A Csodalámpa-gyerekeket segíti a Corinthia is

A Csodalámpa Alapítvány 2003 óta azoknak a 3–18 éves, életveszélyesen beteg – daganatos, leukémiás, izomsorvadásban szenvedő – gyerekeknek a mindennapjait szeretné boldogabbá tenni egy-egy kívánságuk teljesítésével, akik hosszú heteket, hónapokat töltenek kórházban. A sokszor nem hétköznapi álmok megvalósításával a nonprofit szervezet örömet szeretne szerezni, reményt nyújtani, erőt adni a betegségük leküzdéséhez.

Egy teljesült kívánság:

A múlt 10 évben a Csodalámpa csaknem 2000 gyermek vágyát teljesítette. A kicsik játékokat kértek, a nagyobbak a tanulásukat segítő számítástechnikai eszközöket vagy olyan életre szóló élményeket, mint utazás Eurodisney-be, delfinsimogatás, találkozhattak híres emberekkel vagy mozdonyt vezethettek.

A Corinthia Hotel Budapest már évek óta segíti az alapítvány munkáját. Több alkalommal tette lehetővé jótékony főzőtanfolyamok szervezését: az ott kapott adományokból kívánságok teljesültek. A hagyományt folytatva, most egy egész éves együttműködési programsorozatot szervez, amelynek bevétele segíti az alapítvány munkáját. A bejelentéssel egyidejűleg perselyt helyeztek el a szálloda recepcióján, ahova a vendégek adományait várják, hogy az így összegyűlt pénzből is teljesülhessen kívánság.

A hotel munkatársai is összefognak a következő hónapokban azért, hogy az egyéni gyűjtéseik eredményéből egy újabb kisbeteg álma valósulhasson meg. Emellett az idén több alkalommal ad helyet a szálloda olyan konferenciáknak, programoknak, amelyek az alapítvány kampányait segítik. Ilyen például „A jövő arcai” nagyméretű mozaikkép kiállítása, amely a Csodalámpa szervezésében több ezer beküldött gyermekképből áll és egy teljesült kívánságot jelenít meg. A képet a látogatók szavazatai alapján az egyik gyermekkórház kapja majd meg.

A szálloda a kívánságok teljesítéséhez kapcsolataival, a munkatársak közül toborzott önkéntesekkel és lehetőségeken belül belföldi és külföldi szállodai szolgáltatásokkal szeretne hozzájárulni.