(Írta: Sebes György) Nevetséges és szomorú, gyerekes és félelmetes. Ezeket a jelzőket, egyúttal ellentét-párokat mind el lehet mondani az ünnepi tűzijáték körül kialakult helyzetre. A hatalom ebben az ügyben sem hagyja magát. Megmutatja, hogy az akaratát keresztülviszi, nem vesz tudomást semmilyen nehézségről. Már-már valóban úgy látszik, igazi erőpróbának tekinti ezt az eseményt. És úgy készül rá, mintha tényleg az élete múlna rajta.

A történet részletei jól ismertek, attól kezdve, hogy néhányan – persze főleg ellenzékiek – pár hete felvetették, talán mégsem kellene megtartani ezt a hivalkodó rendezvényt az ország jelenlegi helyzetében. Na de akkor mi koronázhatta volna meg az augusztus 20-a méltó megünneplésére a kormány által szervezett eseményeket? Így aztán a megmondóemberek azt tudták kitalálni, hogy a tűzijáték lemondása már sokkal többe kerülne, mint a megtartása.

Csakhogy hajszál – mit hajszál, egy egész paróka – került a levesbe, amikor úgy látszott, a rossz időjárás miatt mégis veszélyes lenne annyi embert összezsúfolni a Duna partján. A vihar azonban elmaradt – sőt, még egy üdítő eső sem volt -, mire az ünnep biztonságos megtartásáért felelős operatív törzs sürgősen bűnbakot talált saját döntésének elkenésére. A meteorológiai szolgálat eddigi vezetői egy életre megtanulhatták, hogy milyen következményekkel jár, ha munkatársaik minden lehetőséget felmérve – de végül is tévesen – jósolnak.

Itt azonban még nem ért véget ez a tipikusan magyaros történet. A tűzijáték szervezői nyilván úgy gondolták, hogy nem veszhet kárba az a sok felhalmozott eszköz, ami már mind a helyén volt, amikor lefújták a látványosságot. De ennél bizonyosan sokkal fontosabb volt – és többet is nyomott a latban –, hogy a jelenlegi hatalom a maga dicsőségét hirdetendő hozta létre az egész ünnepi cécót, s nem hagyhatta, hogy a csúcseseményét ne kapják az arcukba – és persze a lelkükbe – az arra vágyó állampolgárok.

És jöttek sorra a különböző intézkedések, amelyek azt hivatottak bizonyítani, hogy ennek a jelenlegi rendszernek tényleg nem számít semmi, ha egyszer elhatároz valamit. Így például a MÁV kedvezményesen kénytelen az egy héttel elhalasztott rendezvényre utaztatni az érdeklődőket. Figyelemre méltó, hogy az eredeti időpontban ilyen lehetőség nem állt volna rendelkezésre. És a főváros sem maradhat ki azok sorából, akiknek anyagi áldozatot is kell hozniuk, hogy meglegyen a tűzijáték. A veszélyhelyzetre hivatkozva, ugyanis nem fizetnek neki a területfoglalásért, noha a kitelepített eszközök egy héttel tovább akadályozzák Budapest több pontján a normális közlekedést. Nem csoda, hogy a főpolgármester mérges lett, de persze nem is meglepő, hiszen ő szintén ellenzéki, vagyis ellensége a hatalom jótéteményeit hirdető állami ünnepségeknek.

De az uralkodó pártot és kormányát mindez a jelek szerint a legkevésbé sem zavarja. Sőt, valószínűleg még inkább arra sarkallja őket, hogy újabb és újabb borsot törjenek a tűzijátékkal szembehelyezkedő politikusok, médiamunkások, valamint egyszerű emberek orra alá. Ez a „csakazértis” hozzáállás pedig sok mindenben a pubertás-, vagy kamaszkorra emlékeztet. A szakirodalom szerint ez a gyermekek tízéves kora után kezdődik, eltart jónéhány évig és ilyenkor a fiatal elkezdi formálni saját véleményét, ízlését, próbálgatja az önállóságot. Vitatkozik, lázad és kérdőre von, keresi önmagát. A jelenlegi rendszer éppen 12 éves múlt, a legrosszabb kamaszkorba érkezett. Igaz, már évekkel ezelőtt is megfigyelhető volt, hogy szembenáll és szembe is száll a világgal, de az utóbbi hónapokban – az újabb kétharmados választási győzelem birtokában – ez egyre inkább elhatalmasodott rajta.

Tulajdonképpen még örülhetünk is annak, hogy csak egy látványos budapesti tűzijáték ennek a hatalmi őrületnek a legújabb megnyilvánulása. Olyan időkben, amikor a szomszédban háború dúl, az unióval pedig látványos kutya-macska barátság jelei láthatók – a pénz miatt nem mernek teljesen szembefordulni Brüsszellel – sokkal rosszabb forgatókönyvek is elképzelhetők lennének. De nem akarunk ötleteket adni.

Bízzunk benne, hogy – az újabb kedvezőtlen prognózis ellenére – végre kilövik az összes rakétát és utána talán újra foglalkoznak egyéb problémákkal is. Bár az sincs kizárva, hogy már készen állnak a további kommunikációs tervek, miképpen lehet elterelni a lakosság – és benne a politikusok – figyelmét az ország mind súlyosabb gondjairól. Azon az alapon, hogy ha nem beszélünk róluk, akkor nincsenek is.