Élvezet volt! – A Kenny Barron Trio a MÜPÁ-ban

Micsoda szerencsések vagyunk, akik hallhatjuk őket élőben, mert a nagy öregek sorra eljönnek. Sokszor ez az utolsó lehetőség a találkozásra velük, miként Jim Hall-lal annak idején a Trafóban. De a 80. évén túl is aktívan turnézó Ron Carter nagyszerűségét is élvezhettük nemrég Budapesten, most meg Kenny Barron varázsolt triójával a MÜPA-ban. A Los Angeles Times Kenny Barront „a világ egyik legjobb jazz-zongoristájának” nevezte, a Jazz Weekly pedig „korunk leglíraibb zongoristájának”. (A nyitó képen a Kenny Barron trio; foto: Carnegie Hall.)

A jazzlegenda, akinek játéka és eleganciája páratlan – több mint hat évtizede töretlenül van a csúcson –, valamint csodálatos állandó társai, Kiyoshi Kitagawa nagybőgős és Jonathan Blake dobos mutatták be nekünk a nagyszerűen összeállított repertoárjukat, európai turnéjuk budapesti állomásán. Hallhatatlan jazzstandardok és a trio legutóbbi lemezéről Barron szerzeményei szóltak.

Kenny Barron zongorista lemezek százain szerepel, a jazz „bölcsőjéből”, Philadelphiából indult, ahol John Coltrane, Billie Holliday, Benny Golson, Stanley Clarke, McCoy Tyner, Stan Getz, a Heath testvérek és az ifjabbak, mint Christian McBride, Michael Brecker stb. bemutatkoztak. Kenny 1943-ban született, és zenei karrierje lenyűgözően alakult: 16 éves korától kezdve Philly Joe Jones-szal játszott, és a középiskola befejezése előtt már muzsikált a legendás Yusef Lateef Lateef-fel! Mielőtt 19 éves lett volna, már New Yorkban tűnt fel, Roy Haynes-szel, James Moody-val és Lee Morgan-nel játszott! Ott mutatták be Dizzy Gillespie-nek, aki azonnal felvette a máris híres Kennyt anélkül, hogy egy hangot is hallott volna tőle!  Öt évig maradt Dizzy zenekarában, és 8 albumot készített vele! Nem volt megállás StanleyTurrentine, Milt Jackson, Buddy Rich és Freddie Hubbard és még több tucatnyi más zenész társaságában dolgozott. Később néhány évig újra együtt volt mentorával, a legendás Yusef Lateef-fel, valamint a mára szintén ikonikus Ron Carterrel.

Napjainkban, 9 Grammy-jelölés után, több mint 40 saját albummal és sok száz, másokkal közösen készített felvétellel, a hivatalosan a National Endowment of the Arts (NEA) által a jazz mesterévé nyilvánított Kenny Barron, a műfaj aranykorának egyik legismertebb muzsikusa ott van a világ színpadain, mert 2024-ben is van aktuális zenei mondanivalója.

Hétfőn este a MÜPÁ-ban, akik befértek, hallhatták mennyire. Nem a nagyságtól való megilletődés, hanem az őszinte csodálat, és a pillanat élvezete hozta lázba a magyar közönségét is. Egy nagyon nagy muzsikus bizonyította, hogy az örök megújulás képessége a hosszú és sikeres művész pálya titka. Így aztán öreg muzsikus nem vén muzsikus!

Könnyed, elegáns, bravúros, és bátran vállaltan szórakoztató. Semmi allűr, semmi fontoskodás, sehol egy felesleges hang, csak a tiszta muzsika, amit nagy élvezettel adnak át a hallgatóknak, hogy együtt tudjunk felrepülni. Ha ez egy színes szagos és hangos beszámoló lehetne, akkor itt végig szólna a háttérben a Magic Dance vagy a Calypso című szerzemény, hogy tudhassuk minden ocsmányság ellenére az élet igen is szép. Vidám és élvezhető, mondjuk éppen Kenny Barron triója jóvoltából. Ezekre a számokra nyugodtan keressen rá a neten a kedves olvasó, ahogyan, ha kicsit melankolikusabb hangulatban van a Nightfall-ra, ahol olyan történetmesélő muzsikálásban lesz része, hogy az maga a csuda.

Aztán jöhet a Cook’s Bay, ami újra ledületbe hoz, egy szó, mint száz, ez a muzsika feledhetetlen és magával ragadó. Hallgassa, aki teheti, ha már nem lehetett ott a MűPa-ban november 25-én este!