A jövő évtől az eddiginél egyszerűbben intézhető a gáz- és villanymérők átírása, miután a kormány elfogadta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium javaslatát. Az adminisztratív terhek csökkentése 200 millió forint megtakarítással járhat a fogyasztók számára.
Az adminisztratív terhek csökkentését eredményezi, hogy az új fogyasztó az addigi fogyasztó bejelentésével egyidejűleg – ugyanazon a bejelentési lapon – jelezheti a szolgáltatóknál szerződéskötési igényét. A változás bejelentését a jövőben egységes formanyomtatvány könnyíti majd meg, és a jogszabályban meghatározottaknál több adat nem kérhető a fogyasztóktól.
A jogszabály egyértelműen kimondja, hogy a gáz- és villanymérők átírása az addigi fogyasztó földgáz- vagy villamosenergia-szolgáltatással kapcsolatos szerződésének megszüntetését, az új fogyasztó esetében pedig e szerződések megkötését jelenti.
A módosítások az előző és az új fogyasztó közötti elszámolás megkönnyítése végett előírják, hogy az elosztók minden esetben kötelesek a mérőhely és a mérőberendezések helyszíni ellenőrzésére. A módosítás az ezzel kapcsolatos eljárási határidőt is rövidíti, a szolgáltatók üzletszabályzataiban szereplő – akár 30 napos – időtartam helyett a jogszabály a bejelentés kézhez vételét követően egységesen 8 napot ír elő az elosztók számára a helyszíni ellenőrzésére. Az új fogyasztónak ugyanakkor a jelenlegi 30 helyett 20 nap alatt kell lehetővé tennie az ellenőrzést az elszámolás mielőbbi lezárása végett.
A földgáz-ágazatban évente mintegy 149 ezer, a villamosenergia-ágazatban pedig átlagosan 270 ezer átírási eljárást kezdeményeznek. A változások évente 838 ezer használó számára könnyíthetik meg az ügyintézést.


