Egyetlen gyermek sem jött vissza

Tudományos ülésszakkal emlékezett a holokauszt 75. évfordulójára a Nyugat-Dunántúli Magyar-izraeli Baráti Társaság Egyesület, a győri önkormányzat, a város levéltára, a Győri Zsidó Hitközség és a Milton Friedman Egyetem Magyar Zsidó Történeti Intézete abban a városban, ahonnan legalább ötezer embert (a város akkori lakosságának nyolcadát) hurcolták el legnagyobbrészt Auschwitzba és más náci haláltáborokba 1944. júniusban. Mindössze hétszáznyolcvanan maradtak életben; egyetlen gyermek sem tért haza, sokan már útközben meghaltak, a többit megölték a gázkamrákban. (A nyitó képen: magyar kisdiákok a halál auschwitzi rámpáján.)

Nem szokták emlegetni, ezért a viszonylag kevesen tudják, hogy a „zsidókérdés megoldását” éppen Győrött jelentette be hivatalosan a frissen kormányra jutott Darányi Kálmán miniszterelnök, amikor 1938 márciusában meghirdette a „győri programot”, az ország nagyszabású fegyverkezését. Akkor ígérte meg hallgatóságának (valójában az egész országnak) „a zsidókérdés megoldását”, amelyre nem kellett sokat várni: sorozatosan és szisztematikusan fosztották meg munkahelyüktől, hivatalaiktól, nyilvános szerepléseiktől – jogaiktól – a király nélküli magyar királyság zsidó (vagy törvények szerint annak minősített) állampolgárait, forgatták ki őket vagyonukból, űzték el otthonuktól, kényszerítették gettókba, majd terelték őket a halálba zakatoló marhavagonokba…

A győri egykori neológ zsinagóga épületébe (ma zeneiskola és az egyetem hangversenyterme) invitáló meghívó „számos új kutatási eredmény” felvonultatását ígérte. Annak, aki foglalkozott/foglalkozik a témakörrel inkább az lehet a véleménye az előadások meghallgatása után, hogy a felszólalt szakemberek – idő szűkében – pusztán röviden összefoglalták azokat a tragikus eseményeket, amelyek mintegy félmillió magyar zsidó és roma honfitársunk embertelen halálával végződtek.

Mindazonáltal örvendetes, hogy a nyílt rendezvényt fiatalok is fölkeresték. Közöttük egy középiskolás fiatalember is, aki a krónikás érdeklődésére, hogy miért jött ide, azt válaszolta, hogy a nagyapja nem titkolta antiszemitizmusát a családban, és ez neki nem tetszett, „én nem akarok olyan lenni, mint a nagyapám”. Tiszteletét a fiú azzal is igyekezett kifejezni, hogy mielőtt belépett a Mindenható egykori házába, kis kék kipát tett a fejére…

«…Fontos és pontos értesülései voltak a deportálásokról és Auschwitzról Jungerth- Arnóthy Mihály követnek, a Külügyminisztérium adminisztratív vezetőjének. Népbírósági tanúkihallgatásán az összeurópai áttekintéssel rendelkező külpolitikai szakértő elsorolta, miként beszéltek a külföldi sajtóban, a rádióadókban, a budapesti társas életben a zsidóellenes intézkedésekről. Fájlalta, hogy Magyarország és a magyar nép megítélése mekkorát romlott. Külföldön úgy látják a magyarokat – mondta – „mint a legkegyetlenebb népet Európában és az egész világon, amely a zsidókat gettóba küldi, kifosztja, állatiasan bánik velük, azután 70–80-at egy vagonba zár és kiküldi őket Németországba…»

(Így kezdődik az a részlet, amelyet a holokauszt nemzetközileg is elismert magyar kutatójának, Szita Szabolcs történész professzornak – a szerző engedélyével – a Gyógyíthatatlan sebek című, 2016-ban megjelent monográfiájából idézünk. A folytatás:)

«…1944. június 21-én, a minisztertanács ülésén információt adott arról, hogy miként bánnak a csendőrök és a Gestapo a zsidókkal. Figyelmeztette a kormányt, hogy külföldről olyan hírek jönnek, amelyek szerint „a zsidókat, akiket Lengyelországba deportálnak, Auschwitzba viszik, s ott elgázosítják, és elégetik őket”. Kérte a kormányt: „állítsa le a deportálást és szüntesse meg az atrocitásokat, ha nem akarja, hogy a magyar nemzetet megbélyegezzék.”

Állásfoglalása „nagyon ellenszenves hatást keltett a Minisztertanácsban”. Valamennyi miniszterrel szemben találta magát. Jaross Andor belügyminiszter leszögezte, hogy Jungerth-Arnóthy megállapításai túlzók, „általában nem felelnek meg a valóságnak”. A reagálások magyar szempontból érdektelenek, „mert minden csoda három napig tart és most egyelőre kiabálnak külföldön, de ennek is vége lesz, és senki sem fog törődni többé ezzel a dologgal”.

Az Auschwitz-jegyzőkönyvek a nagy tekintélyű Hóman Bálinthoz, a Magyar Tudományos Akadémia tagjához is eljutottak. A nemzetközileg elismert történész, politikus, (1942. július 3-ig vallás- és közoktatásügyi miniszter) a „németországi munkára áttelepített”, valójában az auschwitz-birkenaui halálgyárba deportált zsidók sorsáról szóló híreket irracionálisnak, képzelgésnek tartotta. A halálgyárról készült megrendítő jegyzőkönyvek valódiságában komolyan kételkedett.

