Civilszervezeteket segítenek az önkéntes coachok

„Nőtt az önbizalmam és az önbecsülésem. Az alapítvány igazi elnökévé váltam” – így foglalta össze tapasztalatait az egyik nonprofit szervezet vezetője, aki egyike volt annak a 60 coaching-folyamat résztvevőjének, amellyel 38 hazai coach ingyen, jószolgálati küldetésként támogatta a működését.

A Nemzetközi Coach Szövetség (ICF) magyar tagozatának tagjai tavalyelőtt kezdték meg jószolgálati (CSR) tevékenységüket. Akkor nagy sikert arattak a MALÉV-től elbocsátott dolgozók támogatásával: 90 volt malévest segítettek túljutni a megrázkódtatáson, úgy, hogy el is indulhattak új lehetőségek felé. Akkor mintegy 700 órában támogatta 48 hazai coach ezt a folyamatot ingyen, amelynek amúgy az értéke mintegy 20 millió forint volt. De ennél sokkal értékesebbek voltak azok az elismerések, amelyek az újra magukra talált emberektől érkeztek.

Az eredményeket nagyra értékelte a Nemzetközi Coach Szövetség is azzal, hogy kitüntette a magyar tagozatot ezért a rendkívüli munkáért, amelyet Hegedűs Dóra, a hazai tagozat CSR-felelőse vett át Londonban. 

Tavaly tavasszal a non-profit szervezeteknek ajánlották fel az ingyenes támogatást: 38 coach 26 civil szervezet mintegy 60 tagjával foglalkozott, ismét eredményesen. A szervezetek között volt például az UNICEF Magyar Bizottság, az Amnesty International Magyarország, a cukorbetegeket segítő Egy Csepp Figyelem Alapítvány, a hajléktalanokat támogató A Város Mindenkié csoport, a magára maradt gyerekekkel törődő SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa, a Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány és az Országos Szövetség a Daganatos és Leukémiás Gyermekekért Alapítvány is.

Csupa olyan szervezet, amelynek önkéntesei rendkívül fontos társadalmi szerepet vállalnak, nagyon nehéz körülmények között segítik az emberek életét, s akiknek maguknak is hasznos, sőt szükséges is az a támogatás, amelyet a coaching szakma képviselői tudnak adni azzal, hogy segítenek feloldani a mindennapok dilemmáit, megerősítik belső tartásukat, és még inkább képessé teszik őket a további működés fejlesztésére.

A jószolgálati coaching nemcsak azoknak adott értéket, akiket támogatott, hanem maguknak a coachoknak is: „Nekem azt adta ez a folyamat, hogy megtapasztalhattam, milyen jó érzés pusztán az adás öröméért adni” – mondta egyikük. Egy másik coach szerint: „A coaching csodálatos lehetőség, hogy megmutassa, súlyos helyzetben lévő emberek számára is van út felfelé, ezen az úton nagyon jó őket elkísérni, és látni, hogy sikerül felemelkedniük. Nem kötelező belerokkanni a mindennapok bajaiba.”

A programban részt vevő civil szervezetek 89%-a kiválónak, 11%-a jónak ítélte az igénybe vett ingyenes coach-segítséget, és mindannyian úgy nyilatkoztak, hogy örömmel újra végigélnék a megtapasztalt coaching-élményt.

Január 29-én megnyílik a CivilMag online civil piactér, ahol nonprofit szervezetek ingyen juthatnak hozzá az ICF tagjai által felajánlott coaching szolgáltatásokhoz.

Az ICF Magyar Tagozata a MagNet Bankkal közösen március 18-án ismét megrendezi a Coaching Rapid Randit, amelyen fejlődni szándékozó civil szervezetek és segíteni akaró coachok is egymásra találhatnak. A részletekről itt tájékozódhatnak az érdeklődők.