(Szerző: Raáb Renáta) „Jól tudjuk, hogy egy megalázott és megcsonkított nép vagyunk. Tudjuk, hogy régen elmúltak azok az idők, amikor az angolok danegældet fizettek az “átkozott dánoknak”, amikor a Notre-Dame-ban misét mondtak: „a furore Normannorum libera nos – o Domine”, amikor aranypatkós lovainkon bevonulást tartottunk Bizáncba, amikor bevittük a keresztet Oroszország sztyeppéire és királyságokat alapítottunk Itáliában. Azok az idők is elmúltak, amikor mi uraltuk az egész Balti-tengert az összes hozzá tartozó országával együtt. Észak-Németország és Svédország elveszett, s velük együtt Skåne, Halland, Blekinge, Bohus Len, majd Norvégia és Holstein is. Most még talán Schleswiget is elveszítjük. Más idők voltak azok, jól tudjuk. Azt is tudjuk, hogy elmulasztottuk a sors hívását, hogy európai nagyhatalom legyünk, 1813-ban épp úgy, mint 1629-ben, és hogy mind a kétszer Svédország ragadta meg a koronát, amit nekünk nyújtottak. Mindezzel tisztában vagyunk! De odáig azért még nem jutottunk, hogy csak úgy, se szó, se beszéd elvegyék tőlünk „legalább” a dán szárazföldet, vagy tudom is én, Fyn szigetét csak azért, nehogy egy esetleges ellenség „hadieszközként” használja Dániát. Ott még nem tartunk, hogy elvegyék tőlünk egész Dániát, csak azért, hogy „kibővítsék vagy összekapcsolják” egymással egyik vagy másik partot. Ott még nem tartunk, hogy a dán népet matrózoknak használják egyik vagy másik birodalmi flottán”.
A fenti sorokat Orla Lehmann, Dánia Kossuthja írta le 1842-ben a legnagyobb dán napilap, a Fædrelandet hasábjain. Szavai 2025-ben aktuálisabbak, mint valaha. A dánoknak ezúttal nem Schleswig hercegséget, hanem Dánia történelmi területének utolsó nagy szigetét, a Dán Nemzetközösség egyik autonóm társországát, Grönlandot kell megvédeniük ismét egy nagyhatalomtól.
Az 1840-es években Dánia területi intergritását déli óriás szomszédja fenyegette: Poroszország az egységesülni vágyó Német Szövetséggel a hátában. Most, 2025-ben Nyugatról fenyegeti egy másik nagyhatalom: az Amerikai Egyesült Államok. Poroszország Schleswig és Holstein hercegségeket, a kieli kikötőt és a dán hadiflottát akarta megszerezni, az Egyesült Államoknak Grönlandra, a Föld legnagyobb szigetére és annak olvadó jégtömbjei alatt található ásványkincseire fáj a foga. Dánia geostratégiai fekvésének köszönhetően, mint az „északi Dardanellák ura” évszázadokon keresztül őrizte a Balti-tenger kijáratát és ezáltal az észak-európai egyensúlyt. Mivel területe a tengeri nagyhatalmaknak állandó csalétek volt, megtanult manőverezni Kelet és Nyugat között. De nem mindig járt sikerrel. A dánok többször is kénytelenek voltak megélni, hogy országukat lépésről lépésre szalámizzák le a nagyhatalmak. Hol Nyugatról, hol Keletről, hol Délről, hol Északról. Az érvelés akkor és most is ugyanaz: „azért foglalom el a területedet, nehogy később egy másik nagyhatalom fegyverként használhassa ellenem”.
A nagyhatalmak mindig biztonságpolitikai okokra hivatkozva hódítanak megfűszerezve némi humanitárius „segítségnyújtással”: az annexiót a nemzeti kisebbségek védelmének ürügyével legitimálják. Így tett a Schleswiget 1864-ben annektáló Poroszország is, amikor az „elnyomott” schleswigi német kisebbségek védelmére hivatkozva támadott. És így tesz az USA is – amelynek nincsen ugyan elnyomott amerikai kisebbsége Grönlandon –, de vannak helyettük őslakók. Készen áll a grönlandi inuitokat „felszabadítani a dán zsarnokság” alól. Mind az 1848-i és 1864-i, mind a 2025-i tervezett expanziónak hasonló a menetrendje: a kisebbségeknek első lépésben ki kell kiáltaniuk a függetlenségüket, szeparálódni a jelenlegi nemzetközösségtől, majd függetlenként gravitálódni és csatlakozni a hódító birodalomhoz.
