A források alapján egy pániküzemmódba kapcsolt rendszer képe rajzolódik ki: egy olyan hatalmi gépezeté, amely tizenhat éven át építette a politikailag vezérelt vagyonfelhalmozás hálózatát, és most kapkodva próbálja menteni mindazt, amit eddig felhalmozott, nehogy az új hatalom elszámoltassa érte. Ugyanakkor az értesülések szerint a hivatalba lépő kormány a vártnál könnyebben követheti majd a pénzek útját.

A közigazgatásban és a rendvédelmi szerveknél ugyanis sokan vannak, akik részben ismerik, hogyan működött az Orbán-rendszer alatt a vagyonkimentés mechanizmusa, és várhatóan készek lesznek együttműködni az új vezetéssel.

Ez akár éveken át tartó feltáró és jogi eljárásokhoz vezethet, amelyek célja az eltűnt közvagyon visszaszerzése, a pénzügyi bűncselekményeket elkövetők őrizetbe vétele lehet.

A menekülési útvonalakat visznt az is segítheti, hogy több közel-keleti állammal – például Szaúd-Arábiával vagy az Egyesült Arab Emírségekkel – Magyarországnak nincs kiadatási egyezménye. Izraellel ugyan van ilyen megállapodás, de az ország saját állampolgárait, így ebben az esetben a magyar-izraeli kettős állampolgárokat sem adja ki könnyen. A források szerint pedig amíg a Trump-kormányzat van hatalmon, még az Egyesült Államok is menedéket jelenthet az Orbán-rendszer legfelső körei számára.

A Repül a pénz, messze repül… bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A közgazdász szerint az utóbbi egy évben a korábbi szakmai viták látványosan eltolódtak a politika irányába, ezért vállalta a nyilvános megszólalást annak tudatában is, hogy ezzel – elmondása alapján – megsértheti a hivatal etikai szabályzatát. A médiaszerepléseket előzetesen engedélyeztetniük kell, most azonban ezt nem tette meg, és számol a következményekkel. „Valószínűleg holnap kitesznek ezért, vagy legalábbis indul egy etikai eljárás, aminek a vége az lesz, hogy megsértettem a szabályokat, tehát elvesztem ezt a pozíciót és ezt a munkát” – mondta.

Ennek ellenére fontosnak érezte, hogy beszéljen a tapasztaltakról, mert az elmúlt egy évben szerinte a GVH-nál is nagyon eltolódtak a dolgok a politika irányába.„Korábban szakmai érvekkel lehetett hatni arra, hogy egy ágazati vizsgálati jelentésben mi szerepeljen, mostanában erre egyre kisebb az esély.”

Elmondta, hogy felső vezetői utasításra állították le a Gazdasági Versenyhivatalban azt a közgazdasági vizsgálatot, amely egy NER-közeli üzletember, Kis-Szölgyémi Ferenc cégének problémagyanús fúzióját érintette. Kis-Szölgyémi Ferencet a „NER udvari söprögetőjeként” is szokták emlegetni, ugyanis rendre sikerrel indul a létesítmény-üzemeltetésre és takarításra kiírt állami közbeszerzéseken.

Cége az AS Budapest a Menzies Aviation nevű céggel egyesült tavaly ősszel, amivel a budapesti repülőtéren kétszereplősre szűkült a földi kiszolgálás addigi háromszereplős piaca. A közgazdász szerint a fúzió kapcsán felmerült, hogy az problémás lehet, ezért vizsgálni kezdték, a GVH felső vezetése azonban indoklás nélkül leállította a vizsgálatot. A tranzakciót Berezvai elmondása szerint nem sokkal később már be is jelentették.

A kifli-ügy

Egy másik ügyben a Lidlnél kiszabott büntetést említette. „A Lidl-t megbírságoltuk 186 millió forintra, mert egy kifliről azt mondta, hogy teljes kiőrlésű, miközben abban csak 30% volt a teljes kiőrlésű liszt.” Szerinte a a Magyar Élelmiszerkönyvben erre nincs is külön szabály, de a GVH azt mondta, az vonatkozik rá, ami a kenyérre. „Maga az ügy önmagában nem problémás, de hogy ezért 186 millió forint bírságot szabunk ki, majd utána az összes külföldi kiskereskedő ellen elindítunk hasonló eljárást – az szerintem nem egészen fair.”

„Összességében az látszik, hogy azokkal a cégekkel szemben, akiket a kormányzat nem kedvel – leginkább külföldi kiskereskedők, építőipari cégek, bányatársaságok –, indítottunk esetenként olyan ügyeket is, amelyek teljesen megalapozatlanok voltak: találtunk rá valami formális megalapozást, elindítottuk, de már az indítás pillanatában tudtuk, hogy meg lesz szüntetve, mondta. Ez nagyon sok erőforrásba kerül, elvonja a kapacitást értelmes ügyektől, miközben adófizetői pénzt égetünk: vizsgálók hónapokig dolgoznak valamin, amiről végül jelentést írunk, hogy miért kell lezárni – holott megindítani sem kellett volna.”

A hivatal függetlensége kapcsán azt hangsúlyozta, hogy „a nemzeti versenyhatóságok mozgástere természetesen véges”, az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatósága a több tagállamot érintő nagy ügyekben lép fel, így a GVH ilyen esetekben együttműködésre és ügyátadásra kényszerül.

