A kábeltévés szolgáltatók szakmai szervezete az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében ismerteti, hogy a digitális átállás lényege a jelenleg egyszerű antennával, előfizetés nélkül fogható analóg földfelszíni tévés műsorszórás lekapcsolása. Hangsúlyozza: ezután – a tévhittel ellentétben – nemcsak a digitális földfelszíni műsorszórás szintén antennás vételét lehet választani, hanem a jogszabály szerint a kábeltelevíziós szolgáltatásokhoz is igényelhetnek majd támogatást a rászorulók.

Arra is felhívják a figyelmet, hogy a digitális átállással nem szűnnek meg a hagyományos analóg kábelhálózatok. A kábelszövetség információi szerint azonban egyes üzletkötők több településen is megpróbálják a hagyományos analóg kábeltévés előfizetőket átcsábítani. Igyekeznek elhitetni velük, hogy hamarosan mindenkinek kötelező lesz átállni digitális vételre, így a jelenlegi kábelszolgáltatója megszűnik, holott e folyamat miatt nem kell beszüntetnie a működését.

Az MKSZ felajánlja együttműködését a hatóságoknak a minél eredményesebb technológiához nem kötődő lakossági felvilágosítás céljából. Közleménye szerint néhány hónapon belül megkezdődhet az analóg földfelszíni műsorsugárzás lekapcsolásával összefüggő lakossági kommunikáció.