Dr. Magyari Endre-díj a kiválóknak

Ma van a távközlés nemzetközi világnapja; 1969 óta rendezik meg világszerte a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) 1865-i megalakulására emlékezve. Hazánk Magyarország az ITU alapító tagja.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke a hírközlési piac fejlődéséért végzett kiemelkedő munka elismerésére 2015-ben alapította a Dr. Magyari Endre-díjat, amelyet minden évben a távközlési világnap alkalmából ad át a kitüntetettnek. A díj névadója dr. Magyari Endre (1900–68), a magyar rádiózás egyik elindítója, aki elsőként tervezett nagy teljesítményű rádiótelefon-adót, és nevéhez kötődik a „híradástechnika” szó meghonosítása is.

Dr. Magyari Endre-díjban részesült az idén Czuczy András, az NMHH frekvenciaengedélyezési osztályának vezetője, aki már a Magyar Postából kivált hatóság jogelődjének megalakításában is részt vett. Több évtizedes kiemelkedő munkáját dicséri a tömegrendezvények lebonyolításához nélkülözhetetlen frekvenciák engedélyezése.

Schmideg Iván a Hírközlési Felügyelet nemzetközi osztályvezetőjeként a társhatósággal és az uniós szervezetekkel való kapcsolattartásban dolgozott. Nyugdíjazása után külső tanácsadóként az NMHH-t és jogelődjét segítette szakértelmével a roamingszabályozásban és a digitális átállásban. Jelenleg a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület infokommunikációs szakértői bizottságának aktív tagja.

Páratlan, 65 éves pályafutása nem csak hosszát, de tartalmát és minőségét tekintve is példaként állhat a leendő és jelenlegi szakemberek előtt.