erős, hatalmas vezetők, akik teljesen rossz irányba viszik az országukat a saját személyes ambíciójuk és egójuk miatt. És nem ők a megfelelő emberek egy ország vezetésére. Sajnos még mindig sok ilyen ember van. De úgy gondolom, hogy ami Magyarországon történt, az inkább jó hír volt.

Tünde T. Guildford: – Előfordul, hogy visszavágyik olyan helyekre, ahol korábban már járt?

Michael Palin: – Igen. De nagyon ritkán jutok vissza. Egyszerűen nehéz.

Tünde T. Guildford: – Tudna egy példát mondani?

Michael Palin: – Igen. Visszatértem Gujaratba, Indiába. Ott építették – és ma is ott építik – a dhow hajókat, ezeket a régi típusú vitorlásokat. Egy ilyen hajóval tettünk egy utat a Hormuzi-szoroson keresztül Dubajból Mumbaiba. Hét napig tartott. Ez az egész utazói pályafutásom egyik legkülönlegesebb és legfontosabb élménye volt, mert ott tanultam meg valamit: egyszerűen önmagadnak kell lenned. Nem kell színészt játszanod. Nem kell riportert játszanod. Semmi ilyesmit. Csak a kapitány beszélt angolul. Hét napot töltöttünk együtt velük. Nem olyan volt, mint egy hajóút kabinnal: mindannyian a fedélzeten aludtunk. Így valóban megismertük egymást. Normális körülmények között BBC-s vagy oxfordi emberek soha nem bíznák az életüket gujarati halászokra. De akkor az életünk rajtuk múlt. A sikerünk rajtuk múlt. Ha nem hajóztak volna el velünk, nem jutottunk volna sehova. Körülbelül húsz évvel később visszamentem Gujaratba. Megtaláltam a hajógyárat. Megtaláltam a kapitányt. Együtt néztük meg a régi felvételt. A kis hajósinas, aki akkor tizenöt éves volt, harmincöt éves lett, és már öt hajó tulajdonosa volt: üzletember lett. Az nagyszerű pillanat volt.

Tünde T. Guildford: – Van a szemében valami cinkos csillogás, ami azt az érzést kelti bennünk nézőkben, hogy Ön közülünk való. Két lábbal áll a földön. Pont olyan, mint mi, csak valamivel több lehetőséget kapott, mint a legtöbben közülünk valaha is kapnak. De magával visz bennünket. Mi is útitársai vagyunk.

Michael Palin: – Ez jó, nagyon örülök neki. Mert pontosan ezt érzem, amikor ezeket a műsorokat készítem. Ez nagyon fontos, mert szerintem az utazás körüli misztikum – és általában mindenféle misztikum – néha félrevezető lehet. Olyan, mintha az ember megtartaná magának az információkat. Én viszont szeretnék minél többet átadni abból, amit egy adott országról megtanultam. Nem úgy utazom, hogy azt mondjam: „Ez a legfontosabb dolog, ezt kell keresni”. Inkább megpróbálom összefoglalni a tapasztalataimat. És ennek nagy része abból áll, hogy egyszerűen kimondom: „Nem tudom.” Nem tudom a válaszokat. Nem tudom pontosan, mit hagytam ki. De azt hiszem, tisztességesen feltérképeztem a terepet.

Tünde T. Guildford: – És elég bátor ahhoz, hogy azt mondja: „Nem tudom.” Ugye? Nem akar meggyőzni bennünket arról, hogy mindent tud.

Michael Palin: – Igen. Őszintének kell lenni. Valóban őszintének kell lenni. Ezt tanultam meg a Nyolcvan nap alatt a Föld körül készítése közben. Nem vagyok színész, és nem riportert játszom: egyszerűen önmagamat adom. Ez volt a legegyszerűbb módja annak, hogy csináljam. És ezt tanultam meg a dhow hajón is. Ott sem lehetett úgy tenni, mintha az ember híres lenne vagy különleges. Egyszerűen nem működött volna.

Tünde T. Guildford: – Hogyan boldogul a különböző nyelvekkel?

