Türingiában és Szászországban nagyon nehéz lesz kormányt alakítani a mai, vasárnapi választások után. Mivel egyik tartományban sem akar senki koalíciót kötni az AfD-vel (—> Alternatíva Németországért; 2013-ban alapított szélsőjobboldali, populista, euroszkeptikus, bevándorlásellenes politikai párt), Sahra Wagenknecht (—> iráni származású német politikus, közgazdász, író és újságíró, a 2024 első napjaiban alapított, a baloldali Die Linke párt tagjaiból álló „Bündnis Sahra Wagenknecht” párt névadója és elnöke) és fiatal szövetségese hatalmi tényezővé válik. (A nyitó képhez: Björn Höcke AfD-je – fenti plakát – sokkal erősebb a felmérésekben, mint a baloldali párt, aminek egyetlen miniszterelnöke van Türingiában, Bodo Ramelow. AFP/Jens Schlueter)

(Szerző: Birgit Baumann / Der Standard) Persze egy választási kampányban nem lehet minden nap valami újat hallani. Mindenféle színezetű politikusok mást mutatnak az üzleti élet képviselőinek, mint a munkásosztálynak. De Bodo Ramelownak, Türingia baloldali miniszterelnökének van egy mondata, amit a választási kampányban gyakran lehetett hallani tőle:

„Személyes népszerűségi mutatóim magasabbak, mint az összes többi vezető jelölté együttvéve” – dicsekszik jól hallhatóam és láthatóan. A keletnémet tartomány leendő kormányfőjének közvetlen választásán Ramelow a szavazatok 47 százalékát kapná.

Csakhogy legfőbb támasza, pártja, a Baloldali Párt sokkal rosszabb helyzetben van. A vasárnapi választás előtt nem sokkal végzett közvélemény-kutatásokban mindössze 14 százalékon áll! Öt évvel ezelőtt a Baloldalnak még 31 százaléka volt. „Egy dolog biztos: Bodo Ramelow vasárnap után már nem lesz miniszterelnök” – gúnyolódott választási gyűlésein az AfD csúcsjelöltje, Björn Höcke.

Höckének ebben a kérdésben igaza lehet. Ramelow ugyanis az elmúlt években csak a baloldal, az SPD és a Zöldek kisebbségi kormányával tudott hivatalban maradni. Ez a koalíció most az összeomlás szélén áll.

Kereszténypárti szász kollégája, Michael Kretschmer (CDU) esetében valamivel jobban állnak a dolgok. Szászországban is ma választanak, ahol Kretschmer 2019 óta kormányoz a CDU, az SPD és a Zöldek koalíciójával. Ez a Németországban (még) meglehetősen szokatlan konstelláció azért vált szükségessé, mert a szászországi szélsőjobb, az AfD is sok szavazatot kapott a legutóbbi választáson: 27,5 százalékot.

Kretschmer CDU-ja azonban Szászországban nincs olyan messze a hatalomtól, mint Ramelow baloldali pártja Türingiában. A legfrissebb felmérések szerint a CDU és az AfD fej-fej mellett az élen áll Szászországban, mindketten nagyjából 30 százalékkal. A kereszténydemokrata Kretschmer abban reménykedik, hogy – miniszterelnöki bónuszára alapozva – vasárnap is az első helyen végez.

De még akkor is – akárcsak Türingiában – rendkívül nehézségekbe ütközhetnek a koalíciós tárgyalások. Még ha ezt senki nem ismeri is el, és a berlini, erfurti és drezdai „hagyományos” pártok úgy tesznek, mintha még megtörténhetne a csoda – különösen Türingiában –, mindenki régóta a legrosszabb forgatókönyvre készül. Ez pedig: mindkét tartományban az AfD lesz az első számú párt.

Sokan attól tartanak, hogy az AfD profitál az észak-rajna-vesztfáliai Solingen városában elkövetett támadásból. Ott egy hete a városi fesztiválon három embert késeltek halálra. A feltételezett elkövető egy 26 éves szíriai volt, akit már ki kellett volna toloncolni. „Németek, türingiaiak, tényleg hozzá akartok szokni ezekhez az állapotokhoz? Szabaduljatok fel, vessetek végre véget az erőltetett multikulturalizációnak!” – posztolta Höcke az X-en.

Ha az AfD valóban a legerősebb párt lesz mindkét tartományban, akkor – a dolgok jelenlegi állása szerint – nem talál koalíciós partnereket. senki sem akar együtt dolgozni sem Höckével, sem szászországi „elvtársával”, az AfD-vezető Jörg Urbannal. Ők ketten tehát nem tudnának kormányt alakítani, ami teljesen összhangban van a CDU vezetőjének a véleményével: „Az AfD célja a CDU megsemmisítése is. Nem nyújthatunk kezet azoknak, akik politikailag ki akarnak minket iktatni” – mondta Joachim-Friedrich Martin Josef Merz, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke, a Bundestag tagja. – A szászországi miniszterelnök, Kretschmer, és a türingiai CDU vezetője, Mario Voigt egyaránt azt vallja, hogy „az AfD csak egy jelentéktelen kisebbség”.

Ha a jelek szerint az első helyen álló AfD mégsem tud átütő eredményt elérni Szászországban, akkor a kormányalakítás feladata a második helyen álló CDU-ra hárul. Ez lehet a megoldás Türingia esetében is, ha a baloldali Sahra Wagenknecht szövetsége (BSW) nem jut a második helyre. A BSW-szövetség Szászországban 14 százalékon áll, Türingiában már 20 százalékon, és akár még meg is előzheti a CDU-t.

Nem teljesen kizárt tehát, hogy Katja Wolf igényt tarthat a miniszterelnöki posztra Türingiában. A 46 éves asszony januárig a türingiai Eisenach városának főpolgármestere volt. Wolf rögtön a megalakulásakor, az idén januárban csatlakozott a BSW-hez, a „Bündnis Sahra Wagenknecht”-hez, miáltal igen prominens újoncnak számít.

Ha Szászországban a CDU, az SPD és a Zöldek nem tudnak új koalíciót kötni, és Türingiában a vörös-piros-zöld koalíció már nem kormányképes, de az AfD-t mindkét tartományban a hatalomgyakorláson kívül akarják tartani, akkor Wagenknecht hatalmi tényezővé válik, a BSW pedig szükségszerű koalíciós opcióvá.

Szociál- és gazdaságpolitikailag Wagenknecht baloldali, a nagyvállalatokat akarja jobban megadóztatni, és támogatja az adófizetők pénzének újraelosztását a pénzügyileg gyengébbek javára. A szociálpolitikát tekintve viszont a konzervatív oldalon áll, a bevándorlás korlátozását támogatja, és azt mondja: „A befogadási kultúrának vége”.

Ha kell, Wagenknechttel is beszélni kell, mondja a CDU-s Voigt Türingiában: „Szívesen leülök vele egy asztalhoz, és megvitatom Türingia problémáit, hogy megoldást találjunk” – hangsúlyozza. Kretschmer hasonlóan vélekedik Szászországgal kapcsolatban. De a dolgok nem ilyen egyszerűek. Wagenknecht nem titkolja, hogy ő – a szövetségi politikus – Berlinből beleszólna a tartományi kormányok megalakításába. Már meg is nevezte a BSW-vel való koalíciók feltételeit. Ezek azonban nem állampolitikai jellegűek. Wagenknecht inkább Erfurton és Drezdán keresztül akarja befolyásolni a szövetségi politikát.