Ma négy éve tart éppen a rendeleti kormányzás, most éppen a háború miatt – a békepárti Magyarországon. A rendeleti kormányzás azt jelenti, hogy a parlament – a nagy orbánista többségével együtt – le van ejtve. Reá csak akkor támad egy kis szükség, ha a svédek NATO-tagságának elfogadását kell húzni-halasztani – putyini kívánságra – vagy: ha egy-két okoskodó ellenzéki politikust kell móresre tanítani. (A nyitó képen: „Igeeeeeeeen”)

Amúgy a kormány azt csinál, amit akar. És a kormány – tudjuk, ki. „Maga nem azért van itt, hogy erkölcsi aggályai legyenek” – jegyezte meg állítólag a zsebdiktátor a függetlenségéről és önálló véleményéről nem ismert igazságügyi miniszterének. Az „erkölcsi aggály” – feltehetően – valami olyasmit jelenthet, hogy ma ne mi lopjuk a legtöbbet, vagy ne vegyük el a másét, különösen ha az a fél Balaton-part, a pesti Andrásssy út vagy egy vármegye jobbágyostul.

A rendeleti kormányzás lényege, hogy nincsenek erkölcsi aggályaink. Teszünk a jogrendre, az alkotmányosságra, hiszen ezek erő nélkül mit sem érnek. Az a miénk, amit hazavittünk. Aki aggályoskodik, az nincs velünk. Hogy volt ez régen? Eleinte: Aki nincs velünk az ellenünk van. A kádári konszolidáció után: Aki nincs ellenünk, az velünk van. Az orbáni szlogen: Aki ekölcsileg aggályoskodik, az ellenünk van.

Az úgynevezett erkölcsi aggály a gyengék mankója. Azoké, akik még egy vacak európai uniós támogatást sem mernek zsebre vágni, akik még hőkölve lassítanak a fékek és ellensúlyok rendszere hallatán. A rendeleti kormányzás lényege, hogy a látszat sem számít. A zsebdiktátor előszeretettel mutatkozik címeres gazemberekkel, nemzetközi terroristákkal, háborús bűnösökkel – amire lehet persze azt mondani, hogy övék a jövő. De ha így is lenne – de nincs így! – akkor is lehetnének erkölcsi aggályaink, arról nem is beszélve, hogy éppen az ilyen véres kezűekkel való parolázás kövezi ki az utat nekik a hatalomba.

A hétvégén ebben a vészhelyzetben szerény esztrádműsorral iktatták be az e heti köztársasági elnököt. Marslakó barátom éppen akkor szállt le a környéken, meghallgatta a beszédét és bizony, mind az öt szeme könnybe lábadt. Milyen jó ember ez, aki az egyenlőségről, a jog uralmáról, a jog mindenkire egyaránt érvényes voltáról beszél. Mondtam neki, ha hazarepül, a csészealjából ugorjon már be egy marsi könyvtárba. Olvassa el, milyen határozatokhoz adta a nevét az alkotmánybíróságon, miként lett ez az egykor létező testület a fideszes gittegyletek gittegylete.

– Bip, bip… Jaj, hát nem voltak legalább erkölcsi aggályai? – kérdezte Mars-lakó barátom, aki már évek óta nem járt a Földön, különösen errefelé nem.

A környékünkön többen felkacagtak.

– Bip, bip. Lehet, hogy nem azt mondja, ami gondol? Csak nem? – értetlenkedett Mars-lakó, aki nem szeret olyan erős szavakat használni, mint hazudik, becsap, átejt, kifoszt, elrabol, pofádba röhög.

„Őszinteség nélkül nincs bizalom” – mondta ekkor az elnök, és Mars-lakó, aki figyeli ám a híreket, megjegyezte, biztosan most fog bocsánatot kérni azért, mert nyilaskás apjáról annyit hadovált össze vissza. De folytatta, hogy „bizalom nélkül nincsen állam” – ami talán a demokráciákra igaz. Ám ahol négy éve már, hogy rendeletileg bármi megtehető, ott ez a megjegyzés, erkölcsileg persze, minimum aggályos.

Még szerencse, hogy az egyházak sem maradtak el a világi elnök beiktatásáról – Mars-lakónak erre leesett az álla, hogy miért. Egy szakállas úr, erősítendő a diktatúrát, egy ősi idézettel állt elő: „Imádkozz az uralom békéjéért, mert ha nem félik az emberek, élve nyelnék el egymást”.

Erre mutattam meg neki a Facebookon Frölich Róbert főrabbi ugyaninnen, csak pár sorral arrébb való megjegyzését: (Ávot 2:3): „Vigyázzatok a hatalommal, mert az csak saját hasznára barátkozik az emberrel; addig szeretik őt, míg használni tudják, de a szükség órájában magára hagyják”.

Ha más nem, a nép jórésze, valamint Novák Katalin és Balog tiszteletes tudna erről sokat most mesélni.