(Rab László / Városi Kurír) A naftalinba mártott Kövér Lackó nyíltan megfenyegette a hazaárulókat, akikről pontosan tudni lehet, hogy mi magunk vagyunk. A lónéző hetek után jött egy csacsi a suta ötletével, a minielnök közben újra jelentett Vologyának. Szürreál összefoglaló a 44. hétről. (Nyitó kép: MTI/ Kovács Tamás)
Kocog, motyog a macskakövön
Már haragudni sem nagyon lehet rá, a rendszerváltás egyik legkártékonyabb figurája érzelmileg is kevésbé érinti meg az embert. Amit mond, köz- és életveszélyes, fölmérem magamban, hogy simán lövetne, ha odakerülne a dolog. Vagy a valószerűtlen bajszát simogatná, miközben elvérzel.
Megy, ballag a naftalinszagú gúnyájában a kockaköveken, kényszeredetten válaszolgat a kérdésekre, időtlen, korszerűtlen alak, arról makog, hogy az internet nem felejt. Azaz: figyellek benneteket, tetvek, egyszer majd sor kerül rátok, és akkor az úristen kegyelmezzen nektek. És ott az unalmas körítés, a Lenin-fiúk leszármazottaival, meg hogy mindenki hülyének néz bennünket, de egyszer majd rendesen pofán verjük a hazaáruló (azaz: nekünk ellentmondó) bandát. És (ezt is csak gondolom) felkínáljuk nekik a kötelet nagy kegyesen.
Kövér László Magyarországról, Fidesz-alapító, aki semmit nem felejt. Ő
volna az, aki soha még senkiről egy jó szót nem mondott. Na, álljon be, fiam,
abba a másfél méterszer másfél méteres kutricába, ne akadályozza itt a
gyüszmékelést, hagyjon engem tovább kommunistázni, ne rontsa már a levegőt.
Alsó- és felsőházelnöky Kövér Laci bá’ mellett föl szokott tűnni Kósa Lajos, a
magyar politikatörténet különösen önkormányzati kérdésekben utolérhetetlen
kampányguruja, na és a Cilike férje, a propagandában verhetetlen Rogán Tóni.
Olykor beszáll a politikai makogásba Deutsch úr a twitterén, évtizedek óta ez a
pár alak keveri a szart a minielnök házatáján, a csahos újságjaik olajozottan
önjárók, békemenetes jogászok és a művészvilág kitartottjai egészítik ki a
kört. De nincsenek ám ezek olyan sokan, mint amennyien nyerni szoktak a
választásokon.
Eltűnési viszketegség
Tóni most a hatalmas győzelem után valahogy eltűnt, régi jó szokás szerint (szép magyar fordulattal) ki van vonva a forgalomból. A Borkai jachtos lólengését bemutató blogger is csak annyit írt róla, hogy felkészül. Hogy mire, azt nem írta.
Lajos is lopva jár a kert alatt, azon van, nehogy fölhívja magára a figyelmet. Zabos a mini, elúszhat a Liget-projekt, oda az olimpia meg az atlétikai világbajnokság, az a sok beton meg térkő, amit a maffia Pestre tervezett, mind odalehet. Kezd leesni a tantusz, hogy vége van a NER-nek, Pécs, Szeged, Miskolc is odalett, Győrben balul állnak Borkai miatt a dolgok, Bivalybasznádon mégsem lehet múzeumot meg stadiont építeni.
Lajosék az évtizedes vereség után eltűnési viszketegségben szenvednek. Gyérítette nyilvános programjait maga a minielnök is, ezért tolták most előre megint Kövért, aki bírja a virtuális tojásdobálást.
Tényleg, Orbán Viktor miért nem Győrben fogadta Vlagyimir Putyint? A Fidesz egyik vidéki fellegvárának számító nagyváros mégiscsak a német autógyártás zászlóshajója, és azon a határon van, amelyen a mini feladata átjuttatni az orosz mackó settenkedéseit, hogy Európát destabilizálja.
Milyen jól mutatott volna egy kis séta a Mosoni-Duna partján vagy a barokk városközpontban! Ne csak mindig Budapestre hívjuk a vendégeket, menjünk most már oda is, ahol győzedelmes hadvezérek vagyunk. Álljunk ki bátran a nép elé, integessünk neki, miként a Zeneakadémián, fürödjünk meg a választók kényeztető szeretetében.
