(Vásárhelyi Mária/Facebook) Amikor már az összes létező igazságot és igazságtalanságot felmondtuk az ellenzéki pártokról, a választási kudarcért való felelősségükről, akkor érdemes lenne röviden elidőzni az „ellenzéki szavazó” természeténél, felelősségének kérdésénél is. Mert hogy a pártok ennek a szavazó közönségnek a termékei, tükröződései. (A nyitó kép forrása: Szajki Bálint/24.hu)

És ha innen vizsgálom a felelősség kérdését, akkor én úgy látom, hogy az „ellenzéki szavazó” még a pártoknál is rosszabbul szerepelt az elmúlt években.

Szembe kellene nézni azzal, hogy a magyar „ellenzéki szavazók” közössége képtelen volt egyetlen, igazán komoly, kitartó tiltakozó akciót összehozni az elmúlt évtizedben, szemben például akár a lengyel, akár a román, a cseh vagy a szlovák ellenzéki szavazókkal, amkik következetesen, elszántan és eredményesen tiltakoztak az autoriter hatalmakkal szemben.

És a magyar „ellenzéki szavazó” nagyjából mindent és mindenkit cserben hagyott, elárult, legutóbb pl. azokat a momentumos „lányokat” – #CsehKatalint és #DonáthAnnát, akik öt éven keresztül keményen és eredményesen küzdöttek azért, hogy az Európai Unióból ne dőljön számolatlanul az uniós állampolgárok pénze a NER-oligarchák zsebébe, a rendszer finanszírozása céljából, és hogy az önkormányzatok és civil szervezetek közvetlenül is pályázhassanak uniós forrásokra. Az ellenzéki szavazó pedig hálája jeléül ezeket a momentumos és részben DK-s politikusokat kiszavazta az EU Parlamentből és beszavazta annak pártnak a vezetőjét és 6 teljesen ismeretlen képviselőjét (a 19 párttag közül), amely párt vezetője szerint a jogállamisági eljárás és az uniós források befagyasztása igazságtalan és kártékony, az EU-ban tudatosan diszkriminálják a Kelet-Európai országokat; a Judith Sargentini vezetésével készült jelentés 28 megállapításából mindössze négy állja meg a helyét, a többi valótlanság, és a legjobb megoldás az lenne a jelenlegi miniszterelnök leváltására, ha ő lehetne a jövőben az EU Bizottság elnöke.

Ez csak néhány kiragadott megállapítás azok közül, amelyeket Magyar Péter az elmúlt időszakban tett az unióra és amelyért az ellenzéki szavazó 7 képviselői hellyel jutalmazta.

Csakhogy cserben hagyta korábbi hőseit is, amikor gond nélkül azonosult azzal, hogy a néhány hónapja „megtért”, januárban még a NER fizetési listáján szereplő, MP-t Nagy Imréhez, Litván Györgyhöz és az 56-os forradalom többi volt vezetőjéhez vagy Bajcsy-Zsilinszky Endréhez hasonlítsák, miközben MP száját egyetlen önkritikus hang nem hagyta el saját NER-es múltjával kapcsolatba.

Ugyancsak az „ellenzéki szavazó” az, aki reggeltől estig indulatokat szít az ellenzéki képviselőkkel szemben, amiért szerinte nem dolgoznak meg a pénzükért, és velük szemben bizalmat szavaz egy párt vezetőjének, aki az elmúlt 14 évben havi 4-5 milliós(!) fizetést vett fel olyan Aladár-állásokért, amelyeket nyilvánvalóan azért tölthetett be, mert a fideszes igazságügyi miniszter férje volt.

És az „ellenzéki szavazó” állítólag hányingert kap a gyűlöletpolitikától, miközben közülük 1 300 000-en szavaznak egy olyan politikusra, aki egyfolytában gyűlöletet szít az ellenzéki pártok és politikusok, az őt kritizáló újságírók ellen, mindenkit ellenségnek tekint, aki nem követi az általa összeterelt nyájat.

Az „ellenzéki szavazó” legfontosabb kritikája a jelenlegi rendszerrel szemben a jogállam felszámolása és a korrupció burjánzása, és ezt simán összeegyzetethetőnek látja azzal, hogy MP saját bevallása szerint háromszor-hatszor túlárazott szerződéseket írt alá bankvezérként és a demokráciát és a jogállamot nem tartja fontos kérdésnek.

Nincs valami súlyos probléma az „ellenzéki szavazó” állhatatosságával, következetességével, önreflexiós képességével?

És az „ellenzéki szavazó” mondanivaló hiányában belemenekül a gyurcsányozásba és képes azzal áltatni magát, hogy ha Gyurcsány nem lenne, akkor minden megoldódnék. Pedig nyilvánvaló, hogy az égvilágon semmi nem oldódnék meg, azonkívül, hogy a még létező egyetlen szerevezett ellenzéki közösség is atomjaira esne szét. Mindamellett őszintén kérdezem az ellenzéki pártokat folyamatosan gyalázó „ellenzéki szavazót”, hogy állítólagos liberális demokrataként, mi közük van ahhoz, hogy egy ellenzéki párt közössége kit választ vezetőjének. Ők nem tagjai ennek a közösségnek, sőt, nem titkoltan rühellik őket, de abba bele akarnak szólni, hogy ki vezesse ezt a közösséget. Miféle liberalizmus ez?

És miféle baloldaliság az, amely immár második alkalommal akar a baloldal élére egy echte jobboldali vezetőt választani? És akkor arról még említést sem tettem, hogy az „ellenzéki szavazó”, aki állítólag az egyéni szabadságjogoknak, a magánélet sérthetetlenségének elkötelezett híve miért nem kíváncsi arra, hogy miért, mikor és milyen célból vette fel a Tisza Párt alelnöke a feleségével folytatott (szerintem megrendezett) házastársi beszélgetést és ha már egy évvel ezelőtt ilyen tisztán látta, hogy miként vállal bűnrészességet a kormány a legundorítóbb bűnügyben, a végrehajtási visszaélések területén, anyagilag megszorult emberek kifosztásában, akkor mit keresett néhány héttel később a Fidesz leglátványosabb propaganda-demonstrációjának, a „békementnek” az első soraiban.

Szerintem Magyarországon hiú remény addig tényleges rendszerváltásról álmodni, amíg az „ellenzéki szavazó” – kb. 1,3 millió állampolgár – nem teszi fel önmagának ezeket a kérdéseket és keres rájuk őszinte válaszokat.