Michael Palin: – Nem túl jól. Nem beszélek sok más nyelvet. Tulajdonképpen egyiket sem beszélem igazán jól. Ezért meg kell tanulni néhány szót. Az emberek szeretik, ha valaki megpróbálja beszélni a nyelvüket. Még akkor is, ha nem tökéletesen. A legfontosabb dolog az, hogy válaszoljunk a vendégszeretetükre. Ez mindenhol így van. Az emberek főzni akarnak nekünk, meg akarnak kínálni étellel. Amit nem szabad tenni, az az, hogy azt mondjuk: „Ó, köszönöm, nem, inkább valami angolosabbat szeretnék.” Élvezni kell. Nyitottnak kell lenni. Készen kell állni arra, hogy találkozzunk a gyerekeikkel, a feleségükkel, a családjukkal. Készen kell állni mindenféle emberi kapcsolódásra. Soha nem lehet pontosan tudni, hogyan alakul. Néha remekül működik, néha nem. De egy dolgot biztosan mondhatok: azok az emberek, akiknek a legkevesebb pénzük és vagyonuk van – gyakran ők adják a legtöbbet. És ugyanígy azok, akiknek a legtöbbjük van, gyakran azok, akiktől a legnehezebb őszinte választ kapni.

Tünde T. Guildford: – Egy egész életnyi utazás, könyvírás és televíziós műsorkészítés után többet tud ma az emberekről, mint amikor elindult az első útjaira?

Michael Palin: – Azt hiszem, azt tanultam meg, hogy a világ sokkal hozzáférhetőbb, mint korábban gondoltam. Létezik egy olyan szemlélet, amely külön akar választani bennünket egymástól. A nacionalista szemlélet. Azt mondja: „Mi ilyenek vagyunk, ők olyanok – ők az ellenség.” Én azonban nagyon kevés valódi ellenségeskedéssel találkoztam az összes utazásom során. Néhány fegyveres határőrt leszámítva szinte senki sem akar megölni senkit. Az emberek együtt akarnak élni másokkal. Meg akarnak érteni bennünket. Érdekli őket a tapasztalatunk, és örömmel osztják meg velünk a saját tapasztalataikat. És szerintem ez reménykeltő. Ezért mondom azt, hogy az utazásaim összességében reménykedőbbé tettek. Ugyanakkor nagyon szomorú látni, mi történik a világ bizonyos részein, ahol ez nem működik. Ahol az emberek nem tisztelik egymás véleményét, vagy egyszerűen nem tisztelik egymást.

Tünde T. Guildford: – Hosszú utazásai után reménykedőbb lett az emberiséggel kapcsolatban, vagy inkább óvatosabb?

Michael Palin: – Valójában inkább reménykedőbb. Általánosságban azt érzem, hogy az emberek szeretnek megosztani dolgokat egymással. Sokkal több bennünk a közös, mint amennyi különbség van közöttünk. Ugyanakkor aggaszt az a rettenetes hatalom, amely egyes emberek kezében összpontosul. Az, ahogyan ezt a hatalmat használják. Az, ahogyan fegyvereket használnak, és az, ahogyan embereket ilyen könnyedén meg lehet ölni. Azt gondolom, hogy ez kordában tartható: nem hiszem, hogy el fogja pusztítani az egész világot. De úgy érzem, hogy ma valahogy nagyon nehéz lecsillapítani az embereket. Talán a közösségi média miatt is. Az emberek egyre dühösebbek, és úgy tűnik, sokan a dühöt ugyanolyan fontosnak tartják, mint a szeretetet, a ragaszkodást vagy a kedvességet. Úgy érzik, hogy feltétlenül el kell mondaniuk, mi minden miatt dühösek. Persze bizonyos mértékig lehet dühösnek lenni. De amikor a düh olyan szintre jut, amilyet Trumpnál vagy Netanjahunál látunk, akkor az szerintem komolyan veszélyes. Ez valamelyest mérsékli az optimizmusomat, de ennek ellenére továbbra is reménykedő maradok.
Van még valami, amit sok helyen tapasztaltam a világban, különösen talán Afrikában. Erről ma este is beszélhetünk. A férfiak gyakran csak álldogálnak és várnak, miközben a nők szervezik és működtetik a dolgokat. És azt hiszem, minél többet halljuk a nők hangját a világban, annál jobb lesz.

A tíz percből végül majdnem fél óra lett. Mert szeret mesélni, és mert láthatóan ma is ugyanúgy kíváncsi az emberekre, mint amikor több mint három évtizede elindult első nagy útjára a világ körül.