Halálba terelt gyerekek és idősek Auschwitz-Birkenauban.

Voltak, akik a nyers valóságból indultak ki. Emberségesen, habozás nélkül cselekedtek. Néhány példa: Pattantyús-Ábrahám Imre mérnök, a Győri Vagon- és Gépgyár, az ország egyik fontos hadiüzemének igazgatója volt. Két vezető mérnökének teljes családját – nagy kockázatot vállalt – kihozta a győri gettóból. A családfőket – Winkler Dezsőt, az autógyártó részleg tervezési főmérnökét, a honvédségnek fontos Botond vontató tervezőjét és Lengyel Józsefet, a hídosztály vezető mérnökét – a hadiipari termelés érdekeire tekintettel – mentette meg. (A hadiüzemben a Gestapo, a Speer vezette német birodalmi hadfelszerelési minisztérium kiküldöttei, valamint a német „kitelepítési bizottság” megbízottjai állandóan jelen voltak. A németül jól beszélő Pattantyús-Ábrahám sikeresen játszotta ki őket egymás ellen.) Pattantyús-Ábrahám Imre (1891–1956) kohómérnök, műegyetemi tanár életmentő helytállásáért 2000. október 11-én posztumusz a Világ Népeinek Igaza kitüntetésben részesült.

A két zsidó mérnököt 1945 februárjában a nyilasok családjukkal együtt elhurcolták, állítólag túlélték az üldöztetést.

Herczeg Ferenc, a Horthy-rendszer írófejedelme, a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. Alkotásainak egyik rangos kiadóját, a Singer és Wolfner Kiadó igazgatóját, Farkas István festőt családja a deportálástól meg akarta menteni. A pesti, Rökk Szilárd utcai internálótáborba (a német megszállás idején hivatalosan Kisegítő Toloncház) zárt kiadóvezetőért az író először Horthy Miklós kormányzóhoz, majd Edmund Veesenmayerhez, Hitler magyarországi teljhatalmú megbízottjához fordult. A vezető náci diplomata udvarias volt. A kérést figyelmesen meghallgatta, majd Herczeg mély megdöbbenésére annyit mondott: amennyiben Farkas úr még nem került a krematóriumba, talán segíthet rajta.

Bátran kiállt, leleménnyel cselekedett több munkatársáért Bay Zoltán fizikus, természettudós (1900–92). Neves feltaláló, gerinces ember volt. A Tungsram gyár műszaki igazgatójaként tudta, mi a dolga: júliusban tizenhárom zsidó munkatársát – köztük volt Dallos György (Dallos mérnököt, a kutatólaboratórium vezetőjét a nyilasok Sopronkőhidára hurcolták. 1945. február 26-án cellájában öngyilkos lett.) Lakatos György és mások – hozzátartozóikkal együtt mentette meg a deportálás elől.

Baja polgármestere, Bernhardt Sándor nem létesített gettót. Többször a város zsidói érdekében intézkedett. A német hadseregnek a városból történt kivonulásakor – nagy személyes kockázattal – a hadikórház kiszolgálására hivatkozással negyvennégy zsidó nőt mentett meg az elhurcolástól. Kassa alpolgármestere, Bartsch János és gazdasági főtisztje, Dobosffy Aurél segítségére voltak a kassai zsidóknak. Együttérzéssel próbáltak tenni értük a keresztény egyházak helyi vezetői is. A gettósítás idején Pfeiffer Miklós nagyprépost vezetésével felléptek a gettóban sínylődök helyzetének javításáért: az élelmezés javítását, az ivóvíz-ellátás, szennyvízelvezetés megoldását kérelmezték. Próbálkozásuk merev, embertelen elutasításba ütközött.

Az emberség, a bátorság példáiból néhány további esetet említünk. Hitler Németországának közvetlen közelében, a határ menti Sopronban dr. Hollós Richárd megbecsült szülész-nőgyógyászt, nejét és kislányát Menczel Tihamér postatisztviselő (volt gimnáziumi osztálytársa) és családja rejtegette házukban a biztos halál elől. A sikeres mentés a szomszéd házak lakóinak együttérzésével, támogatásával valósult meg.

Rábaköz központjában, Csornán Dreisziger Kálmán és felesége a helyi gettóból kimentette, sikerrel Budapestre szállította a négytagú Weiner családot. Az eset kivizsgálásakor a Dreisziger házaspárt a csendőrök fenyegették, bántalmazták. Végül bizonyíték hiányában szabadon engedték őket.

A különböző nemzetiségű embermentőket Izraelben a Világ Népeinek Igaza címmel tüntetik ki. Az elismert személy vagy házaspár, család nevét a jeruzsálemi Yad Vashem Emlékintézet parkjában kőfalon örökítik meg. (Korábban egyenként – személynévvel ellátott – fát ültettek.) A kitüntetett emlékérmét és oklevelét a legtöbb országban ünnepélyesen adják át. A magas elismerésben nyolcszázötvennél több magyar részesült. Ők a magyar belügyminiszter által adományozott Bátorság Érdemjelet is megkapják.”