„Ha három részre osztjuk a gazdaságot: van a “neres” rész, ahol nem nagyon tudunk mit tenni; van egy rész, ahol megpróbálunk a kormányzati narratívának megfelelően valamennyire “ellenségesen” fellépni – jogsértéseket találni, magasabb bírságot szabni; és van a harmadik rész, ahol tényleg lehet rendesen versenyt érvényesíteni. Ezekben a kartell- és fogyasztóvédelmi ügyekben a GVH tényleg értéket alkot.”

Úgy véli, a politikai befolyásoltságtól való félelem rontja az ország esélyeit a magasabb hozzáadott értékű befektetésekért folyó versenyben.„A multinacionális cégeknek bizonyos szempontból mindegy, hol van egy lokáció: lehet Varsóban vagy Budapesten. De ha azt látják, hogy a lengyel politika kiszámíthatóbb, kevesebb az adó, kevesebb az állami beavatkozás, nincs árstop, ami megnehezíti a termelők piacra jutását, akkor oda fognak beruházni. Ha pedig azt látják, hogy Magyarország “futottak még” ország, sokféle kockázattal, akkor itt értékesítenek ugyan, de nem ide hozzák a befektetéseiket és a magas hozzáadott értékű munkákat, mert félnek a politikai befolyás kockázataitól”

A Száznyolcvan millió forintos bírság egy kifliért bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A szabályrendszer szigorú volt: minden egyes cent olajprofitot az alapba csatornáztak, amit azután világszerte több ezer vállalatba fektettek be.

A mindenkori kormány számára pedig kőkemény korlátot szabtak: évente csupán a tőke töredékét (kezdetben 4%-ot, jelenleg 3%-ot) vehetik ki. A maradékot érintetlenül hagyták, hogy kamatozzon az örökkévalóságnak. Sokan értetlenül álltak a döntés előtt. Miért spórolnának olyan generációknak, akik még meg sem születtek, ahelyett, hogy most csökkentenék az adókat vagy emelnék a jóléti juttatásokat? A norvég válasz egyszerű volt: „Mert a jövő norvégjai is létezni fognak, és őket is megilleti ez a juss.”

Fontos látni a norvég modell egyik legfőbb titkát: a jóléti államot nem az olajpénz tartja el, hanem az olajpénz teszi betonbiztossá! Bár az ország mesésen gazdag, a mindennapi működését továbbra is elsősorban a polgárok és a cégek adóiból finanszírozzák. A költségvetés nagyjából 80%-át a hagyományos adók adják. Norvégiában sávos jövedelemadózás működik: aki többet keres, az arányosan több adót fizet a közösbe, így valósítva meg a társadalmi igazságosságot.

De miért van szükség magas adókra egy ilyen gazdag országban? A norvégok tudatosan kerülik az „ingyen ebéd” csapdáját: ha mindent az olajpénzből fizetnének, az elszabaduló kereslet brutális inflációt okozna, a társadalom pedig ellustulna, elveszítve a munkába vetett motivációját. Ehelyett a norvégok magas adót fizetnek, de cserébe világszínvonalú szolgáltatásokat kapnak. Az állami egyetemek tandíjmentesek, az egészségügyben pedig egy méltányos éves önrész felett az állam minden szakorvosi és gyógyszerköltséget átvállal. Az óvodákért bár fizetni kell, a díjakat az állam szigorúan maximalizálja, az alacsony jövedelműeknek pedig mentességet ad.

A folyamat szerényen indult: 1996-ben mindössze 150 millió dollár volt az első befizetés. De a valódi bravúr nem az összeg, hanem a rendíthetetlen fegyelem volt. Azóta az olajbevételek megállíthatatlanul folynak az alapba, amelyet ma már 70 ország közel 9000 vállalatában fialtatnak. Természetesen a norvég mindennapok sem mentesek a súrlódástól: bár a modell sikeres, az országban ma is folyamatosak a politikai viták az alap felhasználásáról és a költési limitekről. A fegyelem megtartása tehát nem automatikus, hanem napi politikai küzdelem eredménye.

Ezt tetézi a „norvég paradoxon” néven ismert etikai dilemma is: mennyire tisztességes egy fenntartható és zöld társadalmat építeni a világot szennyező olaj árából? Norvégia válasza erre a tudatos és transzparens felelősségvállalás. Az alap mellett egy független, filozófusokból, jogászokból és szakértőkből álló Etikai Tanács működik, akik szigorúan szűrik a befektetéseket. Ha egy cég súlyos környezeti károkat okoz, emberi jogokat sért, dohánytermékeket gyárt vagy fegyverkezésben vesz részt, az alap feketelistára teszi és azonnal kivonja belőle a pénzét. Elon Muskkal például pont azért kerültek konfliktusba, mert az alap szerint a Tesla vezérének csillagászati fizetése és a munkavállalói jogokhoz való hozzáállása etikai aggályokat vet fel. Számukra a 1,5%-os tulajdonrész nemcsak profitot, hanem felelősséget is jelent: ha kell, nemmel szavaznak a világ leggazdagabb emberének terveire is.

