Különleges élményben lehet részük azoknak, akik február 15-én meglátogatják az osztrák főváros most épülő új városrészét, a Seestadt Aspernt. Az építési területen felállított negyven daru főszereplésével külön erre az alkalomra komponált darubalettet mutatnak be, hogy ezzel tegyék emlékezetessé az első épületek bokrétaünnepét.
A délután fél 6-kor kezdődő, fél órás bemutatóval – amelyet zenei- és fényinstallációk tesznek feledhetetlenné – különleges időutazásra invitálják az érdeklődőket. Az ásatások szerint ugyanis már a kőkorszaki emberek is jól érezték magukat a városszéli területen, most pedig a jövő városa épül ott.
Az Európa talán legnagyobb városépítési beruházásának számító Seestadt Aspern középpontja az a mesterséges tó, amely már kialakításának körülményeivel is bebizonyította: a gazdaságosság és a környezetvédelem nem zárja ki egymást. A mederből kiemelt homokot ugyanis helyben használták fel az építkezéshez szükséges beton előállítására. Ezzel 125 ezer teherautónyi fuvart spóroltak meg.
Az új városrész – ahova már jár a metró – amúgy is rengeteg kíváncsiskodót vonz. Hétvégente mintegy ezren zarándokolnak el az egykori reptérre, hogy körülnézzenek és bejárják az építkezést. Az első lakók várhatóan az év végén költözhetnek be a Seestadt Aspern-i otthonaikba.