Nemcsak előadóművészként, hanem zeneszerzőként is rangos elismerésekben részesült Oláh Kálmán; például a washingtoni Kennedy Centerben a legrangosabb amerikai jazz-zeneszerzőverseny fődíját vehette át 2006-ban Always című kompozíciójáért. Komponistaként szenvedélyesen feszegeti a zene határait: Bach, Bartók és Sztravinszkij művei a mai napig nagy hatást gyakorolnak rá. Több művet komponált szimfonikus zenekarra és jazz-formációra.
Legutóbbi szimfonikus zenekari darabja, a Passacaglia for orchestra & jazz trio 2008-ban csendült fel első ízben a Magyar Állami Operaházban, azóta tucatnyi koncerten hallhatta a közönség. Nemrég óriási sikert aratott Oláh Kálmán szerzői estje a pécsi Kodály Központban is, ahol jazz trióval és kvintettel, a Pannon Filharmonikusok közreműködésével – szintén Kovács László vezényletével – csendült fel e két nagyszerű mű is.
A június 7-i koncert első felében Barabás Árpád Madrigál I. című darabját hallgathatjuk meg először, majd Oláh Kálmán új műve csendül fel. Első alkalommal fordul elő, hogy mindkettőjük egy-egy műve hallható ugyanazon a koncerten, ami azért is különleges, mert Oláh Kálmán Barabás Árpádtól tanult két évig zeneszerzést.
A Duna arca – Édesanyám emlékére alcímű darab I. része József Attila: A Dunánál és Ady Endre: Anyám és én című verse alapján született, Dunai Tamás narrátorként olvas fel részletet előbb A Dunánál című versből, majd a kórus énekel részletet Ady Endre: Anyám és én című verséből. Utána ismét Dunai Tamás következik A Dunánál újabb részletével.
A II. rész Ady Endre: Köszönöm, köszönöm, köszönöm című versére született, ezt a kórus adja elő. A III. rész elején Kosztolányi Dezső: Anya arca című költeményéből hallható részlet Dunai Tamás előadásában, majd Petőfi Sándor: A Dunán című verséből, a végén pedig ismét az Anya arca című költeményből választott részlet következik.
Miközben az egész mű hármas tagolású – nagy hídforma –, az I. és a III. tétel is hasonló felépítésű, méghozzá egymás tükörképeként: az I. részben a Duna a fő motívum, s ebbe ékelődik az anyavers, a III. tételben pedig az anyavers a fő szál, ebbe simul be a részlet egy Duna-versből.
Június 7-én, este hétkor az ELTE Aula Magnában (Budapest, V., Egyetem tér 1–3. I. em.)
Műsoron:
Barabás Árpád: Madrigál I.
Cser Ádám: Animam meam dilectam tradidi
Vajda János: Kolinda
Oláh Kálmán: A Duna arca (ősbemutató)
Közreműködik:
Balázs Elemér (dob)
Barcza Horváth József (bőgő)
Oláh Kálmán (zongora)
Dunai Tamás (próza)
Puccini: Messa di Gloria
Közreműködik:
Xavier Rivadeneira (tenor)
Szüle Tamás (basszus)
Vezényel: Kovács László Liszt-díjas, érdemes művész
Hangképző: Dévity Zoltán