Ilyen is csak Magyarországon történhet! A minap, a hétvégén késett (35 percet) egy balatoni vonatjárat, ami mostanság persze nem ritkaság. Annál inkább az, ami Balatongyörökön a várakozó utasok csináltak. Összekapaszkodva ők maguk vonatoztak, mint a lakodalomban, a menet élére még egy forgalmista is került jelzőtárcsával. (Remélem, nem rúgták ki.) Nehezen tudtam eldönteni, az eseten sírjak-e vagy nevessek. De hiszen ez annyira „magyarosch”! (A nyitó képhez: megy a vonat, megy a vonat Kanizsára…forrása: Balatongyörök, szeretlek Facebook-oldal.)
Baross Gábor „vasminiszter” győri szobra; foto: Csiszér Dezső.
Komolyra fordítva a szót: Baross Gábor foroghat a sírjában a magyar vasút jelenlegi állapota miatt. A „vasminiszter”, a vonatközlekedés elkötelezett híve és fejlesztője aligha így képzelte el a jövőt.
A MÁV jogelődjét, a Magyar Királyi Államvasutakat 1868-ban alapították. Azóta is állami tulajdonban van, noha már azon se lehet eligazodni, közben hány részre tagozódott. Ami a lényeg: a MÁV még ma is állam az államban. Persze: olyan is – mondhatnánk –, és még nem is lennénk nagyon gonoszok.
Egykoron nagyon szerettem vonatozni. Gyerekkoromban, a múlt század 50-es éveinek végén, a 60-asok elején nyári hétvégeken sokszor utaztunk Balatonalmádiba a „filléres” vonatokkal (mert jóval olcsóbb volt a jegy a szokásosnál). Igaz, hosszú volt az út, úgy öt-hat óra, de kárpótolt a szép táj, meg az élmény, hogy a vasúti kocsi végén lévő nyitott peronról is élvezhettük az utazást. (A gőzös füsttel, korommal együtt – no, de kit érdekelt az ilyen csekélység!?)
A Cuha-expressz; Hivert Gábor felvétele.
Rendkívül népszerű volt Győrből a Bakonyba vonatozni Porvacsesznekig, az állomásról pedig jó túrákat tenni a cseszneki várromig… Nem kevés és nem kis harcba került megmenteni a teljes megszüntetéstől a bakonyi vasutat. Nagy része volt ebben a győri Reflex környezetvédő egyesületnek. Aztán változott a helyzet. Felszedték az almádi „hegyi” vaspályát, maradt a buszos átszállás Veszprémből. A Balaton más részeire azért még el lehet jutni – ha egyszerűen nem is – vonattal, Győrből is.
Később évekig sűrűn utaztam Budapestre vonattal. Szerettem a restiben várakozni meg a peronon újságot, ezt-azt vásárolni, vagy az étkezőkocsiban hemendex plusz sör mellett eltölteni az időt hazáig.
A győri vasútállomás is másként festett, igaz, akkor az állomásfőnököt Iványi Edének hívták, aki maga volt a VASUTAS, megtestesítette a rendet, a tisztaságot, a figyelmet – és a fegyelmet. Volt külön váró az első osztályú jeggyel és a külföldre utazóknak, a diákoknak, akik helyben, várakozás közben leckét írhattak, tanulhattak, kismamáknak porontyaikkal együtt, már-már kórházi tisztaság közepette…Mindez már a múlté. A resti helyén drogéria működött, aztán bezárták, egy év üreseb tátong, a váróteremről és az állomás általános állapotáról pedig jobb nem is szólni. (Többször írtunk már a város eme szégyenéről. Semmi változás. Dézsi Csaba András, a város orvos-polgármestere így jellemezte: „hányadék”.)
Az alsó képen a valamikori mozdonyok mozdonya, a magyar 424-es.
A vonatozást később a népszerűbbé vált és jóval gyorsabb autóbuszos közlekedés egészítette ki. Óránként indultak a buszok Győrből Budapestre és vissza, mígnem a Nemzeti (vissza)Fejlesztési Minisztérium úgy döntött: nincs szükség rá, és 2013. június 1-jétől már nem közlekednek menetrend szerinti buszok a Győr–Budapest–Győr vonalon.
Közben a Volán-társaságokat bekebeleztették a MÁV-val. Egy idője kiderült: jó döntés volt. Mert manapság olyasmit élünk át, amire évtizedekig csak elvétve volt példa. Meg sem számolható, hogy az országban naponta hány helyen járnak vonatpótló buszok, és mennyi a késés, kellemetlenség (expresszvonat nem működő vécével…), bosszúság – mindez 2025-ben!
Igaz, próbálkozik a Magyar Államvasutakért felelős fő-átszervező valamiféle szépségtapasszal, mondván: fél óra késés után már visszaadják a jegy árának felét. És ha nem fél, hanem két-három órát késik, vagy el sem indul a vonat?!
A MÁV átlagosan napi 2400 vonatot közlekedtet 639 állomás 762 megállóhely között. A vonatszám, ismervén a mindennapi gondokat, nyilván inkább elméleti, semmint értékelhető valóság, az állomások és megállóhelyek állapota pedig kevés kivétellel kritikán aluli.
De örvendj, magyar! Lesz neked a Budapest–Belgrád vasútvonalad! Magyarországi, kb. 160 kilométer szakaszának építése/felújítása a legfrissebb számítások szerint 800 000 millió (!) forint. Derűlátó becslés szerint meg is térül – mintegy száz esztendő alatt; a reális kalkulációk évszázadokról szólnak. Tény: nem ez az ország legforgalmasabb vasútvonala…
Ne hallgassuk el: a felsoroltakhoz hasonló állapotok Európa működő országaiban aligha fordulhatnak elő. Ha mégis, a közlekedési miniszter nyomban lelép, még a kalapjáért sem nyúl hátra. És persze a számonkérést sem ússza meg. – Csakhogy nekünk nem ilyen miniszterünk van ám!
