Ferdinandy György (*1935) sok mindenfelé megfordult és sok mindent csinált már ebben a világban. Volt kommunista orvos fia és deklasszált elem, autóbusz-kalauz és egyetemista Magyarországon, 56-os menekült, doktorandusz, fizikai munkás és könyvügynök Franciaországban, egyetemi tanár és a Szabad Európa Rádió irodalomkritikai cikkeket író külső munkatársa Puerto Ricóban, nyugdíjas az Egyesült Államokban, az utóbbi évtizedekben pedig, már ismét idehaza, a Magyar Művészeti Akadémia (most beárulom:) liberálisan gondolkodó tagja. De főként és mindvégig író. Ha jól számolom, harmincnégy könyve sorakozik a polcomon: novellák, novellafüzérek, és azt mondanám: tárcák, visszaemlékezések, esszék, irodalomkritikák, rövid jegyzetek.
Sziget a víz alatt címmel most megjelent könyvének a műfaját nem tudnám pontosan meghatározni. A tartalomjegyzék szerint két hosszabb lélegzetvételű írás van a kötetben: az első úgymond tényregény, a második kisregény. Számomra mindkettő Puerto Rico-i szociográfia. A gerincük, amelyre Ferdinandy felfűzi személyes élményeit, önéletrajzi regényt sejtet, de több annál. Annak a szigetnek (a szerző által nyomatékosan amerikai gyarmatnak minősített világnak) a története, társadalmi keresztmetszete, ahol Prof. Ferdinandy bő három évtizeden át oktatta az indián őslakosok, erőszakkal oda hurcolt afrikaiak és a nyakukra ült spanyolok, majd jenkik unokáit, fiait, leányait az európai (értsd: egyetemes) kultúrára, miközben ezek a fiatalok jóformán azt sem tudták, hogy hol van Európa.
Számunkra ismeretlen világba visz el bennünket az író, mint egykori diákjait az egyetemes (európai) kultúrába. Keressük-e, hogy a tollát milyen szándék vezette? Talán a számunkra oly ismeretlen félgyarmat-sziget (hivatalos jogállása szerint az Egyesült Államok társult állama) mindennapjainak hozzánk közelebb hozása? Szerelmeinek-szeretőinek hol könnyed, hol megható, hol fájó emlékének felidézése? Netán az első felesége által tőle elszakított fia utáni vágyakozásból fakadt seb? Vagy esetleg az olyan, nem mindennapi sorsok alig kiszínezett bemutatása, mint nagybátyjáé, a felszabadulás előtti magyar diplomácia lisszaboni kulturális attaséjaként tevékenykedő, majd a háború után Puerto Ricón kikötő történészé, Ferdinandy Mihályé? A szigeten megfordult perui íróé és őrgrófé, a Nobel-díjas Mario Vargas Llosáé? Vagy a Puerto Ricóban haldokló Szabó bácsié, aki annak idején a dominikai diktátor, Trujillo már-már haverja volt?
Ferdinandyt olvasva, szinte hallja az ember a mesélőt, a szöveg spontaneitása azonban míves írói munka, minden mondatán érezzük, hogy gondos alapossággal, pontosan, szépen, átgondoltan vetette őket papírra. Továbbá – amit az olvasó ugyancsak teljes bizonyossággal érezhet – a minden csinált szentimentalizmus nélkül is megható, itt-ott az olvasónak a szemébe könnyeket csaló Sziget a víz alatt szerzője mindig és mindenütt csak az igazat, a színtiszta igazat írta.
(Ferdinandy György: Sziget a víz alatt. Scolar kiadó, 2019)