A Tünde T. Guildford: Két pont között a legrövidebb út az egyenes, avagy kaptam Michael Palin-hez tíz percet, amiből fél óra lett bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A modern pszichológia és idegtudomány egyre többször jut arra a következtetésre, hogy az öregedés nem pusztán testi folyamat. Legalább ennyire személyes történet is. Belső történet. És ebben a történetben az számít, hogyan gondolkodunk önmagunkról.

A New Scientist című brit tudományos hetilap legutóbbi száma egész címlapsztorit szentelt ennek a kérdésnek. A cikk szerzője több kutatást összegezve mutatja be, hogy az ember gondolkodásmódja – a stresszről, a kihívásokról és az öregedésről alkotott képe – mérhető hatással van testi és lelki állapotára egyaránt.

Vagyis nem mindegy, mit gondolunk magunkról.

A jelenlegi kutatások szerint azok az emberek, akik nem kizárólag hanyatlásként tekintenek az idő múlására, sok esetben tovább maradnak aktívak, jobb szellemi állapotban élnek, és fizikailag is egészségesebbek maradnak. Nem azért, mert varázsütésre eltűnnek a problémák vagy a betegségek, hanem mert másképp viszonyulnak a saját életükhöz. Nem adják fel időnap előtt, túl korán.

A gondolkodásmód nem végleges

A cikk egyik legérdekesebb gondolata számomra az volt, hogy az emberi agy és személyiség sokkal rugalmasabb rendszer, mint azt korábban hittük. Az emberi gondolkodásmód nincs kőbe vésve, nem végleges. Az ember bizonyos mértékig képes újraszervezni saját belső világát. Nem csupán elszenvedni az idő múlását, hanem alakítani is azt, ahogyan megéli. És itt magától adódik a kérdés: lehet-e tudatosan „karbantartani”, esetleg irányítani az elmét? Talán úgy, mint az izmokat, a memóriát vagy a kapcsolódási képességet? Nem, nem igazán.

Az agy nem szereti a bizonytalanságot

Ezért a cikk szerint az emberi elme állandóan magyarázatokat gyárt. És ehhez gyakran a legrosszabb, pesszimista narratívát választja. Ez evolúciós örökség. Viszont ha az ember megtanulja felismerni ezt a mechanizmust a háttérben, akkor kevésbé sodorja el saját gondolkodása. Jobban kordában tudja tartani a reakcióit.

Miért lehet nekünk érdekes ez a szerteágazó eszmefuttatás? Azért, mert negatív gondolataink egyaránt kapcsolódhatnak
• a szorongáshoz,
• az öregedéshez,
• az identitáshoz,
• a társadalmi kihívásokhoz,
• sőt, még az információs káoszhoz is.

Nagyon mai témák, ugye? És miközben ezt a hosszú elemzést olvastam a lapban, egyszer csak azon kaptam magam, hogy tulajdonképpen az elmúlt évben én magam is végigéltem valami hasonlót. Gyakorlatilag egy év alatt fenekestül felfordult az életem. Onnan kezdve, hogy eldöntöttem: befejezem a tizenkét éve félkészen heverő könyvemet, mintha lassan, de biztosan minden megváltozott volna körülöttem. Sőt, talán én magam is.

Az egyik lakótársam itt Guildfordban, az Abbot Ház négyszáz éves falai között, nemrég azt mondta nekem:
– Tünde, aki ma vagy, az már nem ugyanaz az ember, aki 2022 októberében beköltözött ide.
És azt hiszem, igaza van.

Nem mindig könnyű új életet kezdeni

Az első időszak egyáltalán nem volt könnyű. Én voltam az első külföldi nő, aki nem valamelyik rezidens feleségeként került ide. Mit mondjak? Nem fogadtak kitörő örömmel. Konfliktus konfliktust követett, félreértés meg félreértést. Pedig nem vagyok harcos természet. Kifejezetten konfliktuskerülő ember vagyok. Mégis újra meg újra megtaláltak a nehéz helyzetek. Szinte heti rendszerességgel kaptam a leszúrásokat. A mérhetetlen mennyiségű szabály követése sem ment könnyen.
Aztán lassan elkezdtek helyükre kerülni a dolgok. Ma ott tartunk, hogy ugyanaz a gondnok, aki egykor kimondottan ellenséges volt velem szemben, most azt mondja:
– Bárcsak minden rezidens olyan lenne, mint te.
Én pedig ilyenkor csak mosolygok.

