(Írta: Mészáros F. Sándor) Huszonöt évvel ezelőtt, 1999 júniusában véget ért a NATO légiháborúja Jugoszlávia ellen, ENSZ-határozatra létrejött a béke és rend biztosítására a KFOR (=a Kosovo Force, a Koszovóban tevékenykedő, a NATO parancsnoksága alatt működő nemzetközi békefenntartó haderő), a NATO erői megkezdték a bevonulást Koszovóba. (A nyitó kép forrása: HTKA Fórum)

Feszült és aggodalommal teli időszak következett, a világ a kilátásokat latolgatta, jól érzékelve a tét nagyságát. A hírösszefoglalók mondatai szinte kivétel nélkül kérdő- vagy felkiáltójellel végződtek: harcra kényszerülnek-e a NATO-erők, hogyan fogadja őket a lakosság, milyen magatartást tanúsítanak a jugoszláv hadsereg egységei? Remények…indokolt és indokolatlan ijedezések… feszült próbatétel…

Tiranában szolgáló nagykövetként úgy gondoltam, mielőbb átmegyek Koszovóba, közvetlenül tájékozódom a helyzetről, és információimmal igyekszem segíteni a KFOR-ba kijelölt magyar katonák felkészülését. Azért, hogy a kalandos utazásból ne maradjon ki, magammal vittem a feleségemet is. 

A tegnap még háborús albán–koszovói határon nem volt könnyű átjutni, tapintani lehetett a félelmet és a feszültséget: egy héttel az utazásom előtt az átkelőhelyen, a másik oldalról orvlövész végzett egy külföldi újságíróval. Miközben a formaságokat intéztük, mindenki mintha ösztönösen úgy helyezkedett volna, hogy valami takarja.

Prizrenbe, a Koszovó „gyöngyszemének” tartott városba tartottam, amely német parancsnokság alá tartozott. A zászlóaljnyi erőt képviselő német alakulat kétcsillagos tábornoka szívélyesen fogadott, kávéval kínált, és előzékenyen ismertette a helyzetet, nem hallgatva el a nehézségeket, amelyekkel szembetalálták magukat.

A városban állomásozó jugoszláv egységek ugyanis igen feszülten, harckészültségben fogadták az odaérkező békefenntartókat: mintegy kétszáz méterre egymástól, órákig néztek farkasszemet a két fél katonái. Mindenki átérezte a helyzet történelmi különlegességét: hiszen németek és jugoszlávok tartották egymásra a fegyvereket. Az izgalom annál is nagyobb volt, mert a CNN riporterei helyszíni közvetítéssel követték a fejleményeket.

KFOR-katonák (forrás: balk.hu)

 ̶  Mi, idősebb, tapasztaltabb katonák, bár feszültség bennünk is volt jócskán, képesek voltunk kezelni a helyzetet, de a fiatalok ajka igencsak belefehéredett az izgatottságba, ujjuk mereven görcsölődött a fegyverre. Ebben volt a legnagyobb veszély: ha valakinek felmondják a szolgálatot az idegei, és meghúzza a ravaszt, beláthatatlanok lettek volna a következmények

Sokáig taglaltunk még számos biztonsági, logisztikai, összeköttetési stb. kérdést, nagyon hasznos tanácsokat, észrevételeket jegyezhettem fel, mígnem a parancsnok jelezte: ha lehet, neki is lenne egy kérdése.

Miután Oroszország is részt vett a koszovói békefenntartó misszióban, a német felelősségi körzetbe, azaz hozzá is vezényeltek egy orosz alegységet. Úgy fogadták őket, ahogy kell, bemutatták nekik a számukra kijelölt elhelyezési körletet: egy használaton kívüli borospincét. Sietve hozzátette: bor már nem volt benne. A parancsnok ugyanakkor teljesen tanácstalanul kénytelen volt tudomásul venni, hogy az oroszok nem mozdulnak ki a körletükből, nem veszik fel a szolgálatot. Mit lehet ezzel kezdeni?

Igyekeztem felsorolni lehetséges magyarázatokat: Oroszország a háborúban a szerbeket támogatta, így tisztában vannak vele, hogy az albán lakosság részéről nem számíthatnak barátságos fogadtatásra. Kivárnak, remélik, nyilván nem is alaptalanul, hogy a feszültség idővel csökken. Valószínűleg nemsokára megnyugszanak a kedélyek, s akkor ők is beszállnak a feladatokba.

A parancsnok terepjáróján jártuk körbe a várost, az élet kezdett visszatérni a korábbi kerékvágásba, de a feszültség is érződött. Az egyik téren a szemünk láttára kapott lángra egy családi ház: a helyi cigányság házait gyújtják fel a visszatérő albánok, mert a szerbek oldalán álltak a konfliktusban.

A visszaúton a jelentésemet fogalmazgattam, kerestem a megfelelő mondatokat, de egyet egészen biztosan tudtam. A jelentés tárgya nem lehet más: „Az oroszok már a borospincében vannak”.

Egy hét múlva német nagykövet kollégám vacsoráján találkoztam a rövid tiranai látogatásra érkezett prizreni parancsnokkal, aki széles mosollyal üdvözölt: ̶  Igaza lett, az orosz parancsnok tegnapelőtt szabályosan szolgálatra jelentkezett.