Újabb stratégiai lépéseket tesz a bécsi városvezetés a közeli jövőben a körforgásos gazdaság irányába, hogy 2025-ben megvalósítsa a hulladékmentes város tervét. (A nyitó képhez: Bécs a bécsiek örömére egyre zöldebbé válik.)
Az osztrák főváros vezetése már jó ideje az újrahasznosítás és a hulladékcsökkentés irányelveit követi, ami szerint „a legjobb hulladék az, amelyik nem keletkezik”. Bécs célja az idén, hogy a körforgásos gazdasági stratégiák révén határozott lépéseket tegyen a fenntartható jövő és a klímavédelem céljából.
A tervezett intézkedések között szerepel egyrészt, hogy a közösség számára mind elérhetőbbé váljanak az olyan újrahasznosítási lehetőségek, amelyek segítik a fenntarthatóságot. Ezen túlmenően Bécs kiemelt figyelmet fordít a hulladékgazdálkodásra, aminek fő célja, hogy erőforrássá alakítsa a hulladékot.
A legfontosabb intézkedések közt szerepel a komposztált hulladék hasznosítása végett a biogázüzemek kapacitásának növelése, illetve lakóépületek és közintézmények fenntartható módon történő kialakítása is, ami a jövőbeli körforgásos építészet alapja lesz. Kulcsfontosságú ebben a folyamatban a bécsiek bevonása a hulladékcsökkentési szokások kialakításába és fejlesztésébe, hogy az újrahasznosítás a bécsi mindennapok részévé váljék.
Bécs a hulladékgazdálkodásban már nagy előrehaladást ért el azzal, hogy a keletkező hulladékot nem temetik el és nem is tárolják hagyományos szeméttelepeken. Ehelyett a város újrahasznosítást, komposztálást és egyéb környezetbarát megoldásokat alkalmaz, hogy így csökkentse a környezeti ártalmat.