Mint tudjuk, 1864-ben, ha egész Dánia nem is, de Schleswig és Holstein hercegség Németországé lett. Bár Dánia Schleswig hercegség északi részét az 1920-i népszavazással Dél-Jütland néven visszakapta ugyan, Közép- és Dél-Schleswig a Német Birodalomnál maradt.
Ezekben a hónapokban Dánia további csonkításának az előkészületeit látjuk. Most Grönland, legközelebb a Feröer-szigetek kerülnek sorra. Trump januári fenyegetése óta Dánia jelenkori történelmének egyik legnagyobb krízisét szenvedi el. Nemcsak kormány és diplomáciai szinten, de az utca emberének szintjén is. Az emberek haragudnak, félnek és felháborodottak. Mélyen érinti őket Grönland lehetséges
elvesztése, hiszen nem egyszerűen a Dán Nemzetközösség egyik autonóm társországáról van szó, történelmi gyarmatról, hanem egy olyan országról, amelyet évszázadok kötnek mentálisan, kulturálisan, és érzelmileg a Dán Királysághoz. (A filmtörténet első dán filmje 1897-ben nem Dániáról, hanem Grönlandról, a grönlandi kutyaszánokról készült).
A dánok hite megrendült az amerikai szövetségben. Van olyan dán parlamenti párt, amelyik immár a grönlandi amerikai konzulátus bezárását követeli. Többen bánják, hogy mindent az USA barátságára tettek fel. Koppenhága ez év januárjáig vakon teljesítette az amerikai kéréseket, sőt osztotta meg a legbizalmasabb hírszerzési információit. Egyebek között nemzetközösségének legbelsőbb ügyeit, társországaival kapcsolatos aktuális konfliktusait, amit utólag fatális hibaként értékelnek Koppenhágában.
Európában a lakosság arányához képest a dánok adták a legtöbb pénzt Ukrajnának. Amerikai kérésre több pénzt és fegyvert küldtek az ukrán frontra, mint a náluk tizenháromszor nagyobb Franciaország. Az Egyesült Államok annak ellenére nevezi Koppenhágát „rossz szövetségesnek”, hogy Dánia mindenkor a legmegbízhatóbb partnerként segítette háborúiban. Dán katonák haltak meg Irakban, majd Afganisztánban.
Most viszont abba a helyzetbe kerültek, hogy a szövetséges USA támadja a Dán Monarchia integritását, és egyedül állnak a „baráti” szuperhatalommal szemben. Trump elnök tudja, hogy megteheti, hiszen Európa egyik kis államáról van szó, amely katonailag a kiszolgáltatottja. Ahogy látjuk nincs demokratikus „jó” hódító, vagy diktatórikus „rossz” hódító. Nagyhatalmak esetében csak hódító van, belpolitikai berendezkedéstől és működéstől függetlenül.
Kik azok, akik Dániát segíthetnék Grönland megtartásában?
Az egyetlen nagyhatalom, amelyikre a Nyugatról vagy Délről jövő fenyegetések esetén Dánia sikerrel támaszkodhatott az évszázadok során, Oroszország volt. Oroszországtól kapott segítséget 1814-ben és 1848-ban is, amikor Dánia állami létének megmaradása volt a tét. Vagy amikor Koppenhágát 1807-ben a britek rommá bombázták. Most viszont minden bizonnyal az 1864-i helyzet fog megismétlődni, amikor Oroszország különmegállapodást kötött a Dánia integritását fenyegető agresszorral (1864 előtt a porosz Bismarckkal, 2025-ben Trumppal), és saját érdekeit helyezi előtérbe a dán szempontok helyett. Bár Oroszország is tagja az Északi-sarkvidéki Tanácsnak (Arctic Council) – ahol USA-val szemben állandó ellensúlyt képez –, de Putyin Murmanszkban elmondott szavai nem azt sugallják, hogy Grönland és Dánia kedvéért vállalna az Egyesült Államokkal szemben egy katonai konfliktust. Bár növeli katonai jelenlétét az arktikus régióban, számára most Ukrajna a prioritás. Nem beszélve arról, hogy Oroszország egyik leghangosabb ellenfele jelenleg éppen Dánia és soha nem látott mélyponton vannak a dán–orosz kétoldalú kapcsolatok, ami miatt az amerikai veszély árnyékában egyre több bírálat éri belülről a dán kormányt.
Segít-e Dánián és Grönlandon az, ha az 57 ezer grönlandi eláll a függetlenedési
tervétől és a Dán Nemzetközösségben való maradás mellett teszi le a voksát?
