„Látszólag rugalmasságról és az óraszámoknak a gyerekek szükségleteihez való hozzáigazításáról van szó, de valójában a jogok számon kérhetősége – ezzel pedig maga a jog – kerül veszélybe” – jelentette ki Verdes Tamás, a TASZ munkatársa.
A civilek levelükben arra hívták fel a figyelmet, hogy
– a módosító javaslat 1500–3500 súlyosan, halmozottan fogyatékos gyerek jelenlegi és jövőbeni iskolai pályafutását érinti,
– az óraszámok minimuma a tankötelezettség egyik legfontosabb objektív, számszerű kritériuma. Ha ezt a számot nem rögzítik törvényben, akkor a gyerekek elemi oktatási jogai számon kérhetetlenné válnak,
– a javaslat indoklása megalapozatlan: a súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek iskolai oktatásának szabályozásával összhangban a gyermekek terhelhetőségét – ahogyan minden más tanulói csoport esetében is – az iskolán belül gyógypedagógiai munkával kell fejleszteni,
– mivel a szakértői bizottságok a meglévő szolgáltatási kapacitások figyelembe vételével tehetnek javaslatot a sajátos nevelési igényű gyermekek iskolai ellátására, a javaslat arra kényszerítheti a szakértői bizottságok munkatársait, hogy a gyermek igényeihez képest alacsonyabb óraszámra tegyenek javaslatot,
– tudomásuk szerint a javaslatot semmilyen érdekvédelmi vagy szakértői szervezettel nem egyeztették, nyilvános vitája nem volt.
A civilek azt kérik, hogy Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa, Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, Lukács Tamás, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke, illetve Pokorni Zoltán, az oktatási, tudományos és kutatási bizottság elnöke a javaslat elfogadását ne támogassa, kezdeményezze a javaslat bizottsági megtárgyalását, és foglaljon állást a javaslat elfogadása ellen.

