Éjszakai értékdemonstráció a Miskolci Egyetem fennmaradásáért

A rendezvényt egy doktorandusz-hallgató kezdeményezte a legnépszerűbb közösségi portálon, miután ismerté váltak azok a kormányzati elképzelések, amelyeknek megvalósulása esetén a Miskolci Egyetem a jövőben mint szakegyetem működhetne, ami egyszersmind az intézmény nem műszaki karainak lebontásával, megszüntetésével is jelentené. A kezdeményezéshez az egyetem számos oktatója, hallgatója és dolgozója csatlakozott az egyetem valamennyi karáról; a rendezvény szervezőit a Hallgatói Önkormányzat is támogatásáról biztosította.

A rendhagyóan gyors szervezés oka az, hogy a Felsőoktatási Kerekasztal holnap, kedden tárgyalja a minisztériumi tervezetet. Az „Egyetemről – egyetemért – egyetemesen: éjszakai értékdemonstráció a Miskolci Egyetem jövőjéért” címmel megvalósuló rendezvénnyel hangot kívánnak adni annak, hogy a Miskolci Egyetem méltó rá, hogy ne szakegyetemként, hanem nemzeti tudományegyetemként működhessen a kormányzati koncepció megvalósulása esetén.

A Miskolci Egyetem elsorvasztása a várost és a régiót egyaránt súlyos csapásként érintené, ezért a résztvevők nyílt levéllel fordulnak a miniszterelnökhöz.