(Neuman Gábor/klubradio.hu) Véletlenül a köztévé egyik csatornáját néztem, elbambultam, és azt láttam, hogy Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter a színpadra lép, úgy gondoltam, hogy valamelyik vidéki színház színpadára, és azt mondja: hogy a hungarikumok, amelyek sajátosan magyar és közép-európai értéket képviselnek, megőriznek minket, és összekötő kapocsként is felfoghatók. Olyan volt az egész, mintha az 1970-es évek valamelyik május elsejéjén ünnepi beszédet mondott volna Korom elvtárs, vagy Berecz elvtárs, mert, hogy úgy tapsoltak a semmitmondó szöveg után az elvtársak, és olyan alibibeszédeket is mondtak a celebritások a veszprémi Petőfi Színház színpadáról – hogy még. (A nyitó képhez: „Egy forint a krumplislángos, sejehaj, az én babám hármat eszik, sejehaj…)

Ezek után került sor a díjak átadására. Az immár IV. Hungarikum-díjátadó gáláján kitüntették a magyar cifraszűrt. Semmi baj sincs a cifraszűrrel, hogy díjat kap, de ez úgy történt, hogy a színpadra szólították valamelyik fideszes politikust, és a népművészet egyik mesterét, aki már látott cifraszűrt életében meg egy népművelőt, aki már hallott ilyenről. Ők vették át a cifraszűrt illető Hungarikum-díjat. A félháznak sem mondható nézőközönség pedig, mint valami tapsgép, verte össze a tenyerét.

Aztán jött a lángos. Az is díjat kapott. Belépett egy másik fideszes, és átadta az oklevelet a lángost képviselő két embernek, aki a lángos nevében megköszönte a rendkívüli megtiszteltetetést.

Ezt követte a pozsonyi kifli, a meghívott politikus, aki természetesen a pozsonyi kifli magyarságot összetartó erejéről mondott beszédet, meg a történelem számtalan viharáról, ami bizony nem tudta eltüntetni a pozsonyi kiflit, pedig lett volna helyette bécsi kifli, prágai kifli, bosnyák kifli, de a pozsonyi az igazi magyar, és az örökké fennmaradásnak is a záloga.

A füredi Anna-bál is Hungarikum-díjat kapott, talán azért, mert Veszprémhez közel van, és a füredi polgármesternek is át kellett adnia valamiyen díjat, meg miért ne?

Az est slágere a székelykapu lett, ami jogosan büszkélkedhet mostantól a Hungarikum-díjjal. Mert manapság minden Erdélyből származtatik, és manapság az az ember, akinek nincs otthon székelykapuja, az nem is számít tősgyökeres magyarnak. Köztudott: sokkal jobb egy székelykapun bemenni, mint egy román kapun, vagy egy szlovák, esetleg egy cseh kapun át.

Díjat kapott még a teqball (ugye, milyen szép, ősmagyar neve van!) mint sport, mert már világbajnokságot is rendeznek belőle, és persze a (Kapuvárhoz közeli) höveji csipkét is kitüntették. Természetesen az összes díjat kormánypárti országgyűlési képviselők adták át, majdnem azonos beszédekkel körítve. De, hogy a nagyérdemű ne unatkozzék, esztrádműsorral is szórakoztatta őket a veszprémi színház gárdája: többnyire (Hungarikum-díjjal még ki nem tüntetett és korántsem ős-) magyar operettekből adott elő részleteket, megfelelő tánckísérettel körítve. Persze a slágereket együtt énekelte a közönség a művészekkel. hogy aszondja: „Ringó vállú, csengeri violám, kisangyalom / Gyúrjad, gyúrjad, sej, de ma a bokám letáncolom / Ringasd, ringasd rezgő vállad, magadhoz csalj / Héthatáron nincs szebb nálad, ihaj- csuhaj, haj-haj haj…”

Szóval jót mulathattunk a Hungarikum-díj negyedik átadóján…Hogy mi mindent tudott ez a csöpp nép kitalálni, létrehozni az évszázadok során! És ez, természetesen, mind a Fidesznek volt köszönhető.