Ami a kitermelést illeti, a norvégok pragmatikusak: úgy vélik, ha ők leállnának, a piacot olyan országok töltetnék be, amelyek sokkal környezetszennyezőbb módon termelnek, a profitot pedig fegyverkezésre vagy elnyomásra fordítják. Norvégia büszke arra, hogy az ő tengeri fúrásaik a legalacsonyabb szén-dioxid-kibocsátásúak a világon – a fúrótornyokat például szárazföldről kivezetett tiszta energiával, többek között vízerőművek áramával hajtják. Emellett hatalmas összegeket áldoznak a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás (CCS) technológiájának fejlesztésére, finanszírozva a fosszilis korszak utáni, tiszta világot.

A 2022-es ukrajnai háború kitörése után Norvégia is nehéz helyzetbe került. Bár gázexportőrök, az európai energiapiaci összeköttetések miatt náluk is drasztikusan emelkedtek a rezsiköltségek és megugrott az infláció. A kormány azonban nem hagyta magára a lakosságot: egyedülálló áramár-támogatási rendszert vezettek be, ahol egy bizonyos szint felett az állam a lakossági villanyszámlák akár 90%-át is átvállalta közvetlenül az Alapból vagy az extra olajprofitból finanszírozva. Bár a norvégok is érezték a drágulást, az Alapnak köszönhetően sokkal kevésbé. Az olajpénz náluk nem a luxust szolgálja, hanem a tökéletes biztonsági hálót, ami megvédi a társadalmat a globális rengésektől. Ez a fegyelem teszi lehetővé, hogy miközben ma is magas színvonalon élnek, közben a világ 9000 vállalatában lévő részesedésükkel már most megváltották a jegyet a jövő nemzedékeinek jólétére is.

Az eredmények önmagukért beszélnek:

• 2000: 50 milliárd dollár
• 2010: 500 milliárd dollár
• 2017: Átlépték az 1 billió dollárt
• Ma az alap értéke már meghaladja a 2 billió dollárt (kb. 22 billió norvég korona, ami kb. 730 billió forint).Ezt a lélektani határt, vagyis a 2 billió dollárt az alap 2024 végén és 2025 elején érte el stabilabban. Egy 5,6 milliós országban ez fejenként nagyjából 340 000 dollárt jelent minden egyes polgárnak. Az alap értékének több mint fele már nem is az olajból, hanem a befektetések hozamából származik. Ma már a világ összes tőzsdén jegyzett cégének nagyjából 1,5%-át ők birtokolják. A 3%-os szabály biztosítja, hogy ez a vagyon kifogyhatatlan maradjon, finanszírozva akár az oktatást és az egészségügyet anélkül, hogy a tőkét felélnék. Mire az utolsó fúrótorony is elnémul, egy olyan gépezetük lesz, amely az idők végezetéig termeli a jólétet A siker titka nem a szerencse volt, hanem a vízió, a fegyelem és az alázat. 1990-ben Norvégia úgy döntött: nem a mának él, hanem az unokáinak és dédunokáinak ad jövőt.

A A norvég csoda bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Aztán megérkeztek az Imagineerek. És a mese sötétebb fejezete következett.

A Walt Disney Imagineering tervezői azok az emberek, akik hercegnői kastélyokat, ikonikus hullámvasutakat és komplett fantáziavilágokat rajzolnak meg. Ők felelnek a szórakoztatóipar legdrágább álmaiért. Gyorsan rájöttek: egy kaszinóhajóból családbarát, Marvel- és Pixar-kompatibilis élményparkot faragni nem egyszerű átalakítás, hanem gyakorlatilag sebészeti beavatkozás.

2023-tól a hajót szó szerint kibelezték. Acélgerendákat mozgattak, vágtak, újrarendeztek, míg a belső szerkezet egy mérnöki ementálira nem kezdett hasonlítani. Megduplázták a konyhákat, kibővítették a színpadot, helyet csináltak Marvel kaszkadőrshow-nak, tizenkét tematikus étteremnek – köztük egy Pixar-büfének – és újraterveztek mindent a hangrendszertől a főlépcsőig. Vagyis: amit lehetett, újra kellett csinálni.

„Olyan volt, mintha egy Hondát próbálnánk Hummerré alakítani” – foglalta össze a helyzetet Justin Newton, a projekt egyik vezetője.

A végeredmény: a hajó, amelyet a Disney Adventure névre kereszteltek, körülbelül 1,8 milliárd dollárba került. A szingapúri indulást az utolsó pillanatban elhalasztották 2026 márciusára, több ezer utas foglalását kellett visszafizetni vagy átszervezni. A filléresnek hitt üzletből prémium árú tanmese lett.

A Disney szerint azonban így is megérte. Az Adventure minden eddiginél nagyobb, látványosabb és „immerszívebb” lesz, és az átalakítás éveket spórolt meg ahhoz képest, mintha mindent a nulláról építettek volna. A cég nem is titkolja: a jövője egyre inkább a vidámparkokban és az óceánjárókban van. Ezek ma már több pénzt hoznak, mint a tévé vagy sok esetben a filmek.

A Disney 2033-ig 60 milliárd dollárt költ parkokra és hajókra. Ebben a léptékben a másfél milliárdos mesehajó nem kudarc, hanem üzemi méretű varázslat – még akkor is, ha a varázspálca néha hegesztőpisztolynak bizonyul.

