Csak afféle polgári gonoszságra készülnek

A gyűlölködés felkeltése a Fidesz nevű szélsőjobb szervezet kedves és sikeres időtöltése. Itt nem tömeggyilkosság készül, nem módszeres kirablás és társai. Csak afféle polgári gonoszság. Ártatlan emberek megbélyegzése, életének nehezítése. Afféle tűvel szurkálódások.

Lehet fekete vagy fehér, tuszi vagy bosnyák, meleg vagy hideg, nő, biciklista, szláv, kulák talán menekült vagy szemüveges, keresztény esetleg mentálisan sérült is. A lényeg, hogy gyűlölet legyen, ez a diktatúra cementje, fundamentuma. Miközben a gyűlölködő fél…

Úgy látszik, minden diktatúrának, fél-, negyed-, vagy egésznek, szüksége van a maga zsidajára. Ennek a szükséges zsidónak nem feltétlenül kell zsidónak lennie. Lehet fekete vagy fehér, tuszi vagy bosnyák, meleg vagy hideg, nő, biciklista, szláv, kulák talán menekült vagy szemüveges, keresztény esetleg mentálisan sérült. Lényeg, hogy el lehessen érni, hogy a széles néptömegek gyűlöljék, megvessék és jogosnak tartsanak ellene mindent. Mindent.

A gyűlölködés felkeltése a Fidesz nevű szélsőjobb szervezet kedves és sikeres időtöltése. Ki felejthetné el a tisztességben megőszült idős hölgyet, aki botjával próbált lecsapni a menedéket keresőkre, vagy azt az operatőrt, aki kamerával a kezében rúgott föl egy gyermekét kezében szorító férfit. Közben alacsonyan repkednek minden diktatúra jelszavai a hazáról, a keresztényi szeretetről – szóval mindazok, amelyek időnként megalapoznak egy-egy csinos tömeggyilkosságot.

Jó, ne fessük a falra az ördögöt – vigasztaljuk magunkat és különben is ez az egész csak azért van, hogy eltereljék a figyelmet arról a nagyszabású lopássorozatról, amelynek csúcsán a szépre szabott Mészáros trónol az orbáni vagyonon. Meg elterelje a figyelmet a diktatúra szorgos építéséről, amelynek során ma éppen a teljes autópálya-hálózatot próbálják kilopni a rendszerből.

És persze tehetünk úgy is, hogy szép, logikus érveket sorolunk fel. Hogy egy felnövő gyermek, mire 18 éves lesz, 200 ezer erőszakos cselekményt, jelentős számban gyilkosságot lát a tévében, az interneten. Legtöbbjük mégsem válik gyilkossá.

Vagy a csatornamászásról elhíresült politikus, aki a boldog kádári időkben cseperedett föl, amikor a nyílt beszéd szintén nem volt jellemző – s ő még ipad-jén alkotmányt is adott két feltételes megálló között a népnek, de ennek semmi köze ahhoz, hogy ki kit szeret. Legfeljebb elmélázhatunk az orbáni rendszer gonoszságán, hogy mégiscsak ővele teremtették meg ennek a szép új világnak a jogi alapjait, amivel most békés és tisztességes embertársainkra lehet uszítani az uszulásra örömmel vállalkozókat. Mert itt még uszítás uszítható népek hiányában nem maradt el.

Persze ne vessük el a sulykot túlzottan a harasztban. Itt nem tömeggyilkosság készül, nem módszeres kirablás és társai. Csak afféle polgári gonoszság. Ártatlan emberek megbélyegzése, életének nehezítése. Afféle tűvel való szurkálódások. Nem a javukra mondom, de gyávák is.

Sartre szerint, ha „a zsidó nem létezne, az antiszemita kitalálná” – mutatis mutandis a zsidót helyettesíthetjük: lehet fekete vagy fehér, tuszi vagy bosnyák, meleg vagy hideg, nő, biciklista, szláv, kulák talán menekült vagy szemüveges, keresztény, esetleg mentálisan sérült is, még ha a történelmi beágyazottsága nem is mindig mindenütt ugyanaz e csoportoknak. Csak gyűlölet legyen, ez a diktatúra cementje, fundamentuma. Miközben a gyűlölködő fél. A világtól, magától, attól, hogy nem érti mi történik körötte. Ezért legyőzhetőnek vélt ellenségeket gyárt. Vagy gyártanak neki.

Előfőzött mirelit ellenség. Ha a zsidó most nem, akkor lehet fekete vagy fehér, tuszi vagy bosnyák, meleg vagy hideg, nő, biciklista, szláv, kulák talán menekült vagy szemüveges, keresztény esetleg mentálisan sérült.

De ne feledjünk, a világ mégis csak jó felé fordul: „Happy pride everybody!” – ezt az Egyesült Államok alelnöke kiáltja oda a hétvégi Pride-on. Nő, nem is fehér a bőre és nagyon okos. Van remény, nyugi.