Férfikorba lépett a Petőfi Csarnok – 25 évről beszél a direktor

A negyed század alatt lezajlott mintegy tizenötezer rendezvény tízmillió látogatót vonzott, jó 2500 fellépő (nem egy 
közüle többször is!) szórakoztatta a fiatalokat és kevésbé fiatalokat. Nemcsak a múlt gazdag, hanem a jelen, és a 
tervek szerint a jövő is – mondja beszélgető társam, Fogarasi Lajos, a patinás intézmény ügyvezető igazgatója, aki 
jövőre tölti 10. évét a PeCsa élén.

Köszönetképpen a PeCsa a minap zártkörű rendezvényre hívta meg a fellépő zenészeket, az intézmény munkájában 
közreműködőket. Számosan eljöttek a főváros egykori kulturális vezetői közül, s azok közül is, akikre most osztotta e tisztséget a választói akarat. Kiállítás nyílt koncertplakátokból, kuriózumnak számító fotókból. Az év végéig látható 
képes krónikát Nagy Feró és a Beatrice nyitotta meg.

Fogarasi Lajos elmondta: nagyon sokféle rendezvénnyel várják a látogatókat. „Kétségtelenül a koncerteknek van a 
legnagyobb híre. Holott – talán hihetetlen – programjaiknak még a felét sem adják. Nagyon sok a börze, vásár 
(bolhapiac, lemezbörze, ásványvásár stb.), kiállítás, kulturális és sportprogram, amelyek ugyancsak rengeteg 
érdeklődőt vonzanak.”

Évek óta szervez a Petőfi Csarnok gyerekeknek nyári szabadidős programokat; az idén is volt Szünidödő. Vannak 
olyan rendezvények, amelyekhez az intézmény „csak” a helyet adja, és olyanok is, amelyekhez a technikát, a 
színpadot, a hang-, fényberendezéseket. Ha ezeket is beírják a statisztikába, nagyságrenddel több a rendezvények 
száma.

„A jubileumi év őszére szeretnénk még jobban kitenni magunkért, még több programot, rendezvényt kínálunk – 
mondja Fogarasi. – Nemrég volt az ötvenedik Lemezbörze, még a tavasszal nálunk rögzítették a Csináljuk a 
fesztivált című tévéműsort és innen adták élőben a döntőt. Bízom benne, hogy lesz folytatás.  Egy héten át mi 
voltunk a házigazdái a Magyar Televízió Teadélután című ajánlóműsorának. Itt zajlott le a héten a Tarantinos 
koncert, lesz Old Boys házibuli, érkezik Joe Bonamassa amerikai gitáros. A jövő tavasszal újra indul a Csillagfény 
diszkó, sokan várják izgatottan. A hosszú ideje tartó programokat folytatni szeretnénk.” Fogarasi Lajos 2001-ben pályázatnyertesként foglalhatta el az intézményvezetői tisztséget. Jól ismerte a PeCsát, 
mivel addig is ott volt az irodája, miután koncertszervezőként dolgozott a házban. Ismereteit, vállalkozói 
tapasztalatait egyaránt kamatoztatja vezetőként. Sokoldalú egyéniség: eredetileg mérnök, foglalkozott 
sajtómarketinggel és promócióval is. 

Rangos neveket, világsztárokat sorol azok közül a direktor, akik a Petőfi Csarnok megnyitása óta játszottak a 
házban: Airto Moreira, Al di Meola, Alice Cooper, az Alice in Chains, az Apocalyptica, Avril Lavigne, Eric Burdon és az 
Animals, a Ten Years After, a Colosseum, az SBB, Björk, a Black Eyed Peas, Bo Diddley, Candy Dulfer, a 
Chumbawamba, De Phazz, a Dream Theater, a Faíith No More, a Garbage, a Heaven and Hell, Iggy Pop, a 
Jamiroquai, Jan Garbarek, Joe Satriani, Johnny Winter,Lou Reed, Nick Cave, a Prodigy, a Saragossa Band, Steve 
Hackett, Tommy Emamnuel. A hazaiak közül rendszeres vendég Török Ádám és a Mini, fellépett a Skorpió és a 
legendás Orszáczky Jackie, az Old Boys, Fenyő Miklós… Az idén itt jár a Los Lobos, a Megadeth, Alvin Lee, 
megrendezték a Budapest Bluesfesztivált és Jimi Hendrixre emlékeztek halála 40. évfordulóján. Fogarasi megjegyzi: 
„Jethro Tull, Paco de Lucia, az Art Ensemble of Chicago és a Skorpió volt a legemlékezetesebb számomra a múlt 
években”.    

Elmondja még: „A Petőfi Csarnok a fővárostól többször is kapott pénzt a fejlesztésekre, remélem, ez a jövőben is így lesz. A kiemelkedően közhasznú nonprofit kft.-ként működő társaság tavaly stabil üzleti évet zárt; az idén 4–500 
rendezvénnyel, több százezer látogatóval számolunk. Igyekszünk kihasználni a Városliget adottságait. Ingyenes 
programjainkkal, nyári táborainkkal részt vállalunk az ifjúság iskolarendszeren kívüli neveléséből. 

Folytatjuk a tizenévesek felvilágosítását: drogprevenciós előadásokat tartunk, a természeti környezet iránti 
felelősségre neveljük közönségünket. A kényes témaként kezelendő életmód-tanácsadásból is kivesszük részünket, 
az esetek többségében közvetett módon, szakemberek, pszichológusok közreműködésével. Vetélkedőket 
szervezünk, egészségügyi programokat támogatunk. Sikerült elérnünk, hogy a dohányzók már nem zavarják 
cigarettafüsttel azokat, akik tartózkodnak ettől a káros szenvedélytől.” A krónikás érdeklődésére az utóbbi időszak fejlesztéseiről is szólt az igazgató: „Felújítottuk a hangszigetelést, korszerűsítettük a nagyterem akusztikai elemeit. Megújult az étterem és a konyha, szolgáltatásaival a közönség elégedett”.