Elragadtatással nyilatkoztak Gödöllőről az európai királyi kastélyok vezetői


Catherine Pégard
, a szövetség elnöke: „Nagyon örülök, hogy Gödöllőn tartottuk a tanácskozást, szép környezetben remek szervezés mellett zajlott a rendezvény. Sikeres és eredményes volt az összejövetel, meghatároztuk a következő évek számos fontos szakmai találkozójának témáját, melyeken a tagok szakmai képviselői cserélik ki tapasztalataikat. Új taggal, a varsói királyi kastéllyal bővült a szervezet, és mivel tisztújító közgyűlés volt, új elnökséget választottunk. A gödöllői kastély igazgatója az elnökség munkájában is részt vesz. A gödöllői kastély nagyon szép, és látható, hogy mennyi munka van a csaknem két évtized óta tartó felújításban. Áldásos lenne, ha folytathatnák a rekonstrukciót, és jutna pénz a még fel nem újított részekre is”.

A házigazda Gödöllői Királyi Kastély.


Gönczi Tibor, a Gödöllői Királyi Kastély igazgatója elmondta, hogy az európai királyi kastélyok vezetői közül többen először jártak Magyarországon.

„A közgyűlést a lovardában tartottuk, így Európa vezető politikusai után Európa kiemelt kastélyainak vezetői is ott tanácskoztak. Rangot adó elismerés, hogy mi lehettünk a házigazdák. Azt ne feledjük, hogy a gödöllői kastély a nagy, világhírű partnerek mellett kicsinek minősül. A nagy kastélyok sokmillió látogatójával nem is lehet vetekedni. Éppen ezért kitüntető, hogy egyenlő partnerként tudunk együttműködni a kiemelt örökségvédelmi és turisztikai helyszínekkel. Meggyőződésem: nagyszerű lehetőség a számunkra az együttműködés ebben a szakmai szervezetben arra, hogy tanuljunk a többiektől. Ennek számos eredménye látható és elérhető a gödöllői kastélyban. Mi több, vannak olyan elemek, amiben sok partner előtt járunk. Ilyen pl. az akadálymentesítés vagy az audio guide-unk 10-nél is több nyelvű kínálata” – sorolta az igazgató, majd így folytatta:

A franciaországi Chambord kastélya.

„Számos fontos témát áttekintettünk. A Kultúrpont Iroda – az EU kultúra-programjának hivatalos magyarországi koordinátora – szakértői tájékoztattak bennünket a 2014–20-ra szóló költségvetési ciklus lehetséges kulturális, örökségvédelmi pályázatairól. A konkrét kiírások megjelenését követően a szövetség ismét nyújt be pályázatokat, mely a tagok kooperációját segíti, mint ahogy erre volt már példa az elmúlt években.”

Gönczi igazgató arról is beszámolt tudósítónknak, hogy egyeztették azoknak a technikai találkozóknak a témáját, melyek köré a következő évek szakmai együttműködését építik. Az idén még két ilyen találkozó lesz, szeptemberben ismét itt Gödöllőn találkoznak azok a munkatársak, akik a közösségi média és az internet használat kapcsán osztják meg tapasztalataikat egymással. Kiemelt örökségvédelmi helyszínek számára pl. a közösségi média, mint kommunikációs csatorna különleges eszköz. Érdekesnek ígérkezik a dánok tapasztalata a múzeumi tereken belüli QR-kód használatáról.

Versailles pompája utolérhetetlen.

A másik idei találkozón pedig a látogatói szokások elemzése lesz a téma a házigazda a versailles-i kastélyban, ahol négymilliónál is több látogató fordul meg évente.

„Mostani vendégeink, kollégáink közül jó néhány döbbenten szembesült a ténnyel, hogy csaknem romjaiból kellett újjáépíteni a gödöllői kastélyt. Sokan nem is tudják, hogy az épületegyüttesnek alig több, mint a felét sikerült eddig felújítani. Bizakodom, hogy a kormányzat képviselői is a fejlesztések folyatása mellett döntenek, és folytatódhat az a munka, melyet kiemelt beruházásként néhány éve megkezdtünk” – mondta Gönczi Tibor, a gödöllői kastély igazgatója.

Európai Királyi Kastélyok Szövetsége (Association des Résidences Royales Européennes – ARRE)

Európa legnevesebb kastélyai 1995-ben hozták létre az európai királyi kastélyok hálózatát. A gazdag kulturális örökség fontosságának hangsúlyozása és megóvása, valamint a szorosabb együttműködés és tapasztalatcsere végett hívták életre 2001-ben az Európai Királyi Kastélyok Szövetségét.

A Gödöllői Királyi Kastély 2006 óta tagja a szövetségnek. A kastély a szövetség rendes tagjaként aktívan részt vesz közös projektekben, melyek egy része az Európai Bizottság által támogatott kultúra-program részeként valósult meg.

Az Európai Királyi Kastélyok Szövetsége 16 tagintézményének irányítása alá az Európai Unió 14 országában, valamint Oroszországban található összesen 80 kastély-múzeum tartozik.

A szövetség kastélyai évente csaknem kétmillió négyzetméternyi felújított műemléki térben, 16 000 hektárnyi parkban és erdőben több, mint 30 millió látogatót fogadnak.