Nem fiatalabbnak: elevenebbnek

Közben valami más is történt. Nemcsak befejeztem a könyvemet, amely az év elején, Az utak szépek címmel meg is jelent, hanem elkezdtem újra rendszeresen dolgozni. Írni. Tervezni. Kapcsolódni emberekhez. Könyvbemutatókat szervezni itt is, ott is, meg interjúkra készülni, cikkeket publikálni. És a legkülönösebb az egészben talán az, hogy miközben a naptár szerint egyre idősebb lettem, belül valahogy mégis elevenebbnek kezdtem érezni magam. Nem fiatalabbnak. Hanem frissebbnek és elevenebbnek. Azt tapasztalom például, hogy jobban vág az eszem. Ez fontos különbség.

Mert nem hiszek az örökké fiatal akarok maradni típusú modern hisztériában. Nem szeretnék hetvenévesen kétségbeesetten húszévesnek látszani. Nem „decens öreglány” szeretnék lenni, hanem kortalan, előítélet-mentes, szabad ember. Valaki, aki még ebben a korban is kíváncsi, és érdeklődik a világ iránt.

Az életnek még nincs vége

A New Scientist cikkének talán legfontosabb üzenete mégis az, hogy az ember nincs teljesen kiszolgáltatva saját öregedésének. Nem arról van szó, hogy örökké fiatalok maradhatunk. Arról sem, hogy elegendő „pozitívan gondolkodni”, és minden problémánk megoldódik. A kutatások eredményei inkább azt mutatják, hogy az emberi agy és személyiség sokkal rugalmasabb, alkalmazkodóbb rendszer, mint korábban feltételeztük.

Vagyis számít, hogy mozgásban maradunk-e, érdekelnek-e még bennünket a friss hírek, képesek vagyunk-e új kapcsolatokat kialakítani, tanulunk-e még, vannak-e terveink. És elhisszük-e magunkról, hogy az életünknek még nincs vége. Talán ideje lenne elengedni azt a sokszor ismételgetett mondást is, hogy „öreg kutya nem tanul új kunsztokat”. Mert ez a gondolat könnyen önbeteljesítő jóslattá válhat.
Miközben idáig jutottam a cikkben, hirtelen csörgött a telefonom: hívást kaptam a helyi egyetemi sportközpontból. Elfogadták a jelentkezésemet egy hathónapos fittségi és erőnlétjavító programra. Jövő héten interjúra megyek, és személyi edzőt is kapok. Hetvenévesen.

Különös véletlen – vagy inkább érdekes egybecsengés –, hogy a New Scientist című elsőrangú, mértékadó tudományos hetilap éppen hetven éve indult útjára, én meg néhány nap múlva töltöm be a hetvenet. Belépek a nyolcadik x-be. Talán ezért is érintett most ez a cikk az öregedésről ennyire mélyen. Bevallom, ettől egyáltalán nem érzem magam nevetségesnek. Inkább élőnek.

Hozzuk ki belőle a legtöbbet

Talán ez a legfontosabb. Nem az, hogy hány évesek vagyunk, hanem hogy van-e még bennünk kíváncsiság. Hogy képesek vagyunk-e új dolgokat tanulni, terveket szőni, emberekkel találkozni, érdeklődni a világ iránt. Mert az ember nem egyik napról a másikra öregszik meg, hanem lassan veszíti el az érdeklődését, a kíváncsiságát, a kezdeményezőkészségét, és végül a helyét a saját történetében.
Én viszont egyelőre szeretnék benne maradni a sajátomban, és tovább írni azt. Ha nem is „bis zum hundert und zwanzig” (vagyis százhúszig), de legalább még egy kicsit, mondjuk, úgy kilencvenig.
A mottóm egyszerű: hozzuk ki belőle a legtöbbet. Az időskorból is. Csakúgy, mint minden másból.

A Tünde T. Guildford: Ki mondta, hogy már késő? bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A Simkó János: Estike Voltaire-ről bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.