Pedig minden a kondásnak köszönhető. A kondás talált egy vályút, más elment volna mellette, de a kondás nem olyan. Neki kellett a vályú, és ha már megszerezte, csinált hozzá egy disznóólat is. Aztán körbekerítette. Most ezt az ólt, a kondással együtt csodálja a világ.

A disznó nem is tudja, hogy milyen jó a dolga. Igazából azt sem tudja, hogy mi a dolga. Moslékot kap, zabálhat, kedvére hízhat, és a kondás külföldön Sus scrofa domesticának nevezi. Olyan megtiszteltetés ez, mintha a nőt vagy a férfit embernek hívnának.

Itthon persze marad az, aki, disznó. Az állatvilágban hungaricum. A disznó nem foglalkozik a tudománnyal, a történelemmel, így könnyebben terelhető. A disznó iskolázatlan, csapatba verődve a nagygyülésen konda, a stadionban csürhe.

Parancsra túrja a földet, parancsra tapsol, de most disznó módra hálátlan. Persze, mi tudjuk, hogy a fütyülős pálinka a miénk, a fütyülős disznó pedig idegen. Már a fajtája is behatárolható, nem lehet kétséges levágásának időpontja sem. Soros, azaz ő következik. A böllérek készen állnak, lehet a kést köszörülni.

És ne mondja senki, hogy ez egy disznó történe!