Escher Károly, a riportfényképezés hazai klasszikusa 1890. október 22-én született Szekszárdon, most tehát születésének 120. évfordulójára emlékezünk. A család Budapestre költözése után anyagilag nem volt mód rá, hogy az egyébként jó tanuló gyermeket tovább taníttassák, aki így lakatostanonc lett. Egy oktatója, látva, hogy a tehetségesen rajzoló fiú nem bírja a fizikai igénybevételt, 1908-ban felszabadíttatta, és a Ganz-gyárban maga mellé vette műszaki rajzolónak. Ott egy amatőr fotográfus mérnök, Belházy Imre segítette kezdeti fényképészeti ismereteinek megszerzésében. 1911-től a Schlick-Niholson Gépgyárban volt rajzoló, majd 1916-ban, egy merész váltással, elment filmoperatőrnek.
Több korai magyar játékfilm létrejöttének sikeres részese lett; ő volt az operatőre Bródy Sándor A dada című művéből 191-ben készült filmnek. Tizenkét évet töltött el a filmgyártásban, ahol életének részévé vált az események megörökítése.
A némafilmkészítés válságának idején, 1928 nyarától lett a Pesti Napló Képes Mellékletének fotográfusa, lényegében tehát onnan datálódik Escher Károly fotóriporteri és fotóművészi pályája. A mindenes újságfényképészből rövidesen karakteres riportokat alkotó sajtófotóssá nőtte ki magát. Neki is köszönhető, hogy a lap képes melléklete a magyar sajtó- és fotótörténet emblematikus orgánumává vált. 1939-ban, lapja kényszerű megszűnése után a Híd, majd a Film, Színház, Irodalom fotográfusa lett. 1945 után a Képes Világ, a Kis Újság, a Képes Figyelő fotóriportere. 1952-től a Városépítési Tervező Irodánál dolgozott; onnan ment nyugdíjba. Ezt követően is aktív maradt a Hungarian Foreign Trade fotográfusaként.
Escher kiemelkedőt alkotott a színházi és színészfényképezés területén, erről a többi között a Bajor Giziről készült fotókönyve (1958) tanúskodik. A század első felének nagy történelmi hullámverésében kívül maradt minden politikai párton, ugyanakkor nagy szociális érzékenysége a szociofotó egyik legjobb hazai művelőjévé emelte őt. Elismertsége, pár kitüntetése ellenére (Munka Érdemrend Ezüst fokozat, Érdemes Művész) messze elmaradt a megérdemelttől. Életében még egy könyve jelent meg, a Riportfényképezés (1959). Egyéni kiállítása 1965-ben volt a Magyar Nemzeti Galériában. A róla készült kis könyvecske (alig hétoldalas életrajz, összesen 64 fénykép) megjelenését már nem érhette meg. 1966. február 16-án hunyt el Budapesten.
Escher Károly fönnmaradt felvételeinek száma jó néhány tízezer, nyomtatásban ugyancsak sok ezer képe jelent meg. Életművéről – rendkívüli előrelátással – az 1950-es évek Magyarországán teljességgel szokatlan módon próbált gondoskodni: 1956 tavaszán 96 ezer felvételének negatívját eladta az Országos Széchenyi Könyvtárnak. A negatívok évtizedig lappangó álmot aludtak. Néhány ötletszerű kiemelést, keresgélést leszámítva nem nyúltak az Escher-gyűjteményhez, és szakszerűen senki sem foglalkozott az örökséggel.
