A magyar netezőknek már 69%-a tervezi, hogy az idén az interneten is vásárolni fog karácsonyra. Két éve ez az arány csak 48% volt, tavaly, tavaly pedig 57%. Ez azt jelenti, hogy két év alatt több mint 40%-kal nőtt a karácsonykor webáruházakban vásárlók aránya. A vevők több mint fele azért választja az online boltokat, mert ott nem kell sorban állni és nincs tömeg. A vásárlók csaknem a fele számára döntő érv az internetes vásárlás mellett a termékek sokszínűsége, illetve az alacsonyabb árak. A bolt kiválasztásakor a legtöbben a megbízhatóságot, a széles termékkínálatot és az árfekvést tartják szem előtt. Mind a termék, mind a bolt kiválasztásakor évről évre egyre többen figyelnek arra, hogy jár-e garancia jár-e a termékhez.

Az internetezőkk 88%-a mondta, hogy a karácsonyi vásárlás kapcsán is az internetről tájékozódik. Kétharmaduk számára irányadó információt adnak a nagyáruházak akciós újságjai. A legtöbben akkor kezdenek el vásárolni, amikor megjelennek a karácsonyi akciók a boltokban, bár a magyarok harmada csak az ünnep előtti egy-két hétben szánja rá magát a vásárlásra. Olyankor a magyar fogyasztók fele néhány nap alatt megveszi azt, amit szeretne, mindössze néhány órát fordít vásárlásra; ötöde összesen még egy napot sem szán a karácsonyi bevásárlásra.

Az idén a legnépszerűbb interneten vásárolt karácsonyi ajándékok a ruházati cikkek, műszaki termékek, könyvek és gyerekjátékok lesznek. A múlt évek irányzatainak ismeretében, az Árukereső.hu elemzése szerint az online vásárolt termékek között egyre előkelőbb helyre lépnek elő a gyerekjátékok. A nők körében mára a harmadik legnépszerűbb online megrendelt karácsonyi termékkategória a gyerekjáték.

A kutatást az Árukereső.hu 1723 személy online megkérdezésével készítette a múlt héten. Az Árukereső.hu Magyarország piacvezető ár-összehasonlító oldala, ahol jelenleg 950 webáruház több mint 2,5 millió termékét hasonlíthatja össze a portál havi csaknem ötmillió látogatója.