Aligha, legfeljebb lassítja Trump annexiós törekvését. A dánok és a grönlandiak közötti viszony nem felhőtlen a viszony, és Trump január eleji annexiós fenyegetése után alig maradt néhány hónapjuk a közös gyarmati múlt sérelmeinek, sötét foltjainak terápiás feldolgozására.
A közös veszteség veszélye mégis Dánia és Grönland között belső társadalmi párbeszédet eredményezett, ahol felszínre kerültek a régi grönlandi sérelmek: az Ivittuut melletti kriolitbányák dán kizsákmányolása, az 1960–70-es évek dán egészségügyi „spirálpolitikája” – ami kötelezően előírta a grönlandi nőkbe való spirál felhelyezését –, az 1951-ben Dániába hurcolt huszonkét „kísérleti gyerek”, akit elszakítottak családjuktól, hogy dánokat faragjanak belőlük, valamint a dán „hygge-rasszizmus”, azaz a grönlandiakon való dán szalonviccelődés. A megbékélés csak részben sikerült.
Az amerikaiak elleni legújabb grönlandi tüntetések viszont arra utalnak, hogy a
márciusban megalakult új grönlandi kormány nem az USA-t, hanem mégis csak a régi megszokott Dán Nemzetközöséget választja: az ingyenes dán egészségügyet, az ingyenes dán oktatást, a skandináv jóléti szolgáltatásokat, a dán nyugdíjakat, a két, garantált grönlandi képviseleti helyet a koppenhágai parlamentben, a grönlandi nyelv és kultúra szabad ápolásának dán finanszírozását. És végül, de nem utolsósorban az éves rendszerességgel Koppenhágából átutalt, inflációkövető dán állami segélyt (jelenleg 3,4 milliárd dán korona, azaz 183 milliárd magyar forint), ami nélkül a szinte csak halászati bevételre
támaszkodó Grönland még a saját rendőrségét és közigazgatását sem tudná
működtetni.
Segít-e Dánián a NATO?
Mark Rutte NATO-főtitkár március 13-i, washingtoni szereplése óta a dánok már nem bíznak a NATO-segítségben. Miután egy újságírói kérdésre Trump megismételte, hogy Grönlandot az USA-hoz kívánja csatolni, hiszen már van „néhány bázisa” és katonája a szigeten, Rutte annyit tudott csak mondani, hogy se saját magát, se a NATO-t nem szeretné belekeverni az ügybe. Reakciója hatalmas felháborodást keltett Grönlandon és Dániában. Ahogy Karsten Hønge dán parlamenti képviselő egy interjúban megfogalmazta:
„Tarthatatlan, hogy a NATO főtitkára a kezein ül, lesüti a szemét, majdnem bocsánatot kér azért, hogy ott van. Kínos volt… Természetesen a NATO-főtitkárnak határozott, de udvarias hangon mondania kellett volna Trumpnak valamit a népjogról és hogy egyáltalán miért vagyunk NATO-szövetségesek”.
Segít-e Dánián az EU?
Erre a kérdésre magam kerestem választ, miután január közepén Per Clausen
zöldpárti dán képviselő arra panaszkodott az Európai Parlamentben, hogy egységes
kiállás helyett Grönland ügyében a szervezet néma maradt. Mint magyar EP-választó emailben kérdeztem meg a Demokratikus Koalíció EP képviselőjét, dr. Molnár Csabát, valamint a Fidesz EP képviselőjét, Deutsch Tamást (másolatban a külügyminiszterrel), hogy készek-e kiállni a dánok mellett az EP-ben. Tudnak-e erőfeszítéseket tenni egy egységes magyar álláspontért? Tudnak-e indítványozni egy Grönland-vitanapot? Megvan-e a szándékuk arra, hogy az EU autonóm módon hallassa a hangját Grönland ügyében és ne az egyes tagállamok biztosítsák csak titokban a dán képviselőket semmire nem kötelező jószándékukról? Hivatkoztam arra, hogy Magyarország nem lehet közömbös a történelmileg hasonló sorsú Dánia iránt, hiszen: ha van Európában
ország, amelyik tudja, hogy mit jelent a területi csonkítás, az Magyarország. Levelemre közvetlen választ csak dr. Molnár Csabától kaptam, aki megerősítette, hogy „a DK képviselőiként – a szociáldemokrata frakcióval együtt – mindenképpen támogatunk majd minden olyan kezdeményezést, ami segít megőrizni Dánia szuverenitását és Grönland autonóm státuszát mindenféle külső beavatkozással szemben”.