Ne tessenek elbújni, amikor megvan a baj, mert még azt gondoljuk, hogy amikor tényleg nagy baj lesz, el tetszenek szelelni a repülőgépekkel Azerbajdzsánba, Kazahsztánba vagy további kipcsak testvérországokba! Azért, mert az irgalmatlan túlhatalom ellenére is elkezdődött a bukás, nem kell mindjárt összetöpörödni, és még minibbnek látszani. Merjünk nagyok lenni! Akkor is őrizzük meg a méltóságunkat, és ne fussunk el, ha éppen odakennek bennünket a falhoz.
Támadás a „másképp gondolkodás” ellen
Horváth Csaba – akinek zuglói győzelme annyira valószínűtlen volt, hogy még ma is hálaadó szentmisékre kellene járnia – összerúgta a patkót (nem a port, pupákok!) az Átlátszóval, nem tudott várni, előresietett, emelni szerette volna a helyi elkölthető pénzkeretét, de idejében a kezére koppintottak (remélem, emiatt az állítás miatt nem kell őt fölöslegesen fölkeresnem).
Gond van Baján, a régi bácskai naplós főszerkesztő póráza elszakadt, zavarodottan kérdezte a héten, hogy most kinek kell megjelenés előtt elküldenie a cikkeket. Mennyivel egyszerűbb volt a képlet akkor, amikor a szőke Nyirati Klárát, az ellenzék időközben befutott polgármesterét jelöltkorában némiképp megnégeresítették, az ellenzékiek arcát meg elnyújtották, két nyakat rajzoltak nekik fotoshoppal, zajlott a békebeli bajai újságírás. Most viszont megvan a baj.
A tanulság az, hogy ha valamit havi ötszázért csinálsz (ennyit keresett a Baranyi Krisztina óvó-védő fennhatósága alá került Ferencváros című revolverújság főszerkesztője), gondolj néha a holnapra is.
A legszebb az, hogy a Pesti Srácok megemlékezett a reformáció emléknapjáról, és betett egy képet Martin Luther Kingről, a néger polgárjogi harcosról, a háttérben azzal a felirattal, hogy a fekete szép (Győrben az ilyet botlásnak szokás nevezni). Ide jutottunk, a kormányzati tenyérből csipegető portál is ilyen irányváltáson volt képes átmenni. Ha idevesszük, hogy a Lokál nevű szennylap a „másképp gondolkodás”, a demokrácia és a sajtószabadság melletti nyílt fellépésre szólított fel (az őket korlátozó „diktátor”, Karácsony Gergellyel szemben), akkor azt kell mondanunk, hogy van remény.
Polt újabb kilenc éve, újrázik a Pesti Hírlap
Wass Albert szobrát fekete, Károlyi Mihályét vörös festékkel öntötték le, Orbánét ezek szerint okkersárga míniummal fogják nyakon önteni, hogy ne rozsdásodjék. Lószobor legyen, amihez persze rendes muraközit kell majd formálni, mert a mini bendője kezd maxira váltani. Az sem mellékes, hogy ledöntésbiztos legyen – semmi sem tart örökké. Polt Pétert újabb kilenc évre megbízták, ő marad a legfőbb ügyész, ebben, mondjuk, nincs semmi meglepő. A maffiának biztos jogi háttérre van szüksége, másképp összeomolna.
A hét legérdekesebb híre, hogy újraindul – 1841-i rajtjával együtt immáron hetedszer – a Pesti Hírlap. Ingyenes lesz, százezer példányban (!) nyomják, akkora méretben, mint a Magyar Hang, Milkovics Pál indítja, Kerényi György szerkeszti, reggelente próbálják elárasztani vele kezdetben a fővárost, aztán, ha bejön a dolog, a vidéki városokat is.
Ami csak azt jelenti, hogy tovább főhet Rogán Tóni feje, a Lokál, amellyel annak idején verseny nélkül kiütötték a nyeregből a Metrót és a később Simicska-uralta Metropolt, most rendes versenytársat kap. Nézzük, ki bírja tovább!
Ezzel a jó hírrel zárjuk a hetet, várjuk néhány tízezren Erdogant, a mini nagy keleti muftiját, november 7-én érkezik, Kövér László, az MSZMP KB Politikatudományi Intézetének egykori munkatársa is pontosan tudja, mily nagy nap ez, rendesen megünnepeljük. Jöhet a 45. hét!