(Írta: Horváth Ferenc) A volt amerikai elnök (és a republikánusok esélyes elnökjelöltje) floridai birtokán látta vendégül a magyar miniszterelnököt, aki szerint akkor lesz béke, ha a világnak olyan vezetői lesznek, mint ők. (A nyitó képen: Az első Trump-Orbán találkozó 2019-ben.)
Donald Trump és közeli tanácsadóinak egy kisebb csoportja péntek este nagyjából egy órás baráti megbeszélést tartott Orbán Viktorral a volt elnök Mar-a-Lagoban található birtokán.
A Trump kampánycsapata által kiadott közlemény szerint azért találkozott Orbán Viktorral, hogy „a Magyarországot és az Egyesült Államokat érintő kérdések széles körét megvitassák, beleértve az erős és biztonságos határok kiemelkedő fontosságát”.
Orbán Viktor egy Facebook-videóban arról számolt be, a Trump volt elnökkel folytatott egyeztetésen egyetértettek abban, hogy akkor lesz béke, ha lesznek a világnak olyan vezetői, akik békét akarnak. Ő pedig – folytatta – büszke arra, hogy Magyarország ezek közé az országok közé tartozik. „Jöjjön vissza és hozzon nekünk békét, elnök úr!” – írta Facebook-bejegyzésében Orbán.
„Az amerikaiaknak az a dolguk, hogy meghozzák a maguk döntését, nekünk magyaroknak meg az a dolgunk, hogy valljuk be őszintén: jobb lenne a világnak, és jobb lenne Magyarországnak is, ha Donald Trump elnök úr visszatérne” – ezzel a következtetéssel zárult a kormányfő kampányvideója.
Dicsérő szavakkal illette Donald Trump is a magyar miniszterelnököt: „… senki sem okosabb vagy jobb vezető Orbán Viktornál… Nem egy ellentmondásos figura, mert azt mondja, »így lesz«, és ennyi… Ő a főnök”.
A megbeszélés után közös vacsorával és koncerttel folytatódott a program.
A CNN az eseményt napirend nélküli „társadalmi találkozóként” jellemezte. A „hangversenyen” egy tribute zenekar (értsd: a könnyűzenei együttesek egyik speciális típusa; jellemzője, hogy egy ismert együttes vagy zenész előtt tiszteleg úgy, hogy az illető előadó dalait játssza és gyakran követi annak külsőségeit is) lépett fel.
A találkozón Orbán Viktor hatalmas virágcsokorral köszöntötte Melania Trumpot nőnap alkalmából.
Orbán szívélyes fogadtatásban részesült a volt elnöknél, a jelenlegi elnökkel azonban nem találkozott. A Biden-kormányzat egyik tisztviselője a CNN-nek megerősítette, hogy a Fehér Ház nem küldött meghívót Orbánnak, és ő sem kért találkozót a Fehér Háztól. Joe Biden korábban azt sugallta, hogy Orbán és a republikánusok esélyes elnökjelöltje közötti találkozó „aggasztó”.
Biden egyébként pénteki beszédében kijelentette: Orbán világosan megmondta, nem hiszi, hogy a demokrácia működik, és szerinte arra számít, hogy teremthet egy diktatúrát. „Én szívesebben látok egy olyan jövőt, amikor a demokrácia védelmére kelünk ahelyett, hogy korlátoznánk”– fogalmazott.
Joe Biden közvetlenül azután utalt az Orbán-találkozóra, hogy bírálta Trumpot, amiért az arra bátorította Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy támadja meg azokat a NATO-országokat, amelyek nem fizetik meg a pénzügyi hozzájárulásukat. Magyarország az egyetlen EU-tag, amely az ukrajnai orosz invázió után is szoros kapcsolatot ápolt a Kremllel.
Egy sor külföldi médium is beszámolt a Trump–Orbán-találkozóról. A CNN azt írta, hogy „Orbán Viktor szélsőjobboldali populizmusa, heves bevándorlásellenes retorikája, keresztény nacionalizmusa és az LMBTQ-jogokkal szembeni ellenségessége népszerűvé tette őt Donald Trump hívei számára”. Az Independent szerint mindezek alapján elképzelhető, hogy milyen lenne a kormány az Egyesült Államokban, ha Donald Trump visszatérhetne a hivatalába.
A The Washington Post úgy fogalmazott a találkozóról, hogy Donald Trump „folytatta az autokrata vezetők felkarolását, akik részei a demokratikus hagyományok elleni globális visszaszorulásnak”.
A The New York Times szerint a magyar kormányfő és a volt amerikai elnök között nem ideológiai kapcsolat van, sokkal inkább stílusbeli, és szeretnek szembemenni a többség álláspontjával. Sok politikai kérdésben egyetértenek, többek közt a bevándorlással és az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban.
A Bloomberg szerint Donald Trump és Orbán Viktor találkozója várhatóan további aggodalmakat fog kelteni Európában, ahol a vezetők már most is figyelmeztetnek, hogy Ukrajna nem biztos, hogy képes amerikai segítség nélkül tovább küzdeni a háborúban.
Az AP hírügynökség azt emelte ki, hogy az Egyesült Államokban Trump szövetségesei fogadták Orbán Viktort és stábját, miközben csütörtökön számos külföldi politikus Washingtonban járt Joe Bidennek az unió helyzetéről szóló kongresszusi beszéde (State of the Union) miatt. A magyar kormányfő „kihagyta a Fehér Házat” is, és inkább a Heritage Foundation nevű konzervatív agytrösztben beszélt.
Ez volt a harmadik alkalom, hogy Orbán Viktor kétoldalú találkozót tarthatott Donald Trumppal az Egyesült Államokban. Először Orbán Viktor tett eleget egy akkori fehér házi meghívásnak 2019. május 13-án, aztán 2022. augusztus 2-án ültek le tárgyalni a volt amerikai elnök bedminsteri (New Jersey) kúriáján.
(A szerk. megj.: Az újságíró szerfölött kíváncsi arra, hogy mennyibe került ez a két nap a magyar költségvetésnek, a magyar adófizető polgároknak, és egyáltalán: volt-e bárminemű haszna hazánk nemzetközi politikáját illetően? Vagy netán csak arra volt jó, hogy Orbán demonstrálja ország-világnak: ő bizony fontos személyiség, elvégre nem csupán Putyinhoz, hanem egy ideje még Trumphoz is bejáratos?)
# Itt találkozik ma Trump és Orbán: a kalandos múltú Mar-a-Lago három elnöknek ingyen sem kellett # Trump hatalmas fölénnyel nyerte a republikánus Szuperkeddet # Amerikai rémálom: ha elnök lesz, Trump akár el is üldözheti Amerikából Harry herceget és családját

