A bolgár-magyar származású, számos egzotikus hangszeren játszó Nikola Parov etalon a népzenei-világzenei színtéren. Klasszikusokkal kezdte zenei tanulmányait, majd miután megtanult zongorázni és csellózni, majd sok egyéb hangszer mellett elsajátította a gadulka,a kaval, a buzuki csínját-bínját, emellett kitűnően gitározik és klarinétozik. A Zsarátnok és a Barbaro együttes alapítójaként ismerhették és szerethették meg őt a műfaj hazai hívei. A 90-es években Gadó Gábor jazz-gitárossal zenélt, majd megalakította azt a Riverdance Orchestrát, amely a Riverdance ír táncegyüttessel többször körbeutazta a világot. E kaland után megírta a Naplegenda című táncprodukció zenéjét, amelyet az Állami Népi Együttes játszotta és játszik nagy sikerrel.
Nikola Parov Álomidő című lemeze Fonogram-díjat kapott. A kitűnő zenész nem csinál sportot a koncertezésből, viszont nemcsak saját zenekarával lép fel, hanem szívesen elmegy másokhoz is vendégként. Nikola Parov minden alkalommal újabb és újabb formában dolgozza egybe a különböző népek zenéit. A számos országban megfordult muzsikus mindenhonnan magával hoz valamit az adott nép zenéjének hangzásvilágából, amit aztán utánozhatatlan módon formál egységgé.
Több mint egy évtizede dolgozik együtt Herczku Ágival, az egyik legszebb hangú népzenei-világzenei énekesnővel, aki ráadásul küllemével is meglehetősen színpadképes. Herczku Ágnes és Nikola Parov a nép- és a világzene
megkerülhetetlen személyiségei, kettejük minden koncertje élmény.
Herczku Ági tiszta, különlegesen gyönyörű hangja és zeneisége teszi tökéletessé a produkciót. Az énekesnő szólóban is aktív résztvevője a hazai népzenei-világszenei színtérnek. A tavaly nagy sikerrel megrendezett Felszállott a páva televíziós vetélkedő háziasszonya volt. Több mint egy évtizede a Magyar Állami Népi együttes szólistája. Számos díj, elismerés birtokosa: Fonogram-díjas, többszörös eMeRTon-díjas, elnyerte az év folkénekesnője címet, megkapta a Kodály Zoltán-emlékdíjat (a Fonó Zenekarral), a Bartók Béla-emlékdíjat és a Magyar Művészetért díjat. Emlékezetesen kitűnő produkció volt a lemezen is megjelent Szájról-szájra, amelyben Szalóki Ágival és Bognár Szilviával együtt énekelt. Legfrissebb munkája, a Tüzet viszek népzenei album, amelyen erdélyi hagyományőrzőkkel és a hazai népzenészek legjobbjaival énekel. Az albumot nagy sikerrel mutatták be tavaly a Művészetek Palotájában. Se szeri, se száma szerepléseinek különféle együttesekkel, előadókkal.