A mai tanácskozáson elhangzottak szerint a bizottsági tervek alapján az EU „Erasmus mindenkinek” (Erasmus For All) elnevezésű programjában egységesítenék a korábban az Erasmus Programban tömörített külföldi ösztöndíjakat, illetve az ifjúsági, oktatási és sportpályázatokat. A bővített program minden eddiginél több, 19 milliárd euró támogatást kapna a 2014–20 közötti költségvetési időszakban, miközben a párhuzamosságok felszámolása, a rendszer korszerűsítése javítaná a források felhasználásának hatékonyságát.
Bár az Erasmus-programban 2007 óta átlagosan évi 400 ezer hallgató (2010-ben 560 ezer) vett részt évente, a program kiszélesítésével Herczog Edit szerint további ösztönzésre van szükség, hogy a fiatalok Európa-szerte tanuljanak, majd a megszerzett ismereteket, gyakorlatot és nyelvtudást otthon kamatoztassák.