A Hogyan lett a „filléres” hajóból másfél milliárdos mesehajó? bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Az Orisnál futás a határidő előtt

Az Oris svájci óragyártónál napok óta raklapok halmozódtak fel a 7-én életbe lépett új vámtarifák előtt. A dobozokban órák százai lapultak, mind az Egyesült Államokba útnak indítva még a szabályozás hatályba lépése előtt. „Mindenkit mozgósítottunk, aki nem volt szabadságon” – mondta a cég vezérigazgatója.

Nyolc napon át megállás nélkül dolgoztak, hogy még a határidő előtt eljuttassák az árut. A 39%-os vámhír sokkolta a vezetőséget. A mérték jóval magasabb, mint amit más európai országokra vagy az EU-ra kivetettek, hiszen azok már kereskedelmi megállapodásokat kötöttek Washingtonnal. Az amerikai elnök indoklása szerint a svájci cégek „visszaéltek az amerikai piac lehetőségeivel”.

Az Orisnál tapasztalt pánik csak tünete egy szélesebb, Svájc és az USA közötti kölcsönös gazdasági függőség megingásának. Amerika Svájc második legnagyobb exportpiaca, amely évente több milliárd eurós forgalmat jelent.

Kereskedelmi sokk egy nyitott gazdaságban

Ez klasszikus terms-of-trade sokk: amikor a fő exportcikkek értékesítési feltételei egyik napról a másikra változnak meg, a beáramló pénz gyorsan és drasztikusan csökkenhet. Egy olyan kis, nyitott gazdaság számára, mint Svájc, amely néhány magas hozzáadott értékű ágazatra és néhány nagy piacra épül, ez különösen fájdalmas lehet.

A gyógyszeripar – amely Svájc amerikai exportjának közel 60%-át adja – egyelőre megmenekült, de Trump akár 250%-os vámemeléssel is fenyegetőzik, ami bármikor eltörölheti ezt a kivételt, és recesszió szélére sodorhatja az egész gazdaságot.

Iparági dominóhatás

Bár a gyógyszeripart most nem érintik a vámok, más ágazatok a kontinensen sehol sem tapasztalt mértékű csapást kaptak. A gépgyártás például kulcsfontosságú exportőr, de ha nem tud elég terméket kivinni, az nemcsak magát az ágazatot, hanem a beszállítókat is sújtja. Ráadásul a vámok a globális ellátási láncokat is gyengítik, hiszen nemcsak a késztermékeket, hanem az alkatrészeket is drágítják, késleltetve a szállítást és növelve az árakat az egész hálózatban.

A svájci gazdasági szervezetek már most jelezték, hogy a termelés egy részét át kell ütemezni, a szerződéseket pedig újra kell tárgyalni, különösen az amerikai partnerekkel. Több vállalat fontolgatja az exportirány diverzifikálását – Latin-Amerika és Ázsia irányába –, de a legkézenfekvőbb lépés továbbra is az EU-val való szorosabb gazdasági integráció lenne.

Politikai fordulópont?

A vámháború Svájcban újra napirendre tette Európa kérdését. Az ország nem tagja az EU-nak – az 1992-es népszavazás a Európai Gazdasági Térségből is kimaradt –, helyette egy többtucatnyi kétoldalú megállapodásból álló, mozaikszerű rendszerrel kezeli kapcsolatait. Egy 2021-es modernizációs kísérlet a szuverenitási aggályok miatt bukott meg.

Az EU-val tavaly megkötött új egyezmények jelenleg társadalmi egyeztetésen vannak, és várhatóan a közeljövőben népszavazásra kerülhetnek. A liberális és szociáldemokrata pártok szerint az EU a jelenlegi bizonytalanságban biztonságos menedéket jelentene, de a jobboldali Svájci Néppárt (SVP) – 27,9%-os szavazataránnyal az ország legerősebb politikai ereje – hajthatatlan: a semlegesség és a függetlenség számukra nem képezheti alku tárgyát. „Ezek a vámok nem indokolják, hogy szuverenitásunkat Brüsszelnek adjuk át” – figyelmeztetett Thomas Aeschi SVP-képviselő.

Csendes ellenállás és új stratégiák

A nagyvállalatok többsége egyelőre hallgat, sok megkeresést elutasítottak a héten. Ugyanakkor érezhető egyfajta nemzeti összefogás: a cégek és a társadalom nagy része igyekszik közösen túlélni a válságot.

Bár sokan óvatosan fogalmaznak, a háttérben már zajlik a stratégiaváltás: az új piacok feltérképezése, az EU-val való kereskedelmi kapcsolatok elmélyítése, valamint a termelési láncok átalakítása a vámok megkerülésére. Az „ajándék” megérkezett – most Svájcon a sor, hogy eldöntse, hogyan bontja ki.

A Ünnepi „ajándék” Svájcnak Trumptól: a vám 39 százalék! bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A HIPA (Nemzeti Befektetési Ügynökség) számításai például nem veszik figyelembe, hogy a támogatott cégek sokszor nem új munkahelyeket teremtenek, hanem más cégektől csábítják el a dolgozókat. Az alternatív lehetőségeket – például hogy mi történne, ha nem adnánk támogatást – szintén nem vizsgálják. Sőt, az infrastruktúra-fejlesztések költségei sem jelennek meg a számításban.

