Európai uniós támogatással valósul meg Győrött a teljes körű utastájékoztatás. A szakemberek több mint száz helyi járatú autóbuszba szerelték be a GPS-szel működő fedélzeti számítógépet, miáltal a menetirányító központ mindig tudja, merre járnak kocsik. Az utazók hangos és képes tájékoztatást kapnak a következő megállóról, átszállási lehetőségről.
Huszonnégy megállóban helyeztek el tájékoztató oszlopokat, amelyek a járművek mindenkori földrajzi helyzete és sebessége alapján mutatják a járatszámot, a célállomást, a következő jármű várható érkezési idejét.
Éjjel-nappal működő húsz jegy- és bérletkiadó automatát is telepítettek az érintett győri buszmegállókba. A készülékeket még néhány próbálják, és csak azután helyezik őket véglegesen üzembe, ha már tökéletesen működnek, és nem nyelik el, például, az utas bankkártyáját.
A jövő héten kezdődik a „zöldútkérés” üzemi próbája is: a város öt kereszteződésében az oda érkező buszok a jelzőlámpáknál szükség esetén a szokásosnál hosszabb zöld jelzést kaphatnak. A kereszteződések: Bácsai út- Körtöltés utca–Szabadrév utca, Nagy Imre út–Mónus Illés utca, Ipar utca–Puskás Tivadar utca, Ipar utca–Nagy Sándor József utca, Jereváni utca–József Attila utca.