Felismerve az anyag hatalmas kultúrtörténeti jelentőségét, két esztendővel ezelőtt kezdett hozzá a fényképtár két munkatársa, a kiállítás kurátora, Csillag Katalin, és Nagy Ferenc fotográfus a feltáráshoz, rendszerezéshez. Mintegy 38 ezer negatívot tudtak ketten összegyűjteni. A munka közben nyilvánvalóvá vált, hogy az Escher alkotói korszakában nagyrészt használt nyersanyag, a nitro-cellulóz film sajátosságai elkerülhetetlenné teszik az azonnali konzerválást, digitalizálást, mert a megindult kémiai folyamatok megállíthatatlanul a filmkockák megsemmisüléséhez vezetnek. Ezt a nem megfelelő tárolás gyorsítja. Sajnos, vannak olyan anyagrészek, amelyek már tönkre is mentek. Ez a munka versenyfutás az idővel, meg kell menteni, ami még menthető! A tudományos feldolgozás igen munka- és pénzigényes feladat, amely az eddiginél jóval nagyobb figyelmet érdemel tulajdonosától is. A múlt két esztendőben mintegy 6000 filmkocka megtisztítása és a felvételek részbeni azonosítása történt meg. A munka döntő része, és a felvételek konzerválása még hátra van.
Kiállításon nem szokás „rossz, hibás” felvételt bemutatni, de az OSZK tárlatán szándékosan szerepelnek ilyen képek is, hogy ezek is figyelmeztessenek a negatívok megmentésének sürgős feladatára. A majdan elkészülő, átfogó dokumentálás lehetővé teszi, hogy az Escher-hagyaték végre a magyar fotó- és sajtótörténet szerves részévé váljék – tudjuk meg Csillag Katalin kiállítási bevezetőjéből.
Azt, hogy a gyűjtemény milyen „nem túl jó” állapotban volt, arról a kiállítás tárlóiban látható néhány csomagolóanyag is bizonykodik. A 38 ezer negatívkocka tárolása, restaurálása, kontaktmásolatban történő láthatóvá tétele igazi meglepetéseket rejt mind művészi, mind dokumentarista értelemben, és jól egészíti ki az általunk ismert Escher-képet, bár az igazi megmentés és bemutathatóság majd a digitalizálás által lesz lehetséges.
Albertini Béla fotótörténész megnyitójában emlékeztetett a Mai Manó Házban látható kiállításra is. Például azt a felvételt említette, amelyen Jávor Pál három kiskutyáját fotózza, itt pedig látható Tolnay Klári csillártakarítás, Bajor Gizi baromfietetés közben, Ajtai Andor, amint kerékpáron érkezik meg a színházba és a többi hasonló kép, tehát Escher a sztárok magánéletét is emberközelbe hozta, mint akik bevásárolnak, motorra ülnek, stégen süttetik magukat, akár bármely hétköznapi ember. Persze, csillogó színházi környezetben, színpadi szerepeikben is láthatjuk őket.
A szociofotókon is megjelennek a hétköznapok a cigánytelep szegénységétől, egy hármas iker családon keresztül a háborúból az életben maradásért küzdő lakosság dokumentarista ábrázolásáig, mint amikor a templomkertben is zöldséget kellett termeszteni. Vagy mennyire összetett jelentéssel bír a Keleti pályaudvar főbejáratánál megforduló villamos látványába belépő lovas kocsi megjelenítése. A három kiállítás közötti átjárhatóság, összhang, kerek egésszé teszi Escher látásmódját, akinek politikai függetlenségét mutatja, hogy hivatásszerű munkája közben fényképezte Horthyt, Bethlent, Gömböst, Szálasit épp úgy, mint Tildyt, Szakasitsot vagy Rákosit. Kamerájával jelen volt a biatorbágyi merénylet utáni eseményeknél, vagy a „darabolós Bognárné” vallomástételénél. A Gadányi-gyűjtemény Escher rekvizitumai is megjelennek a mai néző előtt. – Ezekben a kiállításokban a szakmai és laikus látogató egyaránt sok újdonságot fedezhet fel magának.
A kiállítások megtekinthetők: „Ismeretlen ismerős” a Magyar Fotográfusok Házában (Mai Manó Ház, Budapest, VI., Nagymező utca 20.) október 22–december 3. között, hétköznap 14–19, hétvégén 11–19 óráig. „Egy rejtőzködő életmű” az Országos Széchényi Könyvtárban (Budapest, I., Budavári Palota, F-épület, V. szint) október 23–december 31. között, kedd–szombat 10-től 18 óráig. A József Attila Klubban (Budapest, VI., Eötvös utca 27–29.), október 23–november 20-ig.