Erre reagált az Indexnek Szijjártó Péter külügy és külgazdasági miniszter, aki szerint „Az Állami Számvevőszék emberei papírokat gyártanak, én meg munkahelyeket hozok Magyarországra”.

A kormány 1500 milliárd forintot költött az akkumulátoriparra. Mikor térülhet ez meg, és egyáltalán megtérülhet-e a jövőben? – hangzott a kérdés.

A miniszter azzal érvelt, hogy az autóipar jövője az elektromos autóké. „Zajlanak viták, de az autóipar egy nagyon komoly technológiai forradalmon megy keresztül, aminek az egyik legfontosabb következménye, hogy az elektromos hajtású autók az eddigieknél jóval elterjedtebbek lesznek.” – mondta, ugyanakkor a konkrét kérdésre, ami az 1500 milliárd forint megtérülésére vonatkozott, nem válaszolt. Az a megjegyzése , hogy „Kína, a világ legnagyobb gazdasága” nem váltott ki semmilyen reakciót a riporterből, miközben a nemzetközi adatok szerint továbbra is az USA rendelkezik a legnagyobb GDP-vel.

A miniszter azt is állította, hogy az akkugyárak ellen propagandát finanszíroztak különböző módszerekkel.

Szó volt arról is, hogy egyelőre nehezen megbecsülhető, mi lesz az amerikai vámok hatása az európai, és azon belül a magyar exportra. A vámmegállapodás még nem végleges. Nem tudjuk pontosan, mi lesz például a gyógyszer- vagy az alumíniumiparral, és az acélvámok sorsa sem tisztázott.

A teljes szöveget itt olvashatják el.

A Szjjártó kontra Számvevőszék – a miniszter nem válaszol: mikor térülnek meg a beruházások bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Közpénz vagy magánvagyon? – a jogi minősítés tétje

A magyar jogrendben alapvető kérdés, hogy az MNB által az alapítványokba juttatott pénz közpénznek minősül-e az átadás után. Az Alkotmánybíróság 2016-os döntése szerint az ilyen források továbbra is közpénznek számítanak, így a felhasználásuk átláthatóságát és jogszerűségét a közpénzekre vonatkozó szabályok szerint kell vizsgálni. Ez kulcspont, mert minden további jogi felelősségre vonás ebből az elvből indulhat ki.

A büntetőjogi dimenzió – a hűtlen kezelés és a sikkasztás határai

Az Állami Számvevőszék és a Transparency International feljelentései több bűncselekmény gyanúját is felvetik. A leggyakrabban említett tényállás a hűtlen kezelés, amely akkor áll fenn, ha a vagyon kezelője szándékosan vagy gondatlanul olyan módon rendelkezik a rábízott vagyonnal, amely kárt okoz a tulajdonosnak – jelen esetben a magyar államnak. A sikkasztás gyanúja akkor erősödhet, ha bizonyítható, hogy a vagyon egy része magáncélokra került felhasználásra. A két bűncselekmény közötti határ sokszor elmosódik, ezért az ügyészség feladata lesz a pontos jogi minősítés.

Polgári jogi felelősség – kártérítési igények

A büntetőjogi eljárástól függetlenül a magyar államnak és az érintett alapítványoknak lehetőségük van polgári jogi úton kártérítést követelni. Ez különösen akkor lehet releváns, ha a büntetőeljárás elhúzódik, vagy nem vezet minden érintett esetében felelősségre vonáshoz. A polgári peres út a vagyon visszaszerzésére koncentrálhat, akár vagyon-visszaszolgáltatás, akár kártérítés formájában.

Vagyonvesztés: 150 milliárd forint körüli kár

Az ÁSZ becslése szerint az eredetileg 500 milliárdos vagyonból mintegy 150 milliárd forint veszteség keletkezhetett. Jogilag ez azt jelenti, hogy a bűncselekmény súlyos, különösen nagy értékre elkövetett kategóriába eshet, amely akár többéves szabadságvesztést is eredményezhet az elkövetők számára.

Politikai dimenzió – a jogalkalmazás sebessége

Az ellenzéki pártok és civil szervezetek szerint az ügy politikailag kényes volta lassítja a nyomozást. Bár a felderítési szakaszban még természetes a hosszabb adatgyűjtés, a közbizalom szempontjából veszélyes, ha hónapokig nincs kézzelfogható előrelépés. A politikai kommunikáció egyik sarkpontja lett, hogy „lesz-e vádemelés és mikor”, illetve érinti-e a felelősségre vonás a legfelsőbb döntéshozókat is.

 Új vezetés – új felelősség

Az alapítványok irányításában történt változtatások, köztük a GTC ingatlanvállalat vezetésének lecserélése, jogilag is üzenetet hordoznak: a jelenlegi vezetés már nyíltan együttműködik a nyomozóhatóságokkal, és maga is feljelentéseket tett a korábbi vagyonkezelési gyakorlat miatt. Ez a magatartás a büntetőeljárásban akár enyhítő körülményként is értékelhető, ha bizonyítható, hogy a kárenyhítés érdekében léptek.