A Fidesztől közvetlen válasz nem érkezett, viszont közvetett módon, Mette Frederiksen dán miniszterelnök nyilatkozatán keresztül kiderült a fideszes álláspont is. Február 3-án egynapos informális EU-csúcsot tartottak Brüsszelben, ahol a tagállamok állam- és kormányfői a többi között Grönland helyzetét is napirendre vették. Mette Frederiksen február 4-én egy dán nyelvű interjúban megerősítette: „mind a 27 EU-ország egységesen, markáns és világos beszédben kijelentette, hogy támogatja Dániát Grönland megtartásáért vívott küzdelmében. Tegnap senki sem tartózkodott, senki sem vonakodott”. Tehát a magyar kormány sem.
„Dániát erős szövetségesek és sok jó barát veszik körül” – biztatja a lakosságot a dán
miniszterelnök naponta. Mette Frederiksen (a bal oldali képen) január óta, éppen úgy, ahogy Orla Lehmann 1848-ban, folyamatosan úton van. Szövetségeseket keres Dánia számára Londonban, Berlinben, Párizsban, Rómában, Brüsszelben és skandináv kollegáinál. Sőt, erősítésképpen a francia elnököt Grönlandra hívta hivatalos látogatásra. Bár a jószándékú rokonszenv-nyilvánítások most sem hiányoznak, Dániának nincs kétsége afelől, hogy a végső pillanatban egyedül áll majd az Egyesült Államokkal szemben.
A Trump-adminisztráció pedig napról-napra növeli a nyomást Grönlandra és Dániára is. Az USA meghívás nélkül, sőt, a grönlandi és dán kormány tiltakozása ellenére tervez magas rangú „privát” delegációkat a szigetre. Miután a grönlandi és a dán kormányfő is nyílt provokációnak és hatalmi demonstrációnak minősítette az amerikai alelnök feleségének, illetve Trump nemzetbiztonsági tanácsadójának tervezett grönlandi körutazását, végül csak az amerikai katonai bázisra látogatott el az alelnök és felesége.
Múte Bourup Egede, Grönland előző miniszterelnöke az amerikai nyomást már most olyan agresszívnak és súlyosnak ítéli, hogy a nemzetközi szövetségesek erőteljes, azonnali fellépését kéri.
„A támogató nyilatkozatok ideje lejárt. Minden perc számít, hogy az amerikaiak álma, hogy annektálják az országunkat, ne váljon valóra. Hol maradnak a szövetségeseink? Mintha elbújnának egy kicsi sarokban és szinte csak suttogják, hogy támogatnak minket. De ennek semmi hatása”. A szövetségesek pedig nem jönnek, nem jöhetnek, hiszen együtt sincs meg a szükséges katonai potenciáljuk ahhoz, hogy rákényszerítsék az Egyesült Államokra az akaratukat. A jelenlegi dán vezetés is megismételheti C. F. Hansen akkori hadügyminiszternek a dán minisztertanácsi ülésen 1849. április 30-án elmondott szavait: „Senki sincs, aki Dánia segítségére sietne, de olyan hatalom sincs, amelyiknek szándékában állna bármiféle erőteljes lépést tenni érdekünkben.”
Dánia készülhet az újabb Trianonjára. Az egykori középkori nagy királyság, Tycho
Brahe, Hans Christian Andersen, Søren Kirkegaard, Karen Blixen szülőföldje lilliput-állammá zsugorodik.
Addig érdemes Grönland-túrára menni, amíg a Föld legnagyobb szigete még dán fennhatóság alatt áll. Ha az USA ráteszi a kezét, eltűnik az inuit-kultúra, a kulturális örökség, a grönlandi nyelv, és a terület egyike lesz a McDonald’s-Starbucks világnak, megfűszerezve egy katonai bázis és a mélyművelésű bányák sivár jellegtelenségével. A legrosszabb dán gyarmati időkre is nosztalgiával fognak a grönlandiak emlékezni. Ha szerencséjük van, csak jelképes rezervátum vár az 57 ezer őslakosra.
Dánia pedig feldolgozhat egy újabb területi csonkítást. Vajon újra működik-e majd még az a jelszó, amit Dánia az 1864-i második, schleswigi háborús vereség után tűzött ki legfőbb politikai programjául? „Amit elvesztettünk határainkon kívül, megnyerjük a határainkon belül!” Vagyis feltörjük a jütlandi földeket és az ország megmaradt területeiből hozzuk ki a maximumot, hogy megteremtsük Európa egyik legjobban prosperáló, jóléti kisállamát.
Hamarosan kiderül. Történelmi krízisfeldolgozásban a dánoknak van gyakorlatuk. Akár még mi is tanulhatunk tőlük.