A kérdés nem költői, és nem illetlen. Dr. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a hétvégi tusványosi előadásában ugyanis ezt a kijelentést tette: „Ha például valaki elolvassa az Atlanti Chartát, amit még Roosevelt meg Churchill hozott tető alá, és amelyben az európai jövő alapjait fektették le, azt tudom mondani, hogy az egy tőrőlmetszett illiberális dokumentum. (A nyitó képen: Az Atlanti Charta-tárgyalás a kanadai partok közelében horgonyzó brit Prince of Wales hadihajón, 1941.augusztusában. (A felvételt a brit haditengerészet fotográfusa készítette. Az előtérben Roosevelt amerikai elnök és Churchill brit miniszterelnök. Forrás: Wikimedia Commons)
Ahol az angolszászok megerősítik, hogy minden népnek joga van ahhoz, hogy maga döntsön a saját sorsáról, maga válassza meg a kormányát, senki ne avatkozzon a belügyeibe, és tartsa tiszteletben a határait.”
Ha a miniszterelnök úr, aki köztudomás szerint Oxfordban pallérozta politikai-filozófiai műveltségét, és angol nyelven is jeles debattőr, nem is az Atlanti Charta eredeti nyelvén, angolul, hanem általánosan hozzáférhető magyar fordításban olvasta a hivatkozott történelmi nyilatkozatot, és mégis a fenti módon minősítette, akkor baj van.
Legalább két okból.
Az első: az „angolszászok”, nevezetesen, Roosevelt amerikai elnök és Churchill brit miniszterelnök történetesen liberális parlamenti demokráciákat képviseltek. És a magyar kormányfő által idézett gondolatokat, 1941-ben, éppenséggel a II. világháborúban több mint illiberális: diktatórikus ellenfeleikkel (diktátorokkal) szembeállítva fogalmazták meg.
A második: ki-ki az Atlanti Charta alább következő szövegét olvasván, valóban találhat benne „tőről metszett” megállapításokat, csak éppen az il-liberálissal ellenétes felfogásra vallóakat. Íme: „Az Atlanti Charta
Az Elnök és a Miniszterelnök közös nyilatkozata
1941.augusztus 12.
Az Amerikai Egyesült Államok elnöke és az Egyesült Királyság kormányát képviselő Churchill miniszterelnök úr találkozójukon szükségesnek tartják nyilvánosságra hozni a két ország nemzeti politikájának bizonyos elveit, amelyekre a világ jobb jövőjébe vetett reményeiket alapozzák.
Először: országaikat sem területileg, sem más módon nem kívánják gyarapítani.
Másodszor: nem kívánnak olyan területi változásokat, amelyek nincsenek összhangban az érintett népek szabadon kinyilvánított óhajával.
Harmadszor: tiszteletben tartják minden népnek azt a jogát, hogy megválaszthassa, milyen kormányzati formában kíván élni; továbbá azt kívánják, hogy helyreállítassanak mindazon népek szuverén jogai és önkormányzata, amelyeket erőszakkal fosztottak meg ezektől.
Negyedszer: fennálló kötelezettségeiket tiszteletben tartva iparkodnak előmozdítani, hogy a nagy és kis államok, a győztesek és a legyőzöttek, egyenlő feltételekkel vehessenek részt a világkereskedelemben és juthassanak hozzá a világ nyersanyagaihoz, amelyekre gazdasági virágzásukhoz szükségük van.
Ötödször: azt óhajtják, hogy gazdasági téren megvalósuljon valamennyi nemzet legteljesebb együttműködése abból a célból, hogy mindannyiuk számára megteremthessék a jobb munkakörülményeket, a gazdasági haladást, a szociális biztonságot.
Hatodszor: a náci zsarnokság teljes megsemmisítése után olyan békét remélnek, amely minden nemzetnek lehetővé teszi, hogy határain belül biztonságban éljen, s amely szavatolja, hogy az emberek a világ minden részén félelem nélkül éljenek és ne szenvedjenek szükséget.
Hetedszer: ez a béke minden ember számára lehetővé kell, hogy tegye az akadálytalan hajózást a tengereken és az óceánokon.
Nyolcadszor: úgy vélik, hogy a világ nemzeteinek mind gyakorlati, mind eszmei megfontolásból le kell mondaniuk az erő alkalmazásáról. Minthogy a jövőben nem tartható fenn a béke, ha a határaikon kívül agresszióval vagy annak lehetőségével fenyegetőző országok folytatják a szárazföldi, tengeri és légi fegyverkezést, úgy vélik, hogy addig is, amíg átfogóbb és állandóbb általános biztonsági rendszer nem jön létre, ezeket az országokat feltétlenül le kell fegyverezni. Hasonlóképpen segítenek és bátorítanak minden olyan gyakorlati intézkedést, amely könnyíteni hivatott a békeszerető népekre nehezedő súlyos fegyverkezési terheken.”
Megeshet, hogy a magyar kormányfőnek szelektív az emlékezete. Az is elképzelhető, hogy az előadás szövegébe bedolgozó beszédírók „sózták túl a levest”. Mindenestre kínos, hogy bárkinek olybá tűnhet, hogy Dr. Orbán Viktor a maga „illiberális állam” koncepciójának kifejtésében „félreértett” (?) Roosevelt-Churchill közös nyilatkozattal takarózik.