Mi várható a következő hónapokban?

A nyomozás felderítési szakaszból vádemelési szakaszba lépése valószínűleg 2025 végén vagy 2026 elején következhet be, amennyiben a bizonyítékok elegendőek. A vádirat terjedelmes, akár több száz oldalas lehet, hiszen több alapítvány, befektetési eszköz és személy kapcsolódhat az ügyhöz.
Ha vádemelés történik, az ügy akár precedenssé válhat Magyarországon: egyértelművé teheti, hogy a közpénz magánalapítványokba való áthelyezése nem jelent menlevelet a jogi felelősség alól.

Az Infovilág korábban közölte két tekintélyes pénzügyi szakember nyilatkozatát az üggyel kapcsolatban. Róna Péter közgazdász, egyetemi oktató – aki korábban az MNB felügyelőbizottságának tagja volt – azt mondta, hogy az ÁSZ elnöke, Windisch László, aki akkor az MNB alelnöke volt, közvetlenül érintett abban, hogy ezek az alapítványok létrejöhettek. Róna Péter – ahogy elmondta – a felügyelőbizottság 2014 februári ülésén figyelmeztetett, hogy ez a szerkezet a klientúra építésére magánvagyonok gyarapítására alkalmas. 

Róna Péter jóslata szerint az ügy gyors lezárására nem lehet számítani: „Megállapítják majd, hogy az alapítványok alkalmazottai rossz döntéseket hoztak és ezért a kuratóriumok tagjai a felelősek. Ez egy jogilag komplex kérdés, hosszú nyomozást igényel, múlnak az évek, perek születnek és szerintem futni hagyják Matolcsyt. Az, hogy történt-e vagyonvesztés azt majd a bíróságnak kell eldöntenie.

Az MNB jogszerűen is létrehozhat alapítványokat amennyiben az összhangban áll a jegybanktörvénnyel, de ez a befektetéseknél – amely profitorientált üzleti tevékenység, tilos – magyarázta Bod Péter Ákos, közgazdász a jegybank egykori elnöke. Szerinte a tulajdonos – a pénzügyminisztérium – jogosan rákérdezhetett volna, hogy miért befektetésre fordítja azt a jövedelmet. amely a magyar államháztartást illette volna meg. Az Állami Számvevőszék tanulmánya azt is megpróbálja bemutatni – mondta – hogy miképpen indult el a pénz a Nemzeti Bankból az alapítványokhoz és az alapítványokon keresztül az alapítványt működtető céghez.

„A cégek a megrendelésekkel vagy ami még rosszabb befektetéseken juttattak pénzeket vállalkozásokhoz. Tetézi az ügyet, hogy ezek a vállalkozások személyesen kötődnek az MNB felső vezetéséhez és innentől a szálak össze is kuszálódnak, külföldre vezetnek, áttételes tulajdonokhoz kötődnek. Az Állami Számvevőszék is kénytelen volt azt a megállapítást tenni, hogy tudatosan bonyolult módon folyt a pénzek átáramoltatása.”

Az MNB-alapítványok ügye tehát egyszerre büntetőjogi, polgári jogi és politikai kérdés. A közpénz jogállása, a vagyonkezelés átláthatósága és a felelősség megállapítása egyaránt próbára teszi a magyar jogállamiságot. Az eljárás kimenetele nemcsak az érintett szereplők, hanem a teljes közpénzügyi rendszer jövője szempontjából is meghatározó lesz.

A MNB-alapítványok: jogi aknamezőn a közpénzek nyomában bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Kína legalább kétszer annyi fejlesztési pénzt oszt ki, mint az Egyesült Államok és más nagyhatalmak, és ennek nagy része a kínai állami bankok kockázatos, magas kamatozású hitelei formájában érkezik. A kínai hitelezés puszta összege megdöbbentő. Nem is olyan régen Kína még külföldi segélyeket kapott, de mostanra fordult a kocka.

Az amerikai Virginia államban található William & Mary egyetem AidData kutatólaboratóriuma szerint Kína 18 év alatt 165 országban 13 427 infrastrukturális projekthez adott vagy adott kölcsönt 843 milliárd dollár értékben. E pénz nagy része Xi Jinping kínai elnök ambiciózus Övezet és Út stratégiájához kapcsolódik. A 2013-ban indult stratégia Kína infrastrukturális projektek terén szerzett szakértelmét és bőséges devizatartalékait használja fel új, globális kereskedelmi útvonalak kiépítésére. A kritikusok azonban attól tartanak, hogy a sok kínai projektet finanszírozó magas kamatozású hitel a gyanútlan lakosságot az egekbe szökő adósságokba taszítják. És ez még maguknak a kínai tisztviselőknek is újdonság.

Az AidData kutatói – akik négy éven át követték nyomon Kína összes globális hitelezését és kiadását – azt mondják, hogy a kínai minisztériumok rendszeresen fordulnak hozzájuk információkért arról, hogy a kínai pénzeket hogyan használják fel a tengerentúlon. A Kína és a szomszédos Laosz között futó kanyargós vasútvonalat gyakran emlegetik Kína nem hivatalos hitelezésének legjobb példájaként. A politikusok évtizedekig gondolkodtak egy ilyen összeköttetés megépítésén, amely a tengerparttal nem rendelkező Délnyugat-Kínát közvetlenül összekötné Délkelet-Ázsiával. A mérnökök azonban figyelmeztettek, hogy a költségek megfizethetetlenek lennének: a síneknek meredek hegyeken kellene átvezetniük, ami hidak és alagutak tucatjait igényelné.

Laosz a régió egyik legszegényebb országa, és a költségek töredékét sem engedhetné meg magának. Itt léptek be az ambiciózus kínai bankárok: a kínai állami vállalatok egy csoportjának és a kínai állami hitelezők konzorciumának támogatásával az 5,9 milliárd dolláros vasútvonal decemberben megkezdi működését.

Laosznak azonban 480 millió dolláros hitelt kellett felvennie egy kínai banknál, hogy finanszírozza a saját tőke kis részét. Laosz egyik kevés profitforrását, a káliumbányáinak bevételét használták fel a hatalmas hitel fedezésére. „A kínai Eximbank által a saját tőke egy részének fedezésére nyújtott hitel jól mutatja, hogy a kínai állam mennyire sürgeti a projektet” – magyarázza Wanjing Kelly Chen, a Hongkongi Tudományos és Technológiai Egyetem kutatási adjunktusa.

A vasútvonal nagy része a kínai irányítású vasúti csoport tulajdonában van, de az üzlet homályos feltételei szerint a laoszi kormány végső soron a vasút adósságáért felel. A kiegyensúlyozatlan megállapodás miatt a nemzetközi hitelezők Laosz hitelminősítését a „szemét” kategóriába sorolták vissza.

2020 szeptemberében, a csőd szélén Laosz eladott egy jelentős eszközt Kínának, 600 millió dollárért átadva energiahálózatának egy részét, hogy adósságkönnyítést kérjen a kínai hitelezőktől.

És mindez még azelőtt, hogy a vasút megkezdte volna működését…

Azt már én teszem hozzá, hogy nézzük meg Montenegró példáját is: az adriai partoktól a szerb határig tartó, 170 kilométer hosszú, negyven hidat és kilencven alagutat tartalmazó autópályát csak hitelből tudták megoldani, de az Európai Beruházási Bank és a Nemzetközi Valutaalap nem adott hitelt, mert úgy számoltak, hogy ez egy meg nem térülő beruházás. Erre Montenegró csaknem egymilliárd dolláros hitelt vett fel a kínai Eximbanktól, hogy a kínai állam irányítása alatt álló CRBC építővállalat építse fel a Bar – Boljare autópályát. Ez lett a világ egyik legdrágább autópályája: egy kilométer nagyjából 20 millió euróba (nyolcmilliárd forint) került, ráadásul csak 40 kilométer készült el belőle …

Ezért kell nyilvánosságra hozni a Budapest–Belgrád vasútépítési szerződést, mert ennek a beruházásnak a megtérülése is kétséges, – több száz év -, és nem tudni, hogy nemfizetés esetén mit visz az uzsorás.. Egyébként Magyarországon kétszer annyiba került egy kilométer vasút, mint Szerbiában, ahol korrupció miatt tartóztatnak le állami vezetőket…

A Kína: a nagy adakozó vagy a legnagyobb uzsorás? bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

„Nem érdekel, mit csinál India Oroszországgal. Részemről akár együtt is tönkretehetik a halott gazdaságaikat” – írta Trump a Truth Socialon. „Nagyon csekély kereskedelmet folytattunk Indiával, a vámszintjük túl magas, a világ legmagasabbjai közé tartozik. Ugyanígy Oroszország és az USA szinte egyáltalán nem kereskedik egymással. Maradjunk is ennél.”

Végezetül Trump üzent Dmitrij Medvegyevnek, Oroszország volt elnökének és Putyin közeli szövetségesének, aki az USA-nak szóló újabb szankciók esetén fenyegetést fogalmazott meg: „Mondjátok meg Medvegyevnek, annak a bukott volt orosz elnöknek, aki még mindig azt hiszi, hogy elnök, hogy vigyázzon a szavaira. Nagyon veszélyes terepre lép!”

India kormánya jelenleg vizsgálja Trump kijelentésének lehetséges következményeit – közölte az indiai kereskedelmi minisztérium. A két ország az elmúlt hónapokban egy „méltányos, kiegyensúlyozott és kölcsönösen előnyös kétoldalú kereskedelmi megállapodásról” tárgyalt, és India továbbra is kitart ezen cél mellett.

Februárban Trump és Narendra Modi indiai miniszterelnök Washingtonban azt a célt tűzte ki, hogy 2030-ra több mint kétszeresére, 500 milliárd dollárra (kb. 435,8 milliárd euróra) növelik a két ország közötti kereskedelmet. Az első szakaszra szóló megállapodást még az őszre tervezték tető alá hozni. Az indiai Economic Times gazdasági napilap beszámolói szerint azonban a tárgyalások nemrégiben elakadtak. Ennek egyik oka az volt, hogy nézeteltérések támadtak az indiai agrártermékek és tejipari áruk piacra jutása körül.

Donald Trump 50 százalékos vám bevezetéséről döntött a Brazíliából érkező árucikkekre augusztus 1-jei hatállyal – az amerikai elnök szerdán írta alá az erről szóló rendeletet, ami megfelel a kilátásba helyezett büntetőintézkedésének. A jogszabály szövege szerint a brazil kormány közelmúltbeli politikája, valamint gyakorlata és intézkedései fenyegetést jelentenek az Egyesült Államok nemzetbiztonságára, külpolitikájára és gazdaságára.

Brazília kormányának tagjai olyan intézkedéseket hoztak, amelyek beavatkoznak az Egyesült Államok gazdaságába, megsértik amerikai személyek szólásszabadsághoz fűződő jogait, sértik az emberi jogokat, és aláássák az Egyesült Államok saját állampolgárainak és vállalkozásainak védelméhez fűződő érdekeit” – olvasható Donald Trump rendeletében.

Az amerikai elnök az 50 százalékos vám indokaként külön nevesíti a brazil igazságszolgáltatási szervek büntetőeljárását a korábbi elnök, Jair Bolsonaro ellen, ami Washington álláspontja szerint „hozzájárul a jogállamiság szándékolt leépítéséhez Brazíliában”

Trump tehát továbbra is fegyverként kezeli a vámokat, és politikai szempontok szerint büntet velük. Indiára a 25 százalékos vámot akarja kivetni – ahogyan azt az amerikai kormányzat augusztus 1-jétől több más ország esetében is tervezi –, de külön „büntetést” is kiszabna. Ennek pontos mibenlétét még nem hozták nyilvánosságra. Trump szerint kedden kezdődött el egy 10 napos határidő, amely után jelentősen magasabb vámokat vezetnek be Oroszország kereskedelmi partnereire. Ezzel tovább fokozza a nyomást Oroszországon, hogy véget vessen az Ukrajna elleni háborúnak.

A Trump most Indiát és Brazíliát bünteti a vámokkal bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Szegő Péter szerint egy lakás és egy autó birtoklása a magyar háztartások számára egyszerre funkcionális és szimbolikus jelentéssel bír: előbbi a stabilitás, a biztonság és az otthonteremtés záloga, utóbbi pedig a mobilitás és a függetlenség eszköze.

Egykor a két vagyontárgy közötti gazdasági arány is viszonylag kiegyensúlyozott volt. Az idén viszont már a budapesti használt lakások átlagos négyzetméterára 1,2-1,3 millió forint közé „érkezett meg”, míg egy új, középkategóriás autó bruttó ára 10-13 millió forint között mozog. Egy átlagos, 60 négyzetméteres lakás értéke így 72-78 millió Ft körül alakul, ami 5-6 hasonló árkategóriájú autó értékének felel meg – 10 évvel ezelőtt még legfeljebb 3-4 autó ára volt azonos értékű egy lakással.

„A saját otthon és a családi autó korábban nagyjából azonos fontosságú beruházásnak számított. Ez az arány mára jelentősen eltolódott az ingatlanok javára. Adataink szerint 2015-ig az átlagos lakóingatlan értéke körülbelül 8-10-szerese volt egy új, felső-középkategóriás személyautó árának. 2025-re ez az arány már 13-14-szeresre nőtt, attól függően, hogy melyik piaci szegmensből indulunk ki” – mondta Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője.

A fordulópont 2015 körül következett be. Ekkor a lakás- és autóárak még nagyjából azonos ütemben nőttek, azóta azonban az ingatlanpiac sokkal dinamikusabban bővült: az Eurostat és a BIS házárindexei szerint a magyar lakóingatlanok nominális értéke 2015 és 2025 között átlagosan 160-180%-kal nőtt, reálértéken pedig 80-100%-kal.

Ezzel szemben a személyautók nominális ára az importőrök és kereskedők adatai alapján kb. 60-90%-kal emelkedett ugyanezen időszak alatt. Ez elsősorban az új autókra vonatkozik, miközben a magyar piacon a forgalomba helyezett autók mintegy 60-65%-a használt import. Ezek ára jóval kisebb mértékben nőtt, sokszor még csökkent is a kínálatbővülés hatására.

A lakásárak emelkedésének hátterében több tényező áll:
az állami támogatások (CSOK, babaváró hitel),
a 2015-2021 közötti kedvező kamatkörnyezet,
a befektetési célú vásárlások felfutása,
a kínálati korlátok (építőipari kapacitások szűkössége).

Az autópiac viszont nagyobb mértékben volt kitéve külső zavaroknak, mint például:
a COVID utáni chiphiány,
az ukrajnai háború hatásai,
a technológiai átmenet (elektromos hajtással kapcsolatos fejlesztések ösztönzése az EU-ban),
a használtautó-import szabályozási változásai.

„A lakásárak dinamikus növekedése mellett a fiatal családok többségétúl körültekintő pénzügyi tervezést követel, hogy egyszerre tudjanak saját otthonhoz jutni és biztosítani a napi életvitelhez szükséges mobilitást” – tette hozzá Szegő Péter. A szakértő szerint a jelenlegi trendek alapján az ingatlanok értéke a következő években is gyorsabban nő majd, mint az autóké, különösen, ha az új lakások kínálata nem tud lépést tartani a kereslettel.

A Tíz év alatt három autóval lett drágább egy lakás bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.