Euroscola-játék: irány Strassbourg – ki, mit tud az Európai Unióról?

A programban 16–18 év közöttiek vehetnek részt. A fiataloknak az iskolában egy legföljebb 24 személyes csapatot kell alakítaniuk, két kísérő tanár bevonásával. A vetélkedőben részvételhez az iskola egy tanárának kell regisztrálnia. Egy iskola egy versenyidőszakban csak egy csapatot indíthat.

A vetélkedő alkalmával 30 kérdést kapnak a csapatok 10 kategóriában: földrajz, gazdaság, történelem, az Európai Unió története, az Európai Unió intézményei, kultúra-nyelvek-sport, az Európai Parlament, az Európai Unió szakpolitikái, oktatás, politikai és társadalmi rendszerek. Attól függően, hogy a kérdés könnyű, közepes vagy nehéz minősítésű, változik a kapható pontok értéke is, amit a válaszadásra fordított idő hosszával kombinálnak.

A verseny előtt és a verseny ideje alatt is, bármikor regisztrálhatnak a csapatok. Ezután máris elérhetővé válik a kitöltendő fejtörő. A tesztet a versenyidőszak alatt csak egyszer lehet kitölteni.

A fejtörő kitöltésekor a felkészítő pedagógus az általa összeállított csapatot összehívja, és egy diákot kijelöl a számítógépes válaszok bejelöléséhez. A nyertes csapat az iskolája részére nyeri a részvételi lehetőséget: ennek megfelelően a kiutazó diákoknak nem feltétlenül kell azonosnak lenniük az online Euroscola-játékon vetélkedő társaikkal. Az Euroscola-programra az Európai Unió mind a 28 tagállamából érkeznek diákok. Az egyes országok legjobb csapatai utaznak Strasbourgba, ahol az „Európai Fiatalok Parlamentje” találkozókon az EP üléstermében személyesen élhetik át, milyen európai parlamenti képviselőnek lenni.

Az internetes játék egyébként egész évben elérhető, így a versenyidőszakon kívül is lehet gyakorolni, tesztelni és bővíteni az ismereteket. Fontos, hogy egy éven belül egy iskola csak egyszer utazhat, akkor is, ha esetleg egymás utáni versenyidőszakokban is a győztesként kerül ki (pl. ha egy iskola 2013 októberében utazott ki Strasbourgba, leghamarabb 2014 novemberében utazhat legközelebb). Feltétel továbbá az angol vagy a francia nyelv ismerete. A nyertes iskolából 24 diák utazhat Strasbourgba 2 kísérő pedagógussal.

Az Európai Parlament támogatásával évente mintegy 500 középiskolás kap lehetőséget, hogy megismerhesse az Európai Parlament munkáját Strasbourgban, és kortársaival munkacsoportokat alkotva együtt vitassa meg az Európai Unióval kapcsolatos kérdéseket.  A program így lehetőséget teremt Európa fiataljainak, hogy testközelből ismerjék meg az uniós döntéshozatali folyamatokat, és megtapasztalják az együttműködés fontosságát.

Euroscola-játék