Gyorsan és könnyen rohanták le az országot, alig volt ellenállás. Elfoglalták a középületeket, az országgyűlést, a minisztériumokat, a parlamentet, bekebelezték a rendőrséget, az ügyészséget, megfegyelmezték a kezdetben még renitens alkotmánybíróságot. Mára szinte minden az ő uralmuk alatt áll. Övék a törvény, akire rámutatnak, bűnös. (Nyitó kép: Marabu rajza)
Övék a kultúra, a tájékoztatás, a hatalom. Gyanútlanok voltunk, a szükségesnél kevésbé éberek. Abban hittünk, hogy a 21. században, az Európai Unió egyik országában ez nem történhet meg. Még 2010 elején is voltak az einstandolókkal amúgy nem rokonszenvező olyan értelmiségiek, akik okos dolgozataikban arról értekeztek, hogy nem is baj, ha einstandosék kétharmadot kapnak, legalább lesz végre egy erő, amelyik zavartalanul végrehajthatja a programját.
Csakhogy, az einstandolóknak nem volt programjuk. Lehetett volna, mert volt rá nyolc évük (az emútnyócév), hogy kitalálják, mit akarnak kezdeni a gazdasággal, az oktatással, az egészségüggyel, a sporttal, a kultúrával. Röviden: Magyarországgal.
Ám ők ehelyett csak azon agyaltak, miként lehet a hatalmat megszerezni, majd megtartani. Az idők végezetéig, s ha lehet, még azon is túl.
Mára övék lett az ország. Ők mondják meg, mi a jó, és mi nem.
Újabban már a szavainkat is kisajátítják: megmondják, hogy mely kifejezések használhatók a kommunikációban, és mi az, amit kerülni kell. Szegénység nincs, csak rászorultság, a stadion helyett fedett sportlétesítmény írandó, a liberális (újabban: libernyák) nem más, mint diplomás kommunista.
Szótárukban a félretájékoztatás a hír, az elhallgatás az információ, a csúsztatást pedig kommunikációnak nevezik. Az ő világukban a lopás nem szégyen, hanem érdem, számukra a hazugság az igazság.
Azért lehetnek ennyire sikeresek, mert ismernek bennünket, belelátnak a lelkünkbe. Kihasználják, hogy szeretjük magunkat szebbnek látni, mint amilyenek vagyunk. Okosabbnak, tisztességesebbnek.
A mi kis hétköznapi hazugságainkra építik a saját nagy hazugságaikat. Befogadónak hazudjuk magunkat, miközben jelentjük, ha idegent látunk a vonaton. Szabadságot szerető népként gondolunk magunkra, miközben a lojalitás szabadságát szeretjük.
Ez az einstandolt nép – tisztelet a kevés kivételnek – azt szereti, ha egy nagy, gondoskodó állam van a feje fölött. Olyan hatalom, amelyik megmondja, mikor vagyunk jók, és mi az, amiért szégyellnünk kell magunkat. Mikor vagyunk jó szülők, apák és anyák.
Mikor vagyunk magyarok.