Bár a közvélemény nem különösebben díjazza a stadionokra költött ezermilliókat, és sokaknak az meggyőződésük, hogy máshol, például az épp most, a szemünk előtt összeomló egészségügyben jobb helye lett volna ennek a pénznek, nincs igazuk a tamáskodóknak. A drága pénzen épült és sok pénzért működtetett stadionok ugyanis a jövőben nem fognak kongani az ürességtől, a sport mellett a kultúra fellegváraiként is szolgálják majd a magyarság szórakozását és nem mellesleg, felemelkedését.
Legalábbis, ha bejön az állami tulajdonban lévő Előadó- és Cirkuszművészeti Eszközkezelő és Szolgáltató Kft. terve, mely cég cirkuszi előadásokat, színházi produkciókat és koncerteket rendezne a sokat kritizált, csillivilli stadionokban. Nem új az ötlet, Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár már tavaly említette, hogy a cirkusz beköltözhetne a stadionokba, s az Előadó- és Cirkuszművészeti Eszközkezelő és Szolgáltató Kft. tavaly decemberben közzé is tette az ajánlati felhívást, a „nemzeti identitást erősítő programokról” szóló kormányhatározatra hivatkozva.
Akkor, nyilván figyelmetlenségből, meg mert leginkább a járvánnyal voltunk elfoglalva, elengedtük a fülünk mellett a felhívást. Azt gondoltuk, van a kormánynak ezernyi más baja, itt van például a pandémia, előbb azzal kellene valamit kezdeni, s csak ezután jöhet a cirkusz.
Az ötlet azonban nem halt el. Az Előadó- és Cirkuszművészeti Eszközkezelő és Szolgáltató Kft. pályázatot írt ki fűvédő berendezésekre, nettó 288 millió forintot költenének a stadionok füvének megvédésére. Mert a cirkuszban nemcsak elefántok, bohócok és artisták lépnek fel, de sátrakat is fel kell állítani, nézőtéri székeket, ezerféle kiszolgáló egységet, s mindez nem tesz jót a stadionok sok pénzért létesített és ugyancsak horribilis összegekért karbantartott füvének.
A füvet tehát mindenképpen meg kell óvni, erre írták ki a fűvédő pályázatot, melyet egy békéscsabai cég, a Filó és Társa Kereskedelmi Szolgáltató Bt. nyert el. Ők védik majd a stadionok gyepszőnyegét nettó 288 millióért, feltéve persze, ha valóban lesznek cirkuszi és színházi előadások, valamint koncertek, és ezekre a kulturális eseményekre tényleg tódul majd a közönség. Mert ha nem, akkor a tevékenység okafogyottá, magyarul fölöslegessé válik: ha nincs előadás, a füvet sem kell védeni, mert nem támadja senki.
Ez utóbbira persze gondolni sem merünk. A cél, hogy megvédjék a magyar füvet, nemes szándékról és most, a pandémia tombolásának csúcsán, jó időzítésről tanúskodik. Az ám: mi ez a fűvédő?

