Egy telefonhívás is átírhat nehéz sorsokat

Minden második magyar szokott adományozni és önkénteskedni is, legszívesebben pedig az állatmenhelyeket segítik – derült ki a Telenor reprezentatív, magyarországi adományozási kedvről készült kutatásából.

A gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekeket csak 18% jelölte meg az általa leginkább támogatott célcsoportok között, pedig hazánkban csaknem 25 000 gyermek és fiatal él a családjából kiemelve. Az ő életükben még nagyobb a jelentősége a biztonságot adó emberi kapcsolatoknak.

A magyar lakosság fele szokott adományozni és önkénteskedni is, és csak 12% nem segíti ilyen formában a rászorulókat – derült ki a Telenor megbízásából, az Impetus Research által készített reprezentatív, országos kutatásból[1]. A válaszadók szerint az önkénteskedéshez képest az adományozás gyakoribb, és a legtöbben (81%) tárgyi felajánlásokkal – például ruhákkal, iskolaszerekkel – támogatják a rászorulókat. Pénzbeli hozzájárulással a válaszadók 70%-a szokott élni, többségük (73%) alkalmanként 5 ezer forint alatti értékben, 20 ezer forint feletti összeg azonban csupán az esetek 3%-ban jellemző.

A kérdésre, hogy melyik három nemes célt részesítenék előnyben, ha adományozásról vagy önkéntességről van szó, a legtöbben az állatmenhelyeket jelölték meg (35%), emellett a betegségekben szenvedők (24%), a kórházak, egészségügyi intézmények (23%), és a mélyszegénységben élők (22%) a gyakori támogatandó csoportok. A kitöltők kevesebb mint ötöde (18%) támogatná a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekeket.

Joó Beatris, a Gyermekhíd Alapítvány operatív igazgatója szerint ennek hátterében az állhat, hogy „a gyermekvédelem kapcsán létező sztereotípiák és információhalmaz sokszor átláthatatlanná teszik a gyermekvédelmi rendszer világát. A saját tapasztalataink azt mutatják, hogy minél többet tud valaki a gyermekotthonok működéséről, annál elkötelezettebben van jelen támogatóként. Mi pedig azért dolgozunk, hogy egyre több stabil támogató legyen, aki áthidaló megoldást nyújt a gyerekek nehézségeiben.”

Magyarországon közel 25 000 gyermek és fiatal él a családjából kiemelve. Az ő életükben sorsfordító lehet, ha valaki odafigyel rájuk és támogatást nyújt nekik a mindennapok során – legyen szó mentorálásról, anyagi segítségnyújtásról vagy társadalmi szemléletformálásról. A Telenor karácsonyi kampányában erre hívja fel a figyelmet A kis gyufaárus lány megrázó történetével. A klasszikus meséhez Dragomán György, József Attila-díjas író új befejezést írt, amelyből kiderül, hogyan változtathatja meg a főhős tragikus sorsát, ha a cselekmény fordulópontján van valaki, aki annyit mond: „itt vagyok”.

Az író közös története a mesével több mint negyven évre nyúlik vissza. „Akárhogy győzködtem az óvó nénit, hajthatatlan maradt. Ragaszkodott hozzá, hogy nekem márpedig A kis gyufaáruslány történetét kell majd elmesélnem a nagy téli óvodai ünnepségen. Annyira kétségbeestem, hogy édesanyám külön felhívta az óvó nénit, és megpróbált a lelkére beszélni. Végül nagy nehezen sikerült kikönyörögni, hogy inkább egy sárkányos mesét mondhassak el, de azóta várom, hogy átírhassam A kis gyufaárus lány végét. Nagyon nevettem, amikor megtalált ez a feladat: azt éreztem, egy hosszú, több mind negyvenéves kör zárult le ezzel, hogy végre átírhatom a mesét. Végre-valahára csak sikerült igazságot tenni” – mondta Dragomán György.

Az eredeti történetet a Telenor meséskönyv formájában jelenteti meg, amelynek új befejezését a Telenor ingyenesen hívható telefonszámán (06 80 621 000) lehet meghallgatni Balsai Móni, Jászai Mari-díjas színésznő tolmácsolásában. A mese jó ügyet is támogat, a Telenor ugyanis minden december 20-ig beérkező hívás után 500 forinttal, valamint a könyvek eladásából befolyó összeggel támogatja a Gyermekhíd Alapítványt, amely a gyermekotthonban élő gyermekeknek nyújt komplex támogatást